TESTVÉR kerestetik! - meghosszabbították a határidőt

Lelkivezetőket – vagy ahogyan az Erzsébet-táborokban nevezik őket – TESTVÉR-eket keres az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A jelentkezőknek mindössze néhány feltételnek kell megfelelniük, de az egyik legfontosabb, hogy elhivatottan szolgáljanak a fiatalok között. Május 21-ig lehet még jelentkezni.

További öt napot kaptak a jelentkezésre azok a református lelkészek, teológus hallgatók, illetve vallástanárok és vallástanár szakos hallgatók, akik szeretnének nemcsak kikapcsolódni, de lelki segítői, vezetői is lenni többszáz – sokszor hátrányos helyzetű – gyermeknek. Június 20. és augusztus vége között összesen tíz turnusban fogadja a fiatalokat a zánkai, illetve a fonyódligeti Erzsébet-tábor, ahol imaeseményeket, istentiszteleteket tarthatnak majd a TESTVÉR-ek. Emellett természetesen egyéni vagy csoportos beszélgetéseken is segíthetik a táborozókat. Május 21-ig még lehet jelentkezni.

foepulet alapkep 05.JPG

Fotó: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány

A szervezők május 21-ig, vasárnapig várják a jelentkezéseket. Az ehhez szükséges lap innen tölthető le, és egy önéletrajzot is várnak. A részletes kiírás a mellékelt dokumentumban olvasható. További kérdés esetén a teso@erzsebettaborok.hu e-mail címen, vagy munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 9:00-17:00 között, pénteken 9:00-15:00 között) a +36 1 445 0211-es telefonszámon érdeklődhetnek.