Angyalok meséi, Hóbucka Hugó és további gyermekkönyvek

December 3-án, szombaton 16 órakor kerül sor a Koinónia Kiadó gyermekkönyv  bemutatójára a Két egér könyvesboltban, Budapesten.

A jelenlévők megismerkedhetnek Berszán István: Angyalok meséi című könyvével, amelyben „az angyalok szerethetőbbé teszik a nehezen elfogadhatót” (Visky András író ajánlása).  Bemutatásra kerül Demény Péter Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregénye is, amelyben a tél elteltével egy hóember elfelejt hazamenni a Hó birodalmába és a mókusokkal él együtt. A Kincses képeskönyv sorozat negyedik darabja Segesvár városának történetét dolgozza fel - erről is többet tudhatnak meg az olvasók a könyvbemutatón. És végül, de még véletlenül sem utolsó sorban Zágoni Balázs: Barniék tele című könyve is be lesz mutatva, a nagysikerű Barni-sorozat negyedik darabjaként.

A Koinónia Kiadót a kilencvenes évek elején alapította egy teológusokból, irodalmárokból és műszaki végzettségűekből álló csoport. 1993-ban újraindították a Kecskeméthy István teológiai professzor által alapított Kis Tükör című református missziói lapot. 1999-től 2009-ig Visky András író volt a kiadó igazgatója. 2009 szeptemberétől a vezetést Zágoni Balázs vette át. A kiadó a teológiára, a református keresztény hagyományra, a kommunista diktatúrában szenvedők visszaemlékezéseire szorítkozó profilja az évek során kibővült, fontosnak tartják a kortárs szépirodalom - és ezen belül a kisebbségben élő népek irodalmának - közvetítését, valamint a gyermekeknek szóló igényes kiadványok megjelentetését is.

Két egér könyvesbolt: Budapest, IX.  ker. Ráday u. 20.