A református félóra augusztus 10-i ajánlója

Dátum
2022. augusztus 10., 13:30 –
2022. augusztus 10.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A szeretettel gyógyítás vezeti napjainkban is a Bethesda Gyermekkórházat. Az orvosok, ápolók, a gyerekek és a szüleik erős, családias közösséget alkotnak. Idén harminc éve, hogy a Magyarországi Református Egyház visszakapta az intézményt.

  • Templomtoronyból és öreg szekrények mélyéről is mentett már meg történelmi jelentőségű iratokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára és Múzeuma, amely egybegyűjti, feldolgozza és kutathatóvá teszi a gyülekezetek megmaradt dokumentumait. A sokszor nehezen olvasható szövegek olykor vidám, máskor könnyfacsaró történeteket örökítenek meg.

  • Néhány napig még felajánlhatjuk használt, de jó állapotú tanszereinket a rászoruló családok számára. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványának nyári adománygyűjtési akcióján keresztül hétszáz gyermek iskolakezdését támogathatjuk.

  • Adásunkban Cseri Kálmán, a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezet egykori lelkipásztorának igei gondolatait hallhatják.

Várja Önöket augusztus 10-én, szerdán délután fél 2-kor a szerkesztő, Fekete Zsuzsa és a műsorvezető, Kojsza Péter.
E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre.

A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.