Wolf Katival együtt több százan adakoztak

„Tartson ki egész évben a segítségnyújtási kedv” – kívánta az énekesnő a Magyar Református Szeretetszolgálat Egy cseppnyi szeretet elnevezésű kampányának záró rendezvényén. 2,2 millió forint adományt gyűjtöttek a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására. A Vízkeresztkor tartott sajtótájékoztatón leszedték a Szeretetszolgálat budapesti karácsonyfájáról az adományokat szemléltető csepp alakú díszeket.

„Korgó gyomorral iskolába járni, villany nélküli szobában tanulni, pihenni ott, ahol egy ágyon többen osztoznak, nem könnyű. Az ilyen körülmények közt élő gyermekeken szeretnénk az összegyűlt adománnyal segíteni” – emelte ki Osgyán Dániel. Az összegyűlt adomány „jó néhány családnak valódi segítség, tanszerek és univerzális utalványok formájában jut el hozzájuk” – tette hozzá az MRSZ munkatársa, majd megköszönte minden adományozónak és Wolf Katinak, a kampány arcának a segítséget.

kép

Wolf Kati gyakorló anyukaként fontosnak érezte a gyerekek tanulásának segítését

Érzékenynek lenni

A sajtótájékoztatón Szilasi Viktória hitoktató a Lónyay utcai Református Gimnázium tanulóinak anyagi körülményeiről számolt be: „Sok diákunk nagycsaládban nő fel, sokukat pedig csak az egyik szülő neveli. Nem egy ilyen családban gondot okoz már a tanszerek beszerzése is, színházra és könyvekre egyszerűen nem jut pénz.” Szilasi Viktória kiemelte, igyekeznek arra nevelni a gyerekeket, hogy legyenek érzékenyek a szükséget szenvedők iránt, imádkozzanak értük, segítsenek másokon.

Kérdésünkre az oktatási szakember elmondta, iskolájukba nem a leggazdagabb diákok járnak, a vörösiszap-károsultak számára mégis százezer forintot gyűjtöttek a dolgozókkal közösen mindössze egy hét alatt. Emellett a hétfői áhítatok perselypénzét is minden alkalommal más-más – nem saját – célra fordítja az iskola.

kép

Osgyán Dániel és Szilasi Viktória szedik le a segítségnyújtást szimbolizáló csepp alakú díszeket a fáról

Sokan segítettek

„Jó volt látni, hogy fiatalok is odajöttek a gyűjtőpontokhoz, s adakoztak” – értékelte az elmúlt heteket Gilicze Réka, az MRSZ munkatársa. A nemes cél érdekében több százan, nemcsak magánszemélyek adakoztak. A regionális vízművek több ezer csepp megvásárlásával járultak hozzá a Szeretetszolgálat akciójához.

„Úgy vélem, hogy az ismert és véleményformáló embereknek a jótékonysági munkában élen kell járniuk” – mondta Wolf Kati, aki nemcsak adományával, arcával is segítette a kampányt. Az énekesnő azt kívánta, hogy „tartson ki egész évben a segítségnyújtási kedv” az emberekben.

Szöveg: Feke György, fotó: Kalocsai Richárd