A református félóra november 24- i ajánlója

Dátum
2021. november 24., 13:30
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A járvány tanulságairól, a Kárpát-medencei reformátusság helyzetéről, az egyház szervezeti felépítésének változásairól, a lelkészi életpályáról, valamint az egyházalkotmány módosításának fontosságáról beszélt elnöki beszámolójában Balog Zoltán püspök a Magyarországi Református Egyház Zsinatának berekfürdői ülésén. A járvány súlyosbodása miatt online tanácskozott egyházunk törvényhozó testülete. Azonban az elnökség, az egyházkerületek vezetősége és néhány meghívott a Berekfürdői Megbékélés Házából kapcsolódott be az ülésbe.

  • Két református óvodát adtak át Miskolcon, amelyeket az Országos Óvoda Programnak köszönhetően sikerült elindítani a városban. Az intézményekbe összesen ötven gyermek jár. A keresztyén nevelés mellett korszerű feltételek várják a kicsiket.

  • Ismert előadók közreműködésével mutatták be az új református énekeskönyvet, ami csaknem egy évtizedes előkészítő munka után született meg. A budapesti Kálvin téri református templomban az egyházi kórusok mellett fellépett Sebestyén Márta, Molnár Ferenc Caramel, valamint Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos. Advent első vasárnapjától hivatalosan is ezt a kötetet használják az istentiszteleteken.

  • Műsorunkban Sinkovicz Richárd, a Sellyei Református Társegyházközség lelkipásztorának igei gondolatait hallhatják.

Várja Önöket november 24-én, szerdán délután fél kettőkor a szerkesztő, Fekete Zsuzsa és a műsorvezető, Kojsza Péter.
Műsorunk telefonszáma: 06-30-789-00-66.
E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre.
A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.