Új gyógyító központot adtak át a Bethesdában

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) adománnyal támogatta a Bethesda Gyermekkórház új ambulanciáját. A fővárosi vállalkozók 3 millió forintot gyűjtöttek össze a kórház javára a kamara jótékonysági bálján. A támogatásból az intézmény hiperaktív és figyelemzavaros gyermekek ellátását szolgáló, speciálisan felszerelt ambulanciát alakított ki. A központot hivatalosan szeptember 28-án nyitotta meg Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke, Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és Csiky Miklós az ADHD Centrum vezetője.

Velkey György elmondta, hogy ez az átadás egy nagy összefogás eredménye. A szakmai hátteret biztosító résztvevők a komplex ellátás megvalósítását tűzték ki célul. Először a kórház különböző területein dolgozó kollégák – családterápiában dolgozók, kórházlelkész, pszichológusok, szociális munkások, ápolók – alkották meg azt az új teamet, ami ennek a centrumnak a munkáját végezni fogja.

kép

Ezután a központ kialakítása következett, melyhez szükséges volt támogatók megkeresése. A kiemelt támogató BKIK mellett, voltak más adományozók is, mint például a Bethesda Kórház Alapítványa. Az igazgató örömmel emelte ki, hogy a Kecskeméti Református Kollégium is gyűjtött e célra, ahol a tanulók saját zsebpénzükből ajánlottak fel, hogy segíthessék ezt a projektet. Azaz az egyházi aktivitás is ott van a megvalósítás háttérében.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara minden évben igyekszik a gazdasági sikereket a társadalmi felelősségvállalásra is átfordítani – mondta el Szatmáry Kristóf. A kamara egyebek között a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházát is rendszeresen támogatja jótékonysági rendezvényekkel. A kórház sok budapesti, zuglói szülő számára egyet jelent a gyermekeink gyógyításával – hangsúlyozta a kamara elnöke. „Az új központban – véleménye szerint – az úgynevezett aktív gyerekekből nagyon jó aktív felnőttek lehetnek, ha jó kezekben vannak. Ez a betegség az itt dolgozók segítségével jó dologgá formálható át."

A kórház a most kapott adományt az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) Centrum fejlesztésére fordította. A teremfelújítás és új bútorok beszerzése mellett a támogatásból számítógépet is vásárolt, amely lehetővé teszi a legfrissebb pszichológiai kutatási eredményekre épülő, neuropszichológiai fejlesztési módszereket kínáló programok alkalmazását.

kép

Csiky Miklós gyermekgyógyász pszichiáter, a kórházban működő metodika hazai meghonosítója elmondta, hogy az itt végzett munkával sikerül javítani és változtatni a figyelemhiányos hiperaktív-zavarral ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) élő gyerekek ellátásán. Elmondta, hogy a gyerekek öt százaléka, minden huszadik gyerek szenved az ADHD tüneteitől. Összesen körülbelül hetvenezerre tehető az ilyen gyerekeknek a száma, és kevesebb, mint ötezren kapnak megfelelő ellátást. A Bethesda-kórház, a többi hasonló munkát végző intézménnyel együtt, igyekszik szakszerűen kezelni az ilyen tünet-együttessel élő gyerekeket.

A Bethesda többlete, hogy olyan megközelítéssel segít, ami korábban jellemezte a mentálhigiénés gyógyítást, azaz hogy megfelelő idő jusson a páciensek ellátására. A családok egy esetkoordinátort kapnak, aki a szükséges orvosi kontrollokon kívül is találkozik a gyerekekkel.

Telepóczki Márta, fotó: Dimény András