Megkergették a JeruVille legfiatalabb szereplőjét

A JeruVille egy határtalan világról mesél, amelyben nincs faji és vallási megkülönböztetés, nincsenek előítéletek. A színdarabot augusztus 9-e óta próbálják harmadik országbeli bevándorló, valamint magyar fiatalok Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél.

A díszletet tizenöt konténer alkotja, ebben az épített városban dolgoznak az amatőr színészek a német rendezőnő, Petra Lammers irányításával. Hat előadást terveznek Budapestre, de még a szeptember 2-i bemutató ideje sem jött el, néhány fiatalnak szemet szúrt, a többségében színes bőrű fiatalokból álló társaság. Mintha csak tudták volna, hogy mit üzen, mit tanít az előadás…

A hét elején megjelent a próbáknak otthont adó parkban egy tizenévesből álló, bakancsos, fekete ruhás csoport és trágárságokat kiabált a színészeknek, majd egyikőjük megkergette a legfiatalabb szereplőt, egy 13 éves, félig nigériai származású fiút, aki elfutott előlük, majd amikor visszaérkezett a konténerek közé, mindössze ennyit mondott: „Ne aggódjatok, megszoktam már, és gyorsabban futok, mint ők a bakancsukban!” 

A JeruVille egy Németországból indult ifjúsági projekt, amely egy virtuális várost felépítve mesél egy olyan világról, ahol a nemzeti hovatartozás, a bőrszín, a családi háttér és a vallás ismeretlen előítéletek. JeruVilleben – még ha virtuális is és egy színházi előadás háttere - senkinek nem kell félnie.

A JeruVille bemutatója szeptember 2-án, pénteken este fél hétkor lesz.

RMK sajtó, Református Missziói Központ 

 

Kapcsolódó anyagok:

A JeruVille-ről bővebben honlapunk „Interaktív előadás korunk kérdéseiről” című cikkében írtunk

Fotósunk a JeruVille főpróbáján járt, képeit itt tekinthetik meg