Olyasmit adni, ami nem tőlünk való

Ti vagytok erre a tanúk – ez a bibliai mottója az idei 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű, önkéntességet népszerűsítő programsorozatnak. A három történelmi keresztyén egyház idén 15. alkalommal hívja a fiatalokat arra, hogy október 6. és 9. között önkéntes munkával tegyenek a környezetükért. Honlapunkkal Zámbori Soma színművész, az esemény civil fővédnöke osztotta meg gondolatait, aki feleségével együtt mondott igent az önkéntes szolgálatra.

Bizonyságtételnek nevezte az önkéntességet Zámbori Soma. A színművész személyes missziójaként fogalmazta meg, hogy amikor feleségével együtt megtért és bekapcsolódtak egy gyülekezet életébe, az önkéntességükkel, a szolgálati területeik megtalálásával válhattak mind jobban a közösség részévé. Számukra ez a fajta szolgálat a hitbuzgó élet velejárója. A színművész megfogalmazása szerint meghatározó élményt nyújt a közösséghez tartozás. – Ahogyan járok a fiatalok között, tanítom őket, az is egyfajta szolgálat – fejti ki. Sok kallódó gyereket lát a fiatal korosztályban. Ám, ha egy megtartó, erős értékekkel teli közösségben megtapasztalják, hogy vannak hozzájuk hasonlók, rátalálnak a valahová tartozás élményére. Védőhálót is nyújt ez, hiszen egy hasonló értékrendű csapatban egy jó beszélgetés, tanítás, de akár egy filmklub vagy táncoktatás is felébresztheti a közösséghez tartozás iránti vágyat. Sőt nem ritkán párt is találnak például egy szolgálati alkalmon vagy gyülekezeti programon.

Zámbori Soma 2. - (f. Bazánth Ivola).jpg

„A pohárban túlcsorduló egy csepp, nem is emberi, hanem a Szentlélektől való"

Fotó: Bazánth Ivola

A 72 óra kompromisszum nélkül eseménysorozat alkalmából minden évben készül egy póló, amelyet a résztvevők viselhetnek, rajta a felirat: Több vagy, ha adsz. Ennek üzenetéről a színművész azt mondta: olyan ez, mint az élő vízzel teli forrás. – A pohárban túlcsorduló egy csepp, nem is emberi, hanem a Szentlélektől való. Ami túlcsordul, nem jelent hiányt, hiszen olyasmit adhatunk, ami nem tőlünk van. Amit kaptunk – az életünket, a lehetőségeinket, a családunkat –, mind kegyelmi ajándék.

Az önkéntes szolgálatot úgy is jellemezte a színművész, mint a folyamatos vízen járás. Őszinte, erős hitbéli vízen járás: minél jobban beledőlünk lélekben és hitben bizalommal és hittel Jézus karjaiba, annál nagyobb áldás áraszt el minket – fűzte hozzá.

Felkavaró felismerésnek nevezte Zámbori Soma, amikor megtanult nemet mondani helyzetekre, megkeresésekre, feladatokra A házassága is megerősítette ebben, ami véleménye szerint összefügg a szeretetnyelvekkel. Megtanulta ugyanis felesége szeretetnyelvét, a minőségi idő jelentőségét és azt, hogy a felesége az élete másik fele. Amikor ezt felismerte, már nem volt kérdés hátat fordítani olyan feladatoknak, amelyek művészként bizonytalanságban tartották. Párként megtartotta őket a hitükből merített erő, amelyben képesek együtt növekedni. Az önkéntes szolgálatra is együtt mondtak igent. Az életben vannak különböző kompetenciákat igénylő területek, de az együttes hozzájárulásuk gyümölcsözőleg és építőleg képes másokra is hatni – hangsúlyozta Zámbori Soma.

72 óra kompromisszumok nélkül (f. Bazánth Ivola).jpg

Az önkéntességre hívó eseményt október 6–9. között tartják.

Fotó: Bazánth Ivola

Arra a kérdésemre, hogy a szolgálatot át tudja-e adni a művésztársaknak, a Dramatizált Biblia-projektet hozta fel példaként. Ennek célja, hogy két éven belül az egész Bibliát mindenki számára elérhetővé tegyék úgy, mint egy rádiójátékot. Idén a négy evangélium készül el protestáns feldolgozásban és az Újszövetség többi része, jövőre pedig az Ószövetség. Felkért kollégái első szóra igent mondtak. Egyik művésztársa az evangélium újraolvasásának hatására elkezdett ismét templomba járni a családjával. A színművész azért is tartja erőteljes hatásúnak ezt a fajta szolgálatot, mert az önkéntesség kiterjedhet közvetlen hozzátartozóinkra, barátainkra, misszióvá válik.

Az esemény címére utalva arra is kíváncsi voltam, számára mit jelent a kompromisszum. Zámbori Soma a konszenzus fontosságára helyezte a hangsúlyt: kompromisszum nélkül, konszenzusban éljünk Istennel, közösségünkkel és önmagunkkal.

A három történelmi keresztény egyház által meghirdetett 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes, ifjúsági akciót 2022. október 6-9. között rendezik meg. A kezdeményezés évről évre több ezer magyarországi és a határon túli magyar fiatal számára teszi lehetővé, hogy kipróbálhassák az önkénteskedést. Az akcióban részt vevő fiatalok olyan közhasznú feladatokat kapnak, mint játszóterek, intézmények felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek, időseknek. Jelentkezni a 72 óra honlapján lehet, amelynek határideje szeptember 30.