A Presbiter pünkösdi számának előzetese

Ismét igényes, igei tartalommal és szívet-lelket gyönyörködtető színes képekkel, fotókkal jelenik meg a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának pünkösdi száma.

Nyitó oldalán a „Könyörgés a Szentlélekhez" című vers mellett olvasható „A Szentlélek kora" című bibliai tanítás Dr. Viczián Miklós tollából. Érdekes és elgondolkodtató Dr. Michael Welker heidelbergi református professzor vallomása arról, hogy „Miért maradok az egyházban?". Dr. Papp Vilmos ebben a számban is több tanító anyaggal jelentkezik: folytatja „Azt olvastam a Bibliában" és „A presbiter munkamezeje" c. sorozatát, de neve jegyzi a háromszáz éve született „Bod Péter hagyatéka" című cikket is.

Pünkösdi témákat dolgoz fel az „Isten Lelkének jelenlétében", és „A hamis és az igaz lélek kistükre" kezdetű spirituális karcolat. A Magyar Presbiter 1947. évi nyári számában tallózott Dr. Kis Domokos Dániel, s az Áldott Orvos közeleg kezdetű, egykor közkedvelt evangéliumi ének kottáját is megtekinthetjük.

Folytatja sorozatát a bomló házasságokról Kövespataki László és Szabó Dániel pedig ezúttal egy életmentő orosz katonaorvosról ír. Az egykori szovjet lágerek lelkészlakóiról, köztük az áldott emlékezetű Ágai Lászlóról beszélt Dr. Bognár Zalán docens történésszel Farkas Hoffmann Márta. Az interjú műfajban érdekes életrajzi interjút készített Dr. Kiss László ny. debreceni egyetemi tanárral, református pap-fiúval Farkas Márta.

Gyülekezeti, területi konferenciákról, határon túli rendezvényekről is ad bőséges képes beszámolót a lap: a vásárosnaményi, a szákszendi (Dunántúl) héthatáros kisköri, a tíz éve működő királyhágó-melléki kerületi presbiteri szövetség önvizsgálatáról, az erdélyi egyházmegyéket is Karcagra vonzó IX. nagykunsági virágvasárnapi konferenciáról. De hírt hoz a „Presbiter és az imádkozás" témát feldolgozó hidasi, és „A Kálvinnal Baranya-Szlavóniában" cím alatt tartott karancsi (Horvátország) tavaszi presbiteri konferenciáról.

Elmaradhatatlan most is Apostagi Zoltán Apropó rovata, Mikó László kis könyvecskéjének részlete a Szentlélek csodatevő „szeléről". A pataki presbiter-, és más irányú képzésre is hívogat a lap cikke, de olvashatunk Cseri Kálmán Miatyánk magyarázatáról megjelent új könyvéről is. Előrejelzést kapunk a 18. nemzetközi presbiteri konferenciáról, amit Karcagon tartanak június 21-24. között a „Hitünk és hiedelmeink" témakörben, ami a mai babonákat, jóslásokat, tévtanokat leplezi le evangéliumi világossággal.

Nem csak érdemes, de spirituálisan is meggazdagító kézbe venni, olvasni a meditatív képekkel szemléletessé tett Presbiter pünkösdi számát. A lap nyitóoldalának gondolatával hívunk mindenkit az olvasásra, témaízlelgetésre: „Nem tudod az életedet meghosszabbítani, csak elmélyíteni – Szentlélek által!".

(-y-s-)