Folytatódik a nagy történet a Ráday-napokon

Dátum
2024. szeptember 27.
Helyszín
Budapest, Ráday Ház
1092 Budapest Markusovszky tér
Mutasd a térképen →
+ Naptárhoz adom

A Művészetek Völgyének hangulatából is ízelítőt kapnak azok a fiatalok, akik 2024. szeptember 27-én (péntek) a Ráday Házba látogatnak. Az ifjúsági napon más érdekességek mellett helyet kap a LéleKzet Református Udvar idei tematikájának két legnépszerűbb állomása is.

megvaltas megalloja

Fotó: A Magyarországi Református Egyház archívuma

A Ráday-napok harmadik, immár hagyományteremtő rendezvénysorozatát 2024. szeptember 26–28. között rendezi meg a Dunamelléki Református Egyházkerület. Az esemény második napja teljes egészében az ifjúságé: az érdeklődők számos interaktív program közül válogathatnak kedvükre és épülésükre.

Az egyik érdekesség az úgynevezett nagy történet tematikája, amellyel a Művészetek Völgyében már nyáron találkozhattak a fesztiválozók. A visszajelzések alapján a legizgalmasabb állomásnak ítélt Céltévesztés sátra és a Megváltás megállója lesz bemutatva. A két helyszínen együtt keresik a kivezető utat a bűn szövevényes labirintusából és a megoldást a terhektől való szabadulásra, valamint felfedezik az Isten által felkínált ajándékokat.

Művészetek Völgye Lélekzet Református UDvar 2024 - Fotó: Todoroff Lázár

Fotó: Todoroff Lázár

A programnak ez a része csak az ifjúsági napon, pénteken 10.45–12.30 között látogatható.

A Ráday-napok teljes programkínálata és az esemény részletei ITT érhetők el.