Átsegíteni a küszöbön

Hogyan szólítsuk meg a reklámokon felnövő, korán önállósult, de szeretetre éhes fiatalokat?  Mi rejtőzik egy-egy facebook-bejegyzés mögött? Erről szerveztek konferenciát a Válaszút Misszió munkatársai Fiatalok a k(üsz)öbön címmel.

„A küszöb az, ami elválasztja a bensőséges teret a külsőtől" – mondta Dr. Grezsa Ferenc pszichológus. A konferencia főszervezője szerint a kérdés az, meg tudjuk-e fogni az ifjúságot annak küszöbön kívüli létében, képesek vagyunk-e meghívni őket az Isten küszöbén belülre. Szabó István, dunamelléki püspök kezdő áhítatában azt hangsúlyozta, hogy az Isten ajtaja nyitva áll, s át lehet lépni ezen a küszöbön.

képDr. Grezsa Ferenc szerint a küszöb egy átmeneti hely

Gyülekezeti munkások, pedagógusok, segítő szolgálatok munkatársai, fiatalokkal foglalkozó szervezetek képviselői – mintegy harmincan keresték a módját annak, hogy lehet a fiatalokat átsegíteni Isten küszöbén.

Kilépni a templomból

A Keresztyénség a bulikultúrában című műhelyfoglalkozás részvevői arról beszélgettek, mivel lehet megszólítani a digitális kor gyermekeit. Csákai István, gödöllői presbiter hangsúlyozta, míg a mai középkorú vezetők az „építő generáció" attitűdjeit örökölték, addig a reklámokon felnőtt tizenévesek már egész másképp gondolkodnak. Az 1995 után született generációt a kutatások alapján a megosztott és rövidtávú figyelem jellemzi, nehezen lehet őket lekötni a hagyományos eszközökkel. Csákai István szerint ki kell lépni azokra a színterekre, ahol a fiatalok jól érzik magukat, s ott kell Krisztusról beszélni nekik.

képCsákai István a tizenéves generációról tartott előadást

Keretek kellenek

„Meg kell látni a fiatalok igényeit, fel kell karolni az ötleteiket. Adjunk egy keretet, amit a fiatalok azzal tölthetnek be, amivel ők szeretnék" – összegezte az ifjúsági misszióban végzett több évnyi szolgálatának tapasztalatait. A felkínált lehetőségek sokszor nem érdeklik a fiatalokat, de ha világos határok között szabad kezet kapnak, akkor ki tudják élni kreativitásukat, s értelmesen töltik idejüket.

Nyugat-Európában már bevált módszer, hogy keresztyén kávézókat, diákszállókat, klubokat hoznak létre, ahová szívesen mennek a fiatalok. „Ezek mind eszközei annak, hogy a saját nyelvén szólítsák meg az ifjúságot, s így hívják őket közösségbe" – mondja a műhely vezetője, aki maga is egy budapesti keresztyén értelmiségi kávézó beindításán fáradozik. Tervei szerint a Cafe El Mondo is egy ilyen keret lenne, melyet igény szerint lehetne megtölteni programokkal, s nem csak a hívő fiatalokat vonzaná.

Igénylik a segítséget

Írországban két keresztény diszkó is működik, ahová jó szívvel engedik el szüleik a fiatalokat. Éjfélkor véget ér a buli, tiltott az alkoholfogyasztás, mégis jól érzik magukat a fiatalok. Magyarországon a jelenlét misszióját végzik többen is, köztük a Közöspont fesztiválmisszió vagy épp a Mozgó-társ Bulisegély Szolgálat önkéntesei.

képSoltész János kortársainak próbál segíteni

„Ártalomcsökkentő szolgálatot végzünk, vagyis jelen vagyunk a bulikban, fesztiválokon, vizet osztunk, beszélgetünk a szórakozó fiatalokkal, ha kell, szakembert is ajánlunk" – meséli a Mozgó-társról Soltész János, a műhelymunka egyik résztvevője. A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának fiatal munkatársa azt mondja, az egyetemisták igénylik az ilyenfajta jelenlétet, kedvelt témák körükben a párkapcsolat, az önfejlesztés, az önismeret és népszerű a kortárs segítő képzés is.

Ki törődik a fiatallal?

„Nem az a kérdés, jó-e a közösségi média, hanem az, hogyan tudjuk a fiatalokat behívni a hús-vér kapcsolatokba" – mondta Szontágh Szabolcs. „Ne tiltsuk, hanem szólítsuk meg őket ott is." Gyors, figyelemfelhívó, kényelmes, közvetlen, mégis személytelen – az internet néhány tulajdonsága, mely vonzó a fiatalok számára. Ha ki akarjuk mozdítani őket a gép elől, olyan valós alternatívákat kell kínálni nekik, melyek válaszolnak ezekre az igényekre – tanácsolta hallgatóságának a műhelytartó.

Arról, hogy mi lehet a virtuális valóság vonzó alternatívája, parázs vita kezdődött a műhelyben. „Ki törődik a fiatallal?" – tette fel valaki a kérdést. „Talán valami olyat keres a virtuális létben, amit otthon és az iskolában nem kap meg." A résztvevők megegyeztek abban, hogy az ifjúságnak több törődésre, odafigyelésre, pozitív visszajelzésre lenne szüksége, nem csak számonkérésre. „Ne csak nyomozzunk a gyerek után a facebook-on, hanem gondoljunk bele, mi rejtőzik egy-egy posztja mögött" – hangzott el az önkritika.

képNe csak elvárásaink legyenek, törődjünk is a fiatalokkal – ebben megegyeztek a résztvevők

A családnak, az iskolának és az egyháznak is hatalmas felelőssége van a nevelésben, az értékek felmutatásában, az Istenhez vezetésben, de ez csak úgy lehet hiteles, ha a fiatalok nem érzik azt, hogy statisztikai adatként kezelik vagy irányítják őket. „Az irányválasztás az ő felelősségük, ezt nem vehetjük át, de hozzájárulhatunk a helyes útkeresésükhöz" – mondta Grezsa Ferenc az egész napos közös gondolkodás végén. Erőszakkal nem lökhetjük be őket a nyitott ajtón, de abban adhatunk nekik tanácsot, hogy a küszöbről merre induljanak tovább.

A konferencia helyszíne a Budapest első kerületében nemrég létrehozott Tisztás volt. Ez egy olyan közösségi hely, mely teret kíván adni a fiataloknak, hogy színvonalasan és biztonságosan, jó közösségben töltsék szabadidejüket. Az ötletgazda, a Válaszút Misszió ezzel a kezdeményezéssel is szeretné megelőzni a függőségek kialakulását a fiatalok körében.

Feke György, képek: Sereg Krisztián