Nap mint nap a családokért dolgoznak

Életútjuk példaadó a helyi és tágabb közösségek, más családok számára – ők a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Kopp-Skrabski-díjának várományosai. Az idei jelöltek között református lelkész, intézményvezető és presbiter is van, november 20-ig segíthetjük őket szavazatainkkal.

A családbarát gondolat elterjedéséért dolgozó Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Kopp-Skrabski-díjjal szeretné felhívni a figyelmet a családközpontúságra, az ebben a szellemben dolgozó személyek és házaspárok életművére. Ők azok, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. 

Évente egy személy részesül ebben az elismerésben, de az alapítvány rajta kívül különdíjjal jutalmaz egy – bármilyen pályán – közösen alkotó, együtt dolgozó házaspárt is. Emellett a közönségszavazáson nyertes személyek is díjat kapnak. A jelölési időszak lezárult, a közönségszavazásra ajánlottak névsorát és bemutatkozását az alapítvány oldalán találják.

Az egyéni jelöltek között van Katona Viktória, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lelkész igazgatója és Ráki Tibor borsod-abaúj-zemplén megyei református lelkész. A házaspárok közé Karsai György személygépjármű szakoktatót, az Újfehértói Református Egyházközség presbiterét és Karsainé Incze Gizella középiskolai tanárt, az Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány mentorát jelölték.

kopp-skrabski-dij.png

Katona Viktória bemutatkozása

Viktória számtalan gyermek lelki-testi gyógyulását mozdította elő a gyermekotthonban, amelynek jelenleg 78 leány lakója van. Az otthonban súlyosan traumatizált gyermekek élnek, elhagyott, otthagyott és elfelejtett gyermekek, akiknek ez az otthon jelenti a biztonságot adó fészket. A lányok 18 éves kor után is ott maradhatnak, saját döntés alapján egy utógondozó házban, ahol Viktória is él a családjával. Viktória anyai szeretettel támogatja a rá bízott gyermekeket. Segíti őket traumáik feldolgozásában, bensőséges Isten-kapcsolatuk kialakításában és ápolásában, támogatja őket a tanulásban, irányt mutat számukra a társas kapcsolatok terén történő könnyebb eligazodás érdekében, segít konfliktusaik elsimításában. Idén már két felnőtt leány ment férjhez a gyermekotthonból, másik kettő főiskolai diplomát szerzett, hárman érettségiztek és minden diákjuk sikeresen zárta a tanévet. Maga is örökbefogadó szülő.

Ráki Tibor bemutatkozása

Személyes jelenlétével 27 éve erős támasza a családoknak Borsod-Abaúj-Zemplén megye kistelepülésein. A felmerülő konfliktusok rendezésében aktívan részt vállal, ezzel segítve a helyi roma közösségeket. Az emberi kapcsolatokért, a családokért végzett munkájának része, hogy előbb a roma gyerekeket, majd az anyákat, később a férfiakat is sikerült megszólítania, és elérte, hogy a roma közösségek számára is vonzóvá váljon a templom. Ennek eredménye, hogy ma már romák is a gyülekezet részévé váltak, látogatják az istentiszteleteket. A közösség ilyen szintű fejlődése a problémák kezelésére és megkeresésekre mindig nyitott és mindig értő figyelemmel reagáló lelkipásztornak köszönhető, aki a végeken teljesíti hűségesen a szolgálatát kisebb családias közösségekben és ezzel a kötődésével nagyon sokat tesz a helyi családokért.

Karsai György és Karsainé Incze Gizella bemutatkozása

A Karsai-házaspár Újfehértón él három gyermekével. A harmadik gyermekük Down-szindrómával született. Környezetük számára példaértékű a hitük, és közöttük lévő összhang, együttműködés abban, ahogyan az Istentől kapott útjukat elfogadják. A Biblia elvei alapján személyes példamutatással dolgoznak a különbözőség és másság elfogadásáért embertársaik életében is. Rendkívül aktív társasági életet élve olyan testvéri közösséget építenek, amely átível a különböző egyházi felekezeteken is. Az Újfehértói Református Egyházközség gyülekezetének életében is tevékenyen részt vesznek. Elsősorban zenei szolgálatok és gyermek-bibliahetek szervezésével próbálják Krisztus szeretetének magvait elültetni a fiatalok életében és ezáltal erkölcsi alapot adni nekik későbbi felnőtt életükhöz. Gizella rendszeresen tart gyermek-istentiszteletet, a nyári gyermekheteken férjével együtt szolgálnak. György az egyházmegyei ének-zene- ügyi bizottságnak, Gizella pedig a katechetikai bizottságnak a tagja. Nagyon fontosnak tartják, hogy a gyermekek megismerjék Isten szeretetét.

Szavazni november 20-ig lehet

egy személyre és egy házaspárra a Három Királyfi, Három Királylány weboldalán, e-mail címünk megadásával.