A Pátria rádió egyházi műsorajánlója

A Pátria rádióban január 6-án a Világosság református egyházi műsor témája az alázat és az isteni gondoskodás.

Ezen kívül téma lesz még a lelkészek választását szabályozó törvény, egy Koreában megrendezett nemzetközi konferencia és a rozsnyói templom megújult orgonája.

Istennek gondja van rátok, ezért minden terheteket őreá vessétek, írja
Péter apostol. A téma alapján az alázatról és a isteni gondoskodásról
André János szilicei lelkipásztor szól a hallgatókhoz.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Rimakokován ülésező Zsinata
az elmúlt év novemberében hagyta jóvá a lelkészek választását
szabályozó törvényt, amely január elsején lépett életbe. Hogy miért
van szükség ilyen törvényre arról Fazekas László püspök ad
tájékoztatást.

Milyen a koreai presbiteriánusok imaélete? Többet imádkoznak-e, mint
mi? Ha igen, akkor miért? Többek között ez is kiderül a Molnár Árpád
zsinati tanácsossal készített beszélgetésből, aki az elmúlt évben egy
nemzetközi konferencián vett részt a Söul melletti Uijeongbuban.

Hét évig gyűjtött pénzt a rozsnyói gyülekezet, hogy megújíthassa a
több mint száz éves templomuk orgonáját. Buza Zsolt lelkipásztorral
beszélgetünk.

Műsorkezdés: 8.05
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság egyházi műsor a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Sola Rádió honlapján is: http://refradio.eu/radio/sola/
meghallgatható.