Felszabadultan dicsérni az Istent

Szerdán reggel érkezünk meg a Sófár Dicsőítő Iskolába, amelyet idén a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban rendeznek meg. A portán belépve a középiskola hatalmas, labirintusszerű épületébe érkezünk, amelyet több mint kétszáz résztvevő tölt meg élettel. Főleg fiatalok, de az egészen kis gyermekektől az általános iskolásokon, gimnazistákon és egyetemistákon át a „több tíz éve huszonöt évesekig” minden korosztály képviselteti magát. Éppen a kiscsoportokban megtartott reggeli áhítatra szaladnak, néhányan papucsban vagy mezítlábasan.

A Sófár nagyjából tizennyolc évvel ezelőtt indult útjára – tudjuk meg a dicsőítő tábor főszervezőitől, Nagy Henriettáról és Dósa Dávid Bendegúztól, miközben körbevezetnek minket a gimnázium útvesztőiben. Hétfőn este pont az „alapító atyák”, Thoma László, Kiss Sámson Endre lelkipásztorok és Szabó András meséltek az esti, közös alkalmon a kezdetekről – elevenítik fel. A Sófár eleinte egy kicsi szakmai közösségnek, műhelynek indult, amelynek a tagjai keresték az alkalmat és a módot arra, hogy szabadon dicsőítsék Istent, jelentsen ez hagyományos református énekeket orgonakísérettel, népzenét vagy keresztyén könnyűzenét. – Ha egy folyamatot megújulásnak nevezünk, sokszor úgy gondoljuk, hogy annak vége lesz egy ponton, mert elkészült az „új” mű, de amikor az alapító atyák szívére helyezte Isten a megújulás gondolatát, nem erre jutottak. Ez egy állandó folyamat. A megújulást elsődlegesen nem a külsőségekben keressük, hanem a belsőben. A Sófár egy lelki közösség is, egy lelkiséget képviselünk, amelynek középpontjában az Istennel való szabad kapcsolat áll. Isten olyan imádókat keres magának, akik lélekben és igazságban imádják, mindegy, hogy ez milyen zenei műfajt vagy egyéb tevékenységet jelöl – fejti ki Nagy Henrietta.

A Sófár történetében kiemelt jelentőséggel bír a Csillagpont fesztivál, hiszen az egyik első ilyen alkalmon, Bodajkon fogalmazódott meg a három alapítóban, hogy jó lenne az egyház hétköznapjaiban is olyan szabadon dicsőíteni Istent, ahogyan ott történt. Először konferenciát szerveztek, majd megszületett a nyári tábor ötlete is. – Az első tábor első reggelén még résztvevőként álltam és kíváncsian vártam, hogy mi lesz a reggeli, de hiába, aznap az akkori szervezők még nem voltak felkészülve az éhes résztvevőkre – emlékezett vissza Nagy Henrietta. A tábor azóta persze rengeteget fejlődött, eleinte ötven-hatvan fő jelentkezett, ehhez képest idén 231-en regisztráltak, így gyakorlatilag a kollégium egészét megtöltik. Sokan családdal érkeznek, felső és alsó korhatárt sem szabtak, a gyerekeknek pedig a Gyereksófárban játékos bibliai foglalkozásokat vezetnek délelőttönként, így a szülők is részt vehetnek a programokon.

De hogyan is épül fel a tábor? A jelentkezők regisztrációkor kurzusokra vagy műhelyekbe jelentkezhetnek. Előbbiek zenei oktatást jelölnek, utóbbiak pedig mindent, ami ezen kívül esik, a kézműves foglalkozásoktól a bibliodrámán és a táncon át a gyülekezeti technikáig. Bendegúznak – tanulmányaiból következően is – szívügye, hogy minél több képzett technikus legyen a gyülekezetekben, hogy méltó hangzást tudjanak adni az énekeknek. – Ezzel is Istent dicsőítjük – emeli ki.

A zenei oktatás során egyéni és csoportos kurzusokon, illetve a tudásuknak megfelelő csoportokba osztva szolfézsórákon is részt vesznek a táborozók – tudjuk meg. A klasszikus zeneoktatáshoz képest sokkal gyakorlatiasabbak az órák, a fókuszukban pedig a dicsőítés áll. A szervezők minden évben összeállítanak a tábor témájára szabott és jelentős háttérmunkával létrehozott kottaválogatást, amelyet a hangszeres, illetve énekórákon is használnak. Ezek között találunk már ismert klasszikusokat lekottázva, újragondolva, fordításokat – főleg az angolszász zenei kultúrából –, illetve kortárs szerzők újonnan írt dicsőítéseit is, köztük a két főszervezőjét. A tábor ideje alatt a tornateremben megtartott esti közös istentiszteleteken is ebből a repertoárból válogat a tanárok dicsőítő csapata. Az oktatók egyébként mind önkéntesek, akik a hétköznapokban zenetanárok, profi zenészek, táncosok. Közös bennük, hogy mind szolgáltak már tehetségükkel Istennek, így az órák fókusza sem pusztán maga a zene és az ének.

Az órák előtt korosztályok szerint beosztott kiscsoportos beszélgetések zajlanak minden délelőtt, amelyek az előző napi istentiszteletre épülnek. Az idei tábor tematikája egyetlen szóra épül: Szent. A dicsőítéseket is ezen kulcsszó mentén válogatják össze, illetve az igei üzenet is ezen alapul. A hét első felében Kiss Sámson Endre, a Külső-Üllői Úti Református Egyházközség lelkésze prédikál, a második felében pedig Dani Eszter solymári lelkipásztor hirdet igét.

– Hiszem, hogy bármivel lehetséges Istent dicsőíteni, a gyermekek is képesek erre egy kézműves foglalkozáson, és alkalmas rá az orgonás ének, illetve a gitárszó is. Akkor is tudjuk őt dicsérni, ha keveset tudunk, illetve akkor is, ha képzettek vagyunk. Ennek bibliai alapjai vannak. A Krónikák könyvében olvashatjuk, ahogyan kijelölik a templomi énekeseket. Alapvetően fontos, hogy azok közül válogattak, akik ihletetten játszanak, illetve nem az volt a fontos, hogy milyen tudással rendelkeznek, hiszen „sorsvetéssel osztották ki a tennivalókat a fiatalokra és az öregekre, a képzettekre és a még gyakorlatlanokra egyaránt (1Krón 25,8)” – fejtette ki Nagy Henrietta.

Ahogy körbejárjuk a tantermeket, és belesünk a délelőtti kurzusokra és műhelyekbe, láthatjuk, hogy valóban minden korosztály, illetve tudásszint megjelenik, nem kis kihívás elé állítva ezzel az oktatókat. Azonban pont ez jelenti a tábor egyik éltető elemét, hiszen segíteni és lelkesíteni is tudják egymást a résztvevők. A folyosókat és különböző közösségi tereket birtokba veszik a táborozók, gitár és énekszó hangzik az épület különböző pontjain, hiszen a szobáik mellett ezeken a helyszíneken is gyakorolnak, együtt dicsőítenek. Talán ez a felszabadultság jelenti a Sófár legnagyobb erejét.

A tábor idején az esti istentiszteleteket itt követheti élőben!