A Református félóra március 27-i adásából

Közösség öröme

Dátum
2024. április 3., 13:30
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom

A fiataloknak ma gyakran tanítani kell a közösségben való létezést, de annak öröme épp olyan meghatározó, mint harmincöt évvel ezelőtt, a Református Fiatalok Szövetségének megalakulásakor. Szembetűnő különbség azonban, hogy ma a klímaváltozás és a világban zajló történések is meghatározzák a fiatalok gondolkodását. Oláh-Illés Annával, Református Fiatalok Szövetségének elnökével, és Korsós Tamással, a szervezet lelkészi vezetőjével beszélgetettünk.

Az emődi gyülekezet a lelkigondozásra és a személyes kapcsolatokra épít. Bár ezt a református közösséget főként idősek alkotják, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy nyissanak a gyermekek felé. A Kossuth Rádió nagypénteken tőlük közvetítette az istentiszteletet, lelkipásztoruk, Gergelyfi György szolgálatával.

Adásunk végén Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igemagyarázatát hallják.