Közösségfejlesztés, tanítványképzés, missziói képzések

Folytatni szeretnék a lelkészeknek szóló missziói továbbképzéseket és a gyülekezeti tagok missziói tanítványképzését – tudtuk meg Dani Esztertől, a Zsinati Missziói Iroda vezetőjétől. Így olyan missziológiai látással megalapozott gyülekezetépítése lenne a református egyháznak, amely a magyar kontextusban hiteles és releváns.

Melyek a Zsinati Missziói Iroda főbb feladatai?

A Missziói Iroda szolgálatának hármas fókusza van. Ezek közül az első: törekvés egyházunk és a gyülekezeteink missziói megújulására, a második a kapcsolattartás a világ református misszióival, a harmadik pedig a cigánymisszió.

A fenti három feladatkörön kívül mi tartozik még a tevékenységi körükbe?

Fontos célunk a lelkészek háttértámogatásának megszervezése, valamint az ökumenikus kapcsolattartás. Mi képviseljük a Magyarországi Református Egyházat az ökumenikus missziói szervezetekben és azokon a missziói rendezvényeken, amelyeket más felekezetek szerveznek.

dani_eszter.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Mi valósult meg a XIV. zsinati ciklusban a kezdeti tervek közül?

Az előző ciklus második felében, 2013-ban készült el a cigánymissziós stratégia, ennek megvalósításában komoly lépésekre került sor a XIV. ciklusban. Az egyre jelentősebbé váló rendezvényeink mellett évente több új rendezvényt is tartunk. Elindult az Együtt-egymásért projektünk, amelynek legfontosabb része a gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársak képzése. Ez alatt a hat év alatt sikerült a romológiát és a cigánymissziót hangsúlyosabbá tennünk a református egyetemen és a teológiai képzéseken. Ebben a ciklusban jött létre a kiengesztelődési szolgálatunk, amely a cigánymissziós stratégiához kapcsolódik. Michael W. Goheen az egyik legnevesebb kanadai református missziológus, az ő vezetésével rendhagyó missziológiai képzést tartottunk ebben a hat évben. Azok a lelkészek, akik az ő alapképzésére jártak, most már lelkésztovábbképzésen tanítanak, missziológiát és munkatársképzéseket vezetnek. Szintén Michael W. Goheen képzése nyomán alakítottunk ki egy gyakorlati tanítványképzést gyülekezeti tagok számára. A Tanúim lesztek! missziói tanítvány- és munkatársképzés ezt a missziológiai szemléletet tükrözi. Abból indul ki, hogy az egész üdvtörténet Isten missziója, ahová az egyház és az egyén meghívást kap, és egyben felhatalmazást arra, hogy a missziót folytassa, és az adott társadalom részévé tegye.

Mit érdemes tudni az Együtt-egymásért programról?

A közösségfejlesztés, az együtt gondolkodás a hátrányos helyzetű társadalmi csoport képviselőivel és a település különböző szereplőivel a változás, a fejlődés érdekében… mindez a cigánymissziós stratégia része az első pillanattól. 2018 januárjában egy megnyert európai uniós pályázat keretében tudtuk végül elkezdeni az Együtt-egymásért közösségfejlesztő programunkat. A programon belül kiemelten fontos a képzés, amelynek célja, hogy olyan cigány és nem cigány munkatársakat készítsünk fel, akik az adott településen, gyülekezetben együtt dolgoznak. Így láthatóvá válnak számukra azok a nehézségek, amelyekkel a körülöttük élő embereknek nap mint nap szembe kell nézniük, megtalálják a kihívásokat, az erőforrásaikat, értékeiket. Így képesek lesznek közösen Krisztus elhívását követni. A közösségfejlesztés különleges formáját képviseljük, mivel ez keresztyén, gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársak képzése. A munkatársak elsősorban a gyülekezeten belül végeznek szolgálatot, de a gyülekezet határai nem korlátozzák a segítő munkát, hiszen ezek az emberek az egész településnek szeretnének szolgálni. Ez a közösségfejlesztés Krisztusban gyökerezik. Mindazzal, amit teszünk, tulajdonképpen Isten országának tanúi leszünk, Istenre mutató jellé válunk, és közben a hitünket is megosztjuk. A gyülekezet közösségébe hívjuk azokat, akik között szolgálunk. A szolgálatot mindenki önkéntes alapon végzi, az iroda ehhez díjmentes képzést, szakmai hátteret, szupervíziót és kapcsolati hálót tud adni. Kétéves képzésről van szó, az első évfolyam végzős diákjait szeptemberben búcsúztattuk el, a következő két évfolyamban összesen harmincöten vannak.

Honnan származik a kiengesztelődési szeminárium gyakorlata?

A Kiengesztelődés a népek között programunk gyakorlata Ruandából származik, ahol etnikai tisztogatás, népirtás zajlott 1994-ben. A szemináriumokon a cigány és nem cigány magyarok között munkáljuk a kiengesztelődést. A feszültségek, sérelmek generációról generációra gyűlnek, és ott vannak bennünk. Az ezekből fakadó előítéletek és fájdalmak meghatároznak bennünket. A kiengesztelődési szemináriumokon átéljük Isten gyógyító szeretetét. Krisztus keresztje előtt, saját bűneinket és fájdalmainkat letéve egymástól is bocsánatot kérünk, és egymásnak is megbocsátunk. Miután a kiengesztelődést egészen mélyen átéljük, már képesek leszünk arra, hogy együtt és egymást elfogadva, szabadon, egymást kiegészítve szolgáljunk. A kiengesztelődési szeminárium nem előfeltétele annak, hogy valaki részt vegyen az Együtt-egymásért programban, de akik a programba jelentkeznek, azokat a kétéves időszak alatt a kiengesztelődési szeminárium szolgálatába is bevezetjük.

dani_eszter.jpg

Fotó: Sebestyén László

Az Országos Református Cigánymissziót a Svájci Protestáns Segélyszervezet (HEKS) is segíti egy, a Magyarországi Református Egyházzal közös projektben. Milyen eredményre vezetett ez az együttműködés?

Az évek óta zajló, a HEKS támogatását élvező, a romák integrációját segítő programot két területre oszthatjuk. Az egyik a gyülekezeti program, amelynek az a célja, hogy a gyülekezetek segítségére legyen a cigány közösségek szolgálatában. A programok leginkább a gyermekeket célozzák, de megjelenik bennük a közösségfejlesztő szemlélet is. Jelenleg tizenhárom gyülekezet vesz részt a programban, amelynek keretén belül baba-mama klubok, játszóházak és tanodák alakultak. Sok gyülekezet életében a HEKS-es projekt indított el valamit, amiből később akár nagyobb vállalás is lett. Az elmúlt években több HEKS-es tanodánk európai uniós pályázaton is nyert támogatást, és ma már ezek a tanodák normatív támogatással működnek. A HEKS-támogatás másik területe az inkluzív iskolaprogram, amelyben jelenleg hat iskola vesz részt. Ez a mentorprogram arra ösztönzi az iskolákat, hogy befogadjanak cigány vagy más hátterű, integrációra szoruló gyerekeket, értékeiket felismerve integrálják őket. A programba belépő intézmények mentorok segítségével választják ki saját inklúziós értékeiket, amelyek mentén átgondolják és átszervezhetik az iskola működését. Ehhez kapnak támogatást két éven keresztül. Az intézmények hálózati találkozókon vehetnek részt, ezek során erősíthetik egymást, miközben megoszthatják problémáikat, megoldási javaslataikat, eredményeiket egymással.

A Missziói Iroda számos továbbképzést szervez a lelkészek számára is.

A lelkészek missziói továbbképzése, támogatása szintén irodánk feladatai közé tartozik. Szeretnénk missziói elhívásuk megélésében segíteni őket, hogy képesek legyenek magabiztosan vezetni a gyülekezetüket a folyamatosan változó kihívások és elvárások között is. Többnyire missziológiai továbbképzéseket szervezünk számukra, de néhány képzés gyakorlati jellegű. Ilyen például az „Iszákosmentés a gyülekezetben” és a „Betegek és családjaik lelkigondozása” képzések, de idetartozik a cigánymissziós lelkésztovábbképzés is. Ez utóbbi minden évben egy adott témára fókuszál, idén a keresztyén közösségfejlesztés került a középpontba. A közösségfejlesztő munkatársaknak szóló képzés támogatásaként fontosnak tartottuk, hogy a résztvevők lelkészei is lássák a keresztyén közösségfejlesztés lényegét, és képesek legyenek az itt kialakított szemlélettel közösen szolgálni gyülekezeteikben. Szívesen szolgálunk a teológushallgatók között is, például a csendesnapokon, amelyeken a jövő lelkésznemzedék lelki megerősödését és missziói látásmódját alakíthatjuk.

A lelkészek továbbképzése mellett országos programokat is szervez az iroda. Melyeket emelné ki?

Az egyik legfontosabb feladatunk összefogni és a hálózatban tartani a missziói előadókat. Ennek érdekében minden évben kétszer szervezünk konferenciát vagy gyülekezetlátogató körutat velük. A cigánymisszióban évente négy nagy országos rendezvényre kerül sor. Februárban rendezzük a nagy Protestáns Cigánymissziós Találkozónkat, amelynek idén a debreceni Nagytemplom adott helyet. Erre az eseményre 1500 cigány származású keresztyén hívő jött el. Minden április első szombatján tartjuk az Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanapot, amelyet a nemzetközi roma világnaphoz kapcsolódva szervezünk meg. Augusztus másodikán van a roma holokauszt napja, erről is megemlékezünk, ősszel pedig Országos Cigánymissziós Konferenciát szervezünk Berekfürdőn. Ez egy teljes hétvége, ahol együtt gondolkodhatunk, beszélgethetünk, tanulhatunk egymástól, és egymás hite által erősödünk az előadások, szakmai műhelyek és bizonyságtételek által.

2020_02.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Hogyan tudják segíteni a gyülekezetek missziói szemléletváltását?

A XIV. zsinati ciklusban nagyobb hangsúlyt fektettünk a gyülekezetek missziói megújulására. Egy gyülekezetnek hitre jutott tagjait segítenie és erősítenie kell abban, hogy Krisztus hűséges tanítványai lehessenek, hogy helyt tudjanak állni keresztyénként a világban, és életük Krisztusról szóló bizonyságtétel legyen saját környezetükben. A tanítványképzés nem csupán intellektuális tudásközvetítés. Ez egyfajta intenzív formálás és formálódás, amely érinti gondolkodásunkat, viszonyulásunkat, döntéseinket, cselekedeteinket és egész életünket. Tudatosan keresi a választ arra, hogyan lehet hiteles keresztyénként élni a mai kihívások között. Ha missziói szemléletű képzésben megerősödünk a missziói identitásunkban, ez alappá válhat a gyülekezet missziói megújulása számára.

Hogyan érik el a lelkészeket és a gyülekezeteket?

Kiváló a kommunikációs szolgálatunk, van Facebook-csoportunk és -oldalunk. A honlapunkon mindig hírt adunk a programjainkról. Van egy hos - szú címlistánk az érdeklődő lelkészekről, gyülekezetekről, velük személyes kapcsolatban állunk. És persze több olyan országos programot is szervezünk, amelyre meghívót küldünk a lelkészeknek az esperesi hivatalokon keresztül.

Van-e olyan eredmény, amire kifejezetten büszke a Zsinati Missziói Iroda ebben a ciklusban?

Hálás vagyok a missziói iroda munkatársi csapatának bővüléséért, így lehetőségünk nyílt új szolgálatokat indítani, mint például a HEKS iskolai inklúziós programját, a kiengesztelődési szolgálatot vagy a közösségfejlesztő projektünket. A nagyon magas színvonalon megszervezett roma holokauszt megemlékezések mellett rendkívüli élményt jelentett ezerötszáz cigány testvérrel együtt imádkozni februárban a Nagytemplomban. Végül jelentős eredménynek gondolom, ahogy a missziológiai képzésünk hatására lelkészek élik és továbbadják a missziológiai szemléletet, akár lelkésztársaknak, akár a tanítványképzés keretén belül. Mi a Zsinati Missziói Iroda terve a következő hat évre? Szeretnénk folytatni a lelkészeknek szóló missziói továbbképzéseket és a gyülekezeti tagok számára a missziói tanítványképzést, hogy olyan missziológiai látással megalapozott gyülekezetépítésünk legyen, amely a magyar kontextusban hiteles és releváns. A lelkészek háttértámogatása az a terület, ahol ebben a ciklusban nem volt annyira sikeres az előrelépés, viszont a következő időszakban kiemelt figyelmet fordítanánk rá. A cigánymisszióban a stratégia mentén szeretnénk továbbhaladni, és határozott lépéseket tervezünk a keresztyén közösségfejlesztésben. Mindezek mellett a kiengesztelődési szolgálat tekintetében is szeretnénk előrehaladni. Célunk, hogy mindez egyre több közösség számára válhasson elérhetővé. Szeretnénk még létrehozni egy cigánymissziós audiovizuális archívumot, valamint bővíteni az online térben elérhető szakmai segédanyagtárat. Eszközeinkkel egyházunk missziói megújulását, gyülekezeteink releváns és hűséges missziói jelenlétét szeretnénk szolgálni.

Hat év szolgálat

A közegyházi szolgálat elmúlt hat évét bemutató interjúkötet jelent meg a tavaly novemberi cikluszáró zsinati ülésre. Az egyes területekről ide kattintva olvashatnak a következő napokban.