Népegyház vagy szubkultúra?

A járványügyi intézkedések miatt egy ideje már csak online nézhetők a Szólj be a papnak! vitaestek, amelyeken rendszerint három felekezet papjainak, lelkészeinek tehet fel kérdéseket a többnyire kocsmákban vagy fesztiválokon összegyűlt közönség. A témák igen változatosak: az egyház és a szexualitás kapcsolatától kezdve a templom és a metál zene viszonyán keresztül egészen a papi cölibátusig.

Az eseménysorozat legutóbbi, az ökumenikus imahéten tartott rendezvénye nem véletlenül kapta a Szólj be a Püspöknek! címet, ugyanis a Facebookon élőben közvetített vitaesten három egyházi vezető, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Balog Zoltán református püspök, illetve Deák Viktória Hedvig, magyar domonkos rendi főnöknő ült egy asztalhoz, a beszélgetést pedig a sorozat ötletgazdája, Berecz Péter moderálta.

Népegyház vagy szubkultúra – ez volt a kerekasztal-beszélgetés indító gondolata, utalva arra, milyen jövőképpel rendelkeznek a keresztény egyházak a 21. században. Berecz Péter felvetése szerint jelenleg minden infrastruktúra rendelkezésre áll a népegyházi léthez, mert az egyházaknak számos oktatási, szociális és egészségügyi intézményeik vannak, nem is beszélve az egyre több felújított templomról, miközben a szubkultúrákra jellemző jegyeket is magukon viselik a felekezetek gyülekezetei.

A moderátor felidézte Balog Zoltán korábbi hasonlatát: a népegyházat koncentrikus körökkel vetette egybe, aminek közepén az aktív hívőkből álló mag található. A mellette lévő kört alkotják azok, akik nagyobb ünnepeken eljárnak templomba, vagy templomi esküvőt tartanak, a külső körön pedig azok vannak, akik például felajánlják az adójuk egy százalékát az egyháznak. Berecz Péter rákérdezett, hogy a belső, hívő mag működése lehet-e szubkulturális olyan értelemben, hogy a többségi társadalom irányába egy markánsan és hangsúlyosan más életet tud felmutatni?

Kocsis Fülöp szerint a szubkultúra mint szó nem helyénvaló ebben az esetben, mert azt inkább a „kultúra alattit” jelenti, de azok, akik a magban vannak és amit ők képviselnek, az nem szubkultúra.

Fabiny Tamás véleménye szerint a népegyháznak lehet pozitív és negatív jelentése is: „Van, aki úgy tekint a népegyházra, mint valami vágyott entitásra, és szerintük az volt az igazi, amikor tömegek voltak a templomokban – mint a két világháború között. Mások szerint ez csak külsőség volt, és ezt a népegyházat inkább ne sírjuk vissza.”

Balog Zoltán viszont úgy látja, a hiteles kereszténység mindig kisebbségben volt. „Minden megújulási mozgalom arról szólt, hogy vonuljunk ki – de nem azért, hogy megőrizzük a saját tisztaságunk, hanem hogy a masszának, a magát keresztyénnek tartó tömegnek mutassuk meg, milyen az igaz keresztyénség” – fogalmazott a dunamelléki püspök.

A görögkatolikus püspök is annak a véleménynek adott hangot, mely szerint a népegyház negatív fogalom a hozzá társítható nagy tömeg miatt, akik nem veszik komolyan az egyház ügyét, illetve csak azért mennek templomba és csak azért keresztények, hogy ebből később világi előnyökhöz jussanak. Mindezek ellenére teljesíteni kell a krisztusi parancsot: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet.” (Máté evangéliuma 28. fejezet 19. vers) „Az az erő, amit Krisztus elhozott erre a Földre, annak mindenkihez el kell jutnia” – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

A közönség rendhagyó módon nem személyesen, hanem az interneten keresztül tehetett fel kérdéseket a kerekasztal résztvevőinek. Az egyik néző azt kérdezte, mekkora esélyt látnak arra a jelenlévők, hogy néhány évtized múlva az egyházak egy nagy felekezetté „olvadjanak” majd össze? Abban mindegyik résztvevő egyetértett, hogy efféle egyesülésre nem sok esély van a következő évtizedekben, de kisebb léptékű közeledést nem tartanak kizártnak – szerintük a felekezeti sokszínűség csak javára van a hitéletnek.

„Az nekem is fáj, hogy az eukarisztiában nem vagyunk egyek, de az majd a parúziában, Krisztus eljövetelében megvalósul, amikor már minden emberi gátat, akadályt, különbséget fel tudtunk oldani és egyek leszünk, ahogy Jézus azt elgondolta. De addig is bizonyos dolgokban egyek vagyunk: vannak átfedések, egységet kereső pontok és jó, hogy különbözőek vagyunk” – tette hozzá Kocsis Fülöp.

Fabiny Tamás szerint azonban nemcsak az eljövetelkor, hanem már korábban is megvalósulhat az úrvacsorai közösség, mert Jézus Krisztus is ezt akarta.

Egy néző arra volt kíváncsi, miként lehet a 21. század nyelvén megszólítani a fiatalokat, illetve van-e szükség keresztény filmgyártásra, vagy könnyűzenei tartalmakra?

Deák Viktória Hedvig meglátása szerint magának a keresztény hitnek és Isten szavának van egyfajta vonzása, ami túl van az emberi erőfeszítésen. „Van közöttünk valaki, aki működik” – emlékeztetett. A nővér szerint hiánycikk a keresztény film, illetve a keresztények által készített film, így azoknak biztos lenne helyük a mai világban is.

Fabiny Tamás csatlakozott az elhangzottakhoz, mint mondta, Pilinszky János is hangsúlyozta, hogy ő katolikus és költő, nem pedig katolikus költő. Az evangélikus püspök úgy véli, egy film lehet rossz, hiába készíti keresztény ember és lehet kiemelkedő akkor is, ha nem keresztény készítette. „Ha a kettő összetalálkozik, akkor az még nagyobb ajándék” – tette hozzá az evangélikus püspök.

Balog Zoltán szerint azonban létezik egy harmadik kategória is, amikor tudatosan keresztény módon akarunk beszélni a történelemről, antropológiáról, vagy a világ teremtéséről. „A mi feladatunk bemutatni, hogy a történelemben is munkálkodik Isten, aki nem mindig a győztesekkel és nem mindig a vesztesekkel van – és nem is mindig minket igazol” – hívta fel a figyelmet a református püspök. Ezzel a gondolattal egyetértett Deák Viktória Hedvig is: „Nekünk keresztényeknek hatalmas feladatunk lenne, hogy olyan tankönyvek szülessenek, és olyan szemlélettel tanítsunk, ami átadja ezt a keresztény kultúrát. A mai középiskolai tananyagot nézve ezek a dolgok egyáltalán nem érvényesülnek. Sokkal proaktívabbaknak kellene lennünk.”

A beszélgetés egyik utolsó közönségkérdése az állam és az egyház kapcsolatára vonatkozott, felidézve azt a bibliai történetet, amikor Jézust az császárnak megfizetendő adókról kérdezik. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek meg ami az Istené.” (Máté evangéliuma 22. fejezet, 21. vers)

Fabiny Tamás meglátása szerint Jézus ezen szavait sokszor félreértelmezik, mert a legtöbben úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Ezzel szemben Isten sokkal többet kap, mint a császár, ugyanis míg a földi uralkodó csak egy, a képmásával díszített fémdarabot kap, addig Isten megkapja az istenképű embert tetőtől talpig, mindenestől.

Balog Zoltán szerint akkor tud jól együttműködni az állam és az egyház, ha megkülönböztetjük, és ha nem olvad bele az egyház az államba és fordítva. „Az együttműködésre tenném a hangsúlyt, de csak akkor lehet együttműködni, ha megkülönböztetjük a két dolgot” – fogalmazott.

„Vallom, hogy a mostani országvezetés azért áll az egyházi intézmények mellé, mert az a tapasztalat, hogy ha azt keresztények vezetik, hitelesen, akkor jobbá válik. Ha jól csináljuk, keresztény módon, akkor az állami intézmények is jobbá válnak. Minél keresztényebb módon vagyok állampolgár, az annál jobb az államnak is” – mondta Kocsis Fülöp, azonban figyelmeztetett is: „Vigyázni kell, mert ha közel kerülünk a hatalomhoz, az bennünket is megront. Az örömteli, hogy az állam felismeri, saját érdekében, vagy a polgártársak érdekében érdemes az egyházakkal együttműködni, de mondjuk ki, hogy óriási veszély ránk nézve. Hatalmaskodáshoz vezethet és hitelét veszítheti az egész, amit ezekkel az intézményekkel képviselni akarunk.”

A beszélgetés végén néhány személyre szabott nézői kérdést továbbított a résztvevőknek Berecz Péter. Deák Viktória Hedvigtől például azt kérdezték, mit él meg akkor, amikor rendjének ruhájában kilép a világba. „A reakciók széles skáláját tapasztalom. Sokszor előfordul, hogy valaki elmondja az éppen aktuális problémáját vagy áldást kér. Én mindenkit meg szoktam áldani, ahogy tudom. A másik, amit mostanában egyre kevésbé tapasztalok, az a beszólás meg az elutasítás” – válaszolta a nővér.

Balog Zoltántól azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a reformátusoknál felvetődött a kereszt, mint szimbólum használata. „Arra senki se számítson, hogy a templomaink tornyán minden csillagot keresztre cserélünk majd, de fontos, összetartozást erősítő dolog ez, és nem akarunk ebből kimaradni. Jelzi, hogy van identitásunk, tartozunk valahova, és vállaljuk a szolidaritást azokkal, akiket emiatt üldöznek. Bátorítani szeretnénk a mieinket, hogy nyugodtan használják a keresztet” – foglalta össze.

Az ökumenikus imahéthez kapcsolódó Szólj be a püspöknek! alkalom végén Kocsis Fülöp hangsúlyozta: „Arra törekszem, hogy a papnevelésben résztvevő fiatalemberek krisztusi emberekké váljanak. Hogy ők maguk Krisztussal olyan mély, személyes kapcsolatot építsenek ki, ami majd átsugárzik rajtuk. Az a legfőbb dolog szerintem, hogy a jövő papsága minél inkább krisztusközpontú legyen gondolkodásában és életében. Ettől várok igazi megújulást.”

Deák Viktória Hedvig szerint fontos lenne a jövő nemzedékében egyfajta intellekutális igényességet kialakítani: „Legyenek olyanok, akik nem elégednek meg olcsó válaszokkal, felszínességgel, akik mernek kérdezni és jó kérdéseik vannak.”

Fabiny Tamás inkább a világiak, a laikusok megerősítését tartaná fontosnak, „hogy hitvalló módon tudjanak élni vállalva a kereszténységet, nyilvánosság előtt is és hiteles életet éljenek.” Balog Zoltán református püspök pedig a hiteles keresztények helyzetbe hozását tartja kiemelkedő célnak.