A református félóra október 19-i ajánlója

Dátum
2022. október 19., 13:30 –
2022. október 19.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • Élete legmeghatározóbb eseményének tartja 1956. október 23-át Varga László volt dunamelléki főjegyző, egykori kecskeméti lelkész, aki teológushallgatóként élte át a forradalmat. Társaival együtt a 90. zsoltár szavaival indultak útnak aznap, hogy csatlakozzanak a szovjetek ellen tiltakozó tömeghez. Bár békés szimpátiatüntetésnek indult, mégis fegyveres harccá alakult a felvonulás. A forradalomban három társa meghalt, emléküket ma is kopjafa őrzi a budapesti református teológián, a Ráday utca 28. alatt.

  • Az orgona a 18. század végén jelent meg a magyar református egyházban, templomaink nagy részében máig ezzel kísérik az éneklést. A kis létszámú, szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező gyülekezetek sokszor nem engedhetik meg maguknak, hogy felújítsák hangszerüket. Pedig legalább a rendszeres karbantartásuk fontos lenne. Dosek Domokos egyházzenésszel, a budahegyvidéki református gyülekezet kántorával beszélgetünk, aki azt a felkérést kapta, hogy térképezze fel az orgonák és harmóniumok állapotát a Szatmári Református Egyházmegyében.

  • Adásunkban Molnár Miklós, a Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség egykori lelkipásztorának igei gondolatait hallhatják.

Várja Önöket október 19-én, szerdán délután fél 2-kor a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető, Kojsza Péter.
E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre.

A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.