Ének a szőlőből

Az ország elvándorlástól fokozottan sújtott, szegénységgel küzdő vidékein a gyülekezet építése, a református közösségért végzett munka nem csupán szimbolikus jelentőségű – tudtuk meg a február 14-én Mádról hangzó rádiós istentisztelet-közvetítés apropóján készített riport összeállítása közben. A járványhelyzet miatt személyesen ugyan nem volt lehetőségünk a település hófehér templomához tartozó közösséget meglátogatni, de telefonos beszélgetéseinkkor lélekben velük jártuk végig a gyülekezet otthonát, szőlőjét és a templom környéki utcákat. Közben arra is rájöttünk, hogy nem csupán a helyi bornak, hanem a mádi beszélgetéseknek is jó íze van.

madi_gyulekezet_07.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

„…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” – nem véletlen, hogy ennek az igeversnek a helye (Róm 8,28) olvasható a Mádi Református Egyházközség pecsétjében. A települést nem kímélték a századok: volt itt pestisjárvány, sáskajárás, előfordult, hogy a falu porig égett, és a szőlőtermesztők által rettegett filoxéravész sem kerülte el a helyi dűlőket. – Az itteni reformátusoknak három templomot kellett emelniük történelmük során, ezt a most látható harmadikat pedig egy tűzvész után újjá kellett építeni. De az emberek itt nem ijednek meg a munkától, a feladatoktól, össze tudnak fogni – mondja Tar László Péter. A lelkipásztor azt is elárulja, ma másféle kihívásokkal néz szembe a kétszázhatvanhat tagú közösség: a fiatalok elvándorolnak innen. A gyülekezetben ugyan minden korosztály jelen van, de a húsz és negyven év közöttiek többsége nagyobb városokban tanul tovább, kezdi el pályáját. Azokon a hétvégéken, amikor hazalátogatnak, eljönnek a templomba, de a hétköznapokon nincsenek jelen.

A koronavírus-járvány előtti időkben ötven-nyolcvan ember indult el vasárnap délelőttönként Isten Igéjét hallgatni. Amióta – gondos elővigyázatosság mellett – újranyitott a templom, nagyjából negyvenen-ötvenen. A gyülekezet másik része interneten követi az istentiszteleteket.

Szeretetközösség kezdettől fogva

Tar László Péter bő másfél évtizede vezetője a közösségnek, ahová a közeli Sárospatakról érkezett. – A feleségem, Berki Andrea is lelkipásztor. Mind a ketten a sárospataki gyülekezetben voltunk előbb segéd-, majd beosztott lelkészek. Engem öt év szolgálat után hívtak el prédikálni a mádi reformátusok arra az evangélizációs hétre, amelyet korábbi lelkészük, Csomós János nyugdíjba vonulása előtt tartottak. Miután meghallgatták igehirdetésemet és bemutatkozásomat, úgy döntöttek, meghívnak vezetőjüknek. Kezdetben – hivatalosan – csak én voltam az egyházközség lelkipásztora, egy-két év után azonban látták, hogy feleségem – sérült gyermekünk nevelése mellett – milyen komoly missziós munkát végez az ifjúság között. Végül a presbiterek javaslatára felkérték: vállalja el félállásban a beosztott lelkészi szolgálatot – fogalmaz Tar László Péter. Szerinte a gyülekezet- és lelkészválasztás olyan, mint a párválasztás, amely jelen esetben igen jól sikerült. – Harmonikus a közös életünk. Kezdetben úgy gondoltam, „új seprű jól söpör”, de immár tizenöt év múltán ugyanúgy megvan a szeretetközösség. Már nem ideköltözött emberként tekintenek rám: maguk közül valónak látnak.

madi_gyulekezet_06.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

A kisvárosból érkező lelkészházaspár úgy tapasztalja, a falusi gyülekezet polgári életmódot élő tagokból áll, akik szívesen veszik, ha adventkor vagy más ünnepeken hangversenyeknek is otthont ad templomuk.

– A mádi ember figyelmes. Lassan nyit, de ha látja, hogy valaki érdemes a szeretetére, azt soha nem tagadja meg – mondja mosolyogva a lelkipásztor a helybéliekről. – Rendkívül munkaszerető emberek élnek itt, de ez azzal is jár, hogy néha a vasárnapot is feláldozzák a munka oltárán. Ám azt hiszem, gyülekezeti tagjaink felismerték, hogy az emberé a munka – de Istené az áldás. Nem lesznek többek vagy gazdagabbak, ha a vasárnapot nem adják oda Istennek, sőt: a nyugalom napja megszentelésének jóval több haszna és nagyobb áldása van – teszi hozzá Tar László Péter.

Orando et laborando

Tokaj-Hegyalján nem halt ki a közös szőlőművelés hagyománya. A mádi gyülekezeti tagok idejüket és erejüket áldozzák arra, hogy az egyházközség közel másfél hektáron elterülő szőlőjét gondozzák. A munkát Nagy Zoltán gondnok tartja kézben néhány – borászattal egyébként is foglalkozó – presbitertársa segítségével. – A metszéstől a betakarításig történő közös munkavégzésben ugyanúgy részt vesz a lelkész, mint a presbiterek és más gyülekezeti tagok. Tudjuk, miért dolgozunk: a közös szőlő tartja fenn a gyülekezetet. Őseink korában is így volt az egyháznak lehetősége fizetni lelkészét, kántorát és tanítóit. Mi az ő példájukat követjük – mondja büszkén a gondnok.

A lelkipásztor minden közös munkaalkalmat kihirdet, így a gyülekezeti tagok mindig értesülnek arról, ha a szőlőben elkél a segítség. – Meg szoktam hirdetni, mikor vannak a metszési munkálatok, a szálvesszőlekötés, a fájavágás és a szüret – veszi át a szót Tar László Péter lelkipásztor. – Ilyenkor tízen-tizenöten összejövünk, és elvégezzük a szükséges feladatokat. A presbiterek egy részének van egy-egy saját, örökbe fogadott sora, amelynek minden gondját-baját vállalják. A szőlő többi része kalákasorokból áll, amelyeket együtt művelünk.

madi_gyulekezet_01.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

– A közös munkát mindig imával kezdjük és imával zárjuk. Jó, hogy együtt dolgozunk, mert ilyenkor a testvérek beszélgetnek, megosztják egymással gondjukat-bajukat, amire hétközben nem mindig jut idő. Persze közben viccelődünk is – vidáman jobban megy a munka. Az is előfordul, hogy valamelyikünk megemlít egy dalt, amelyet aztán közösen éneklünk. Csodálatos időszakok ezek. A konfirmandusainkat is megkérjük, hogy jöjjenek ki egy-egy ilyen alkalomra, kóstoljanak bele, mit jelent mádi reformátusnak lenni – fűzi hozzá Nagy Zoltán.

Az elöljárók úgy érzik, ez a rendszer mindig is határozott identitással indította el az életbe a mádiakat, hiszen abba nőttek bele, hogy tevékenyen részt kell venni a közösség életében. – A közös munka nélkül a gyülekezetek kultúrklubbá válhatnak, öncélúvá, megüresedetté lehetnek, ha az emberek csak a maguk kedvére jönnek össze és hallgatják az Igét. Az, hogy a gyülekezeti tagok hétről hétre együtt dolgoznak a szőlőben, itt a fennmaradásért vívott harcot jelenti. Igazán ez kovácsolja erős közösséggé a mádi reformátusokat. Nem véletlenül született egykor a reformátori mondás: ora et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál! Azok az emberek, akik együtt végzik a munkát, és saját verejtékükkel tartják fenn a gyülekezetüket, sokkal inkább átérzik az összetartozás jelentőségét – vélekedik Tar László Péter.

Bor és misszió

A közösség munkájának gyümölcséből bor készül, amelyet többféle módon is felhasználnak. – Fontosnak tartjuk, hogy az úrvacsorai bor a gyülekezet pincéjéből származzon. Ez csupán akkor van másképp, ha helyi borász felajánlása érkezik erre a célra – mondja el Nagy Zoltán rámutatva, milyen lelki többlettel nyúlhat a kehelyért az, akinek a szent szimbólum előteremtésében saját verejtéke is benne van.

A borkészítés a missziónak is teret enged. Mádon ugyanis minden évben szüreti napokat rendeznek, amikor a gyülekezet is szélesre nyitja kapuit. – Sok vendég érkezik ilyenkor, egészen messziről is meglátogatnak minket. Bejönnek, leülnek egy pohár bor és egy szelet zsíroskenyér mellé, és elkezdenek beszélgetni a gyülekezeti tagokkal, a presbiterekkel. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak a bizonyságtételre: a közösség tagjai elkezdhetnek arról beszélni, hogy miért vannak itt, miért dolgoznak ingyen Isten dicsőségére, és mit jelent számukra a hit – avat be minket a lelkész.

madi_gyulekezet_08.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

A helyi reformátusok bora nem csupán ezeken a napokon ad alkalmat a kapcsolatfelvételre: előfordul, hogy kiránduló gyülekezeteknek szervez borkóstolást a közösség.

Élményszüret

Hogy a vendéglátás mennyire természetes velejárója az életnek Mádon, azt legjobban talán az élményszüret mutatja. Az évenként megszervezett őszi programra a gyülekezet már jóval korábban kezd készülni, hiszen ilyenkor sérült gyermekek érkeznek hozzájuk szerte a környékről.

– A nagy nap előtt az egyik presbiterünk tanyáján a konfirmandusokkal megtöltünk ötven szalmazsákot. Ezek lesznek a traktorutánfutókon közlekedő gyermekek ülései. Kis vendégeink megérkezése után az asszonyok házi vajaskalácsot és házi tejből készített kakaót adnak eléjük reggelire. A férfiak ezalatt a traktorokkal és az utánfutókkal felsorakoznak, majd körbeviszik a vendégeket a mádi hegygerincen. A szőlőnél megállnak, és jelképesen lecsippentenek egy-egy fürtöt. Miután visszajönnek, kipréselik a termést, és elfogyasztják az ebédet. Ezeket az őszi napokat nemcsak a vendéggyerekek, hanem a gyülekezet tagjai is nagyon élvezik: a kicsiktől a legidősebbekig mindenki segít, hogy vidám és zökkenőmentes legyen a szüret – osztja meg a lelkipásztor.

Örömmel szolgálni

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsolt 100,2) Tar László Péternek nagyon fontos ez az ige: nem csupán lelkészi hivatásának indulását határozta meg – mádi beiktatásának alapigéje is ez volt: – Úgy látom, hogy ezt az igét nemcsak én, hanem a gyülekezet tagjai is meg tudják élni, hiszen rengeteg szolgálatban helytállnak. Itt minden korosztályra lehet számítani.

A helyi reformátusok nem csupán szőlőjüket művelik együtt. Hetente egyszer temetőjüket is gondozzák, amibe a közmunkaprogram résztvevői is becsatlakoznak. A fizikai munka mellett ugyanakkor fontos a lelki élet segítése is, többen szolgálnak például a gyermekek között. A gyermek-istentiszteleteket a felnőtteknek szólóval azonos időben tartják, erre általában tíz-tizenkét gyermek jön el. A faluban egyébként huszonkét óvodás és harminchat iskolás vesz részt a hitoktatásban, a konfirmációs felkészítésben pedig kilenc fiatal. A hittantanárok többször hívják csoportjaikat kötetlen délutánokra: filmet néznek, társasjátékoznak vagy épp szalonnát sütnek. Az ovisok, az általános iskolások és a már konfirmált fiatalok számára nyaranta napközis tábort szerveznek. Ezeken a heteken akár százan is részt vesznek, hiszen a katolikus fiatalok is szívesen csatlakoznak a vidám eseményhez. A konfirmandusok sátortáborban is részt vehetnek.

madi_gyulekezet_03.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

Az ifjúsági munka mellett az egyháztagok szívesen segítik az istentiszteleteket is: tizenöt éve hagyomány, hogy nagypénteken mindig más és más csoport olvassa fel Jézus szenvedéstörténetét.

Visszahozni a tudást

A közösség zenei életéért Bihari Lilla felel, aki tősgyökeres mádiként örül, hogy debreceni tanulmányai és más gyülekezetekben végzett szolgálatai után Isten visszavezette a szülőfalujába.

– Igyekszem helytállni a feladatomban, amelyet nagyon szeretek. Nem csupán az orgonán szoktam kísérni a gyülekezetet, hanem énektanítással, szólóénekléssel is jelen vagyok. Habár a mádi reformátusoknak nincsen saját kórusa, elmondható, hogy jó hangúak, akik szeretnek énekelni és sok énekeskönyvi dallamot ismernek – mondja a kántor.

madi_gyulekezet_05.jpg

Fotó: Szabó Zsolt

Bihari Lilla gyermekkorában nagyszüleivel járt el a templomba, nagyapja sok éven át töltötte be a gondnoki tisztséget. Azt mondja, a gyerekkori élmények, az akkori lelkészek szolgálatai meghatározók voltak számára: – Kislányként lehetőséget kaptam a templomi éneklésre. Mindig örömmel hallgattam az orgonát és csodálkoztam rá, milyen szép hangja van. Később arra vágytam, hogy én is az orgonapadhoz ülhessek és szolgáljam Istent a tőle kapott énekhangommal. Örülök, hogy évekkel később Debrecenben, a Kollégiumi Kántusban és a főiskolán is fejlődhettem zeneileg. Számomra a kántori lét nem munka, hanem szolgálat. Az pedig, hogy visszakerültem Mádra, isteni vezetés. Remélem, a rádiós közvetítés alkalmával is bizonyságot tudok tenni éneklésemmel, játékommal.

Ajándék és próbatétel

A mádi reformátusok beszámolóit hallgatva úgy tűnik, másképp élik meg a hitüket azok, akiknek mindennapi betevője a természet változásaitól is függ. Alázatukból és a munkához való hozzáállásukból van mit tanulnunk. Nagy Zoltán gondnok erről így fogalmaz: – Ha az Úr nem segít, semmik vagyunk. Ezt mi itt, a szőlővidéken talán kicsit jobban megéljük. Nekünk az a feladatunk, hogy kitartóan dolgozzunk, ami pedig nem rajtunk múlik, azt az Úr tudja. Az ő kezéből fogadjuk az ajándékot és a próbatételt is.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.