Újabb kihelyezett ülés

Többéves hagyományát folytatta a Theologiai Szemle szerkesztőségi bizottsága, mikor május 5-én és 6-án Pápára látogatott, elsősorban azért, hogy találkozzon a Pápai Református Teológiai Akadémia tanáraival és hallgatóival.
A dr. Kádár Zsolt bizottsági elnök és dr. Fischl Vilmos – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára – vezetésével érkezőket hétfő délután Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Köntös László, az egyházkerület főjegyzője fogadta hivatalában. A kötetlen tárgyaláson jelenlévők kölcsönösen tájékozódtak egymás munkájáról, eredményeiről és terveikről. A bizottság ismertette az 1925-ben alapított Szemle mai szándékát, hogy egyre inkább széles körű és hatékony eszköze legyen a Kárpát-medencei protestáns teológiai eszmélődésnek és diskurzusnak. Az egyházkerület vezetői betekintést adtak az elmúlt hatéves időszak hitbeli, szervezeti és kommunikációs változásaiba.

A délután folyamán a bizottság körbelátogatta a pápai templomokat, ahol találkozott a helyi lelkészekkel. A közös vacsorán a társaság – kiegészülve a többi városi lelkipásztorral is – kötetlen munkamegbeszélést folytatott.

kép

Másnap, kedd délelőtt a bizottság felkereste a Pápai Református Kollégium Gimnáziumát és Művészeti Szakközépiskoláját, ahol Kovács Péter Ferenc igazgatóhelyettes kalauzolta a nagy múltú, s ma újra sokrétű és eredményes pedagógiai munkát folytató intézményben a vendégeket.

Ezután Köntös László – aki egyben a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója is – intézménye kutatószobájában mutatta be a gyűjtemény néhány különleges és régebbi darabját, a közel kétszázezer kötetből álló gyűjtemény jelenlegi sorsát és tervezett elhelyezését, valamint a kutatási lehetőségeket.

A látogatás utolsó és egyben legfontosabb találkozására a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében került sor. Dr. Vladár Gábor rektor mutatta be a dr. Bóna Zoltán főszerkesztő vezetésével érkező bizottságot az akadémia tanárainak és hallgatóinak. A főszerkesztő és a bizottság tagjai felszólalásaikban elmondták, hogy a tudományos minősítéssel rendelkező szaklap megfelelő hátteret biztosít a lelkészi hivatásra való készülésben és a kutatói feladatok elvégzésében, valamint publikációs lehetőség is a teológusok, a doktoranduszok, de megfelelő ajánlásokkal a többi hallgató számára is.

Szóba került a reflexiók és visszajelzések fontossága, amelyeket a főszerkesztő a lap e-mail címére folyamatosan vár. A protestáns teológiai gondolkodás egyetlen közös orgánuma a Theologiai Szemle, ezért itt van lehetőség a magyar teológiai diskurzusra is. A fórumbeszélgetésben hangzott el, hogy „Theologiai Szemle klubok" elindítása segíthetné a teológiai intézmények hallgatóinak aktívabb bekapcsolódását a lap életébe. Jó volt tapasztalni, hogy Pápán a gyűjtemény könyvtárában és a teológia könyvtárában is ott találhatók a lap számai.

Dr. Bóna Zoltán főszerkesztő mellett a találkozón a bizottság tagjaként részt vett Kalota József ortodox érseki vikárius, Háló Gyula, a baptista egyház kommunikációs szaktitkára, Jakab László Tibor, a Szemle olvasószerkesztője, valamint jelen volt dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára. Szuhánszky T. Gábor, a metodista egyház lelkésze, aki szintén tagja a szerkesztőségi bizottságnak, szoros elfoglaltsága miatt csak a hétfői napon tudott részt venni a delegáció munkájában. Ebéd után a szerkesztőbizottsági ülésen az év hátralevő tennivalóit tekintették át a tagok.

Fontos találkozások történtek Pápán, ami újabb jó eredményeket hozhat a teológiai szaklap és a teológiai akadémia életében is.

Háló Gyula
bizottsági tag