Majdnem húsz év után hálával vonul vissza Tóth János, a Gyökössy Endre Intézet alapító vezetője. Az itt végzett pályafutása lezárásaként Emberexegézis címmel az egyház lelkigondozói küldetéséről jelent meg könyv a szerkesztésében.
Kacagott, máskor könnyezett, olykor talán még szégyellte is magát a közönség a 12. Ökumenikus Diákfilmszemlén. A verseny tapasztalatairól és a szakma fortélyairól a zsűri egyik tagját, Nyulász Melinda animációsfilm-rendezőt kérdezzük.
Műsorunkban Dominiák Zsolt, a református Bethesda Gyermekkórház lelkipásztorának igemagyarázatát hallhatják.
Minden időben – szerda délután fél kettőkor várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető: Kojsza Péter.