Higiéniai szabályok táboroztatáshoz

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében az idei évben a táborok szervezése és működtetése során különös figyelmet kell fordítani az alábbi járványügyi szabályok szigorú betartására:

Tábor működtetése során a szervezők tegyenek meg minden lehetséges intézkedést arra vonatkozóan, hogy a csoportok egymástól való elkülönítése biztosítható legyen.

Törekedjenek a kb. 1,5 méteres védőtávolság folyamatos betartására, mind a foglalkozások, mind étkezések, mind pedig a szociális helyiségek használata során.

A közös étkezések alkalmával kiemelt figyelmet kell fordítani a csoportok egymás közötti távolságtartására, mely biztosítható térben vagy időben. A szálláshely szolgáltatással üzemelő (ottalvós) táborok esetében az ágyak elhelyezésénél is lehetőség szerint tartsák meg a 1,5 méteres védőtávolságot.

Szabadtéri táborok

Javasoljuk előnyben részesíteni a szabadtéri (sport jellegű, szabadtéri játékokkal gazdagított) foglalkozásokat. Amennyiben lehetséges, javasolt a foglalkozásokat udvaron, szabad levegőn tartani. Kerülni kell azonban a szoros személyes érintkezéssel járó tevékenységeket (például birkózás, küzdősportok, stb.).

Zárt térben történő foglalkozások esetében a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a fokozott és folyamatos szellőztetésre az időjárás és a környező forgalom függvényében, mely vonatkozik minden zárt térre, így a folyosókra, valamint a szociális helyiségekre is.

Egészséges táborozók

A jelenlegi új koronavírus járvány cseppfertőzéssel, direkt módon terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti.

Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák illetve szervező vehet részt, melyről a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet alapján nyilatkozni is szükséges.

12/1991. (V. 18.) NM rendelet

„4. § (1) A táborozásban csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas.

(2) A gyermek törvényes képviselője a 2. melléklet szerinti adattartalmú, a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt – a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt – a táborozás szervezője adja át kitöltés céljából.”

Személyi higiéne betartása

A tábor működtetése során különös figyelemmel kell lenni a személyi higiéne betartására, melynek alapja a gyakori, alapos szappanos kézmosás, kézfertőtlenítés, az arc érintésének elkerülése, valamint a köhögési etikett betartása, mely továbbra is a fertőzés megelőzésének legfontosabb eszköze.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a dolgozók személyi higiénéjének betartatására, melynek érdekében a dolgozók számára javasolt alapos, minden részletre kiterjedő oktatást tartani.

Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy a személyi higiéne alapvető szabályairól a táborba érkezők is kapjanak részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást. 

Ennek részeként fokozottan ügyeljenek arra, hogy a táborba érkezéskor minden táborozó alaposan mosson kezet vagy használjon alkoholos kézfertőtlenítést.

Javasoljuk továbbá, hogy a köhögési etikett magas szintű betarthatósága érdekében a táborszervező biztosítsa a megfelelő mennyiségű papír zsebkendő folyamatos rendelkezésre állását.

Fokozott fertőtlenítés

A köhögéssel, tüsszentéssel a különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében fokozottan ügyelni kell a tábor területének tisztaságára, a napi fertőtlenítő takarítás elvégzésére. A fertőtlenítő takarítás során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a kézzel gyakran érintett felületek (ilyenek pl. az ajtókilincsek, korlátok, villanykapcsolók, mosdók csaptelepei stb.) vírusölő hatású szerrel fertőtlenítésére kerüljenek.  

A táborozók által használt játékokat, sporteszközöket, játszótéri eszközöket szintén javasolt rendszeresen vírusölő hatású szerrel fertőtleníteni. 

A felületek fertőtlenítésére jól alkalmazhatók az alkohol bázisú gyorsfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők, míg a klórálló burkolattal ellátott helyiségek padló és fal burkolatainak fertőtlenítésére a klórtartalmú készítmények is használhatók.

Elegendő számban és mennyiségben rendelkezésre kell állnia vírusölő hatású kéz- és felület-fertőtlenítőszernek és takarítószernek. A fertőtlenítőszereket minden esetben a gyártó által magyar nyelven feltüntetett használati utasítás szerint, megfelelő koncentrációban és megfelelő behatási idővel kell felhasználni.

A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása termodezinfekciós és kemo-termodezinfekciós mosási eljárással történhet.    

A takarítást végző dolgozók részére a megfelelő védőeszköz biztosítása szükséges.

A takarításhoz, tisztításhoz és fertőtlenítéshez használt eszközöket, a veszélyes anyagnak, veszélyes készítménynek nem minősülő tisztító- és fertőtlenítőszereket külön helyiségben, egyéb zárt tárolóhelyen (tisztítószerraktár, -szekrény) vagy egyéb elzárható helyen kell tartani. Ha azok a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények közé tartoznak, akkor a külön jogszabályok előírásait kell betartani.

A takarítást, fertőtlenítést úgy kell megszervezni, hogy az a táborozók egészségét ne veszélyeztesse.

A szociális helységekben biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet lehetőség szerint vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel kell kiegészíteni.

Korosztálytól függően a gyermekek a kézfertőtlenítők használatát felnőtt felügyelete mellett végezzék. Kéztörlésre papírtörlők használata javasolt.

Javasolt a bejáratánál érintésmentes vírusölő hatású kézfertőtlenítő adagoló berendezés elhelyezése, és annak használatára történő figyelemfelhívás.

Étkeztetésre vonatkozó szabályok

Fokozottan kell ügyelni az étkezés helyszínének tisztaságára, a folyamatos fertőtlenítésére. A felületek tisztításakor ügyelni kell a környezet vírus-mentességének a megőrzésére, a munkafolyamatok megfelelő szétválasztásával, valamint a gyakoribb fertőtlenítés bevezetésével.

Étkezés előtt és után kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermekek alapos szappanos kézmosására vagy kézfertőtlenítésére.

Ajánlott a biztonságos hőkezeléssel (legalább 2 percen át tartó 72°C-os maghőmérsékletet, vagy az étel minden pontján legalább 75°C-ot biztosít) készíthető ételek étlapon tartása. Kiemelten fontos a zöldségek, gyümölcsök alapos folyóvizes lemosása. A nyers, kellően nem tisztítható alapanyagot tartalmazó ételek feltálalása kerülendő.

Az étteremben az asztalokon elhelyezett, közös használatú eszközök (pl. só- és borsszóró, ecetes üvegek stb.) tisztántartására, fertőtlenítésére fokozottan kell figyelni, átmenetileg célszerűbb kis, egyéni adagok biztosításával kiváltani használatukat. Ha ez nem megoldható, az eszközöket megfelelő számban kell kihelyezni, azok más asztalhoz átadásának elkerülése érdekében.

Rendkívül fontos a gyermekek által használt edények, evőeszközök, poharak, tálcák megfelelő hatásfokú fertőtlenítő mosogatása, a tiszta evőeszközök, poharak, tányérok, tálcák cseppfertőzéstől védett tárolása, önkiszolgáló rendszerben történő tálalásnál az evőeszközök, tányérok, poharak gyermekek általi tapogatásának elkerülése, pl.: evőeszközök szalvéták egyéni csomagolásával. A kenyérkosarak tisztítása, a bennük elhelyezett kendők cseréje minden használatot követően indokolt. A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása ajánlott.

Az étkeztetést végző személyzet számára vírusölő hatású, alkoholos kézfertőtlenítő szert kell biztosítani, és annak rendszeres használatára fokozott hangsúlyt kell fektetni.  

Az étterem üzemeltetőjének felelőssége, hogy a dolgozók egészségi állapotát fokozottan monitorozza és betegség gyanúja esetén intézkedjen.

Teendő beteg személy esetén

Amennyiben egy gyermeknél, vagy szervezőnél, segítőnél fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell a szervezők által előzetesen felkért, megbízott orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről.

Gyermek esetén a szülők értesítéséről is gondoskodni kell. A beteg gyermek felügyeletét ellátó személynek kesztyű és maszk használata kötelező.

A táboroztatás során továbbra is be kell tartani a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendeletben valamint az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendeletben foglaltakat.