A református félóra november 11-i ajánlója

Dátum
2020. november 11., 13:30 –
2020. november 11.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A Károli – díjat minden évben olyan emberek kapják, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagították a magyar tudományos és vallásos szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok területén.
  • Még nem ért véget a tisztújítás a Magyarországi Református Egyházban. A tisztségviselőket hat évre választják, és januártól kezdik meg szolgálatukat. Ezúttal a tiszántúliak püspöke Fekete Károly mutatkozik be.
  • A Magyar Református Szeretetszolgálatnál már most azon dolgoznak, hogy a karácsony minél több rászoruló család számára legyen önfeledtebb. A koronavírus miatt idén sokkal többen kerültek nehéz helyzetbe, így most még fontosabb, hogy akik megtehetik, segítsenek. A szervezet két adománygyűjtó programot indított, melyekhez bárki csatlakozhat.
  • Műsorunk zárásaként Tirpák István, a felvidéki bés-i református egyházközség lelkipásztorának igei gondolatait tolmácsolja Kecskés Ákos.

November 11-én, délután fél kettőkor a Kossuth Rádió hullámhosszán várja a hallgatókat a szerkesztő-műsorvezető: Fekete Zsuzsa

Ha szeretnék velünk megosztani gondolataikat, a telefonnál Nagy Tímea fogadja hívásaikat. A számunk: 0630-789-00-66. Levelet is írhatnak a radio @reformatus.hu e-mail címre. Az adást újra meghallgathatják a mediaklikk. hu oldalon.

Áldás, békesség!