Két perc lelki töltődés

Reformációi könyvajánló

2perc1.jpg

Tanítás a keresztyénségről és segítség a megszentelődés mindennapos küzdelmeiben – így foglalták össze Fekete Károly tiszántúli püspök áhítatos könyvét annak csütörtöki bemutatóján. Hogy fér meg egymás mellett szent és profán a rádióban, illetve az életünkben? Mire elég két perc a napi rohanásban? Rendhagyó formában erről is beszélgetett a szerzővel Galsi Árpád kiadóvezető és Fazakas Gergely irodalomtörténész.

2016. január 4-től hallhatóak a Kossuth Rádió reggel hat órás hírműsora mellett a négy történelmi felekezet – katolikus, református, evangélikus és zsidó – egyházi vezetőinek napindító gondolatai, imádságai. Fekete Károly tiszántúli püspök is már négy éve készít rendszeresen másfél-két perc hosszúságú elmélkedéseket és imádságokat egy-egy rövid bibliai szakasz alapján. A keresztyén ünnepekhez, egyes zsoltárokhoz, jézusi szavakhoz és apostoli intelmekhez kapcsolódó szövegek mostanra könyvvé álltak össze, amelyet október 29-én este – rendhagyó módon – mutattak be a debreceni Kölcsey Központban.

2perc5.jpg

Fotó: ttre.hu

Fazakas Gergely irodalomtörténész ugyanis – elővigyázatosságból önkéntes karanténból küldött – videóüzenetben méltatta a kiadványt a helyszínen megjelent és az élő közvetítésbe bekapcsolódott érdeklődőknek: „Nem igemorzsák, -töredékek ezek, hanem oldalanként egész szövegek”, amelyeket áthatják a mindennapi élet és a hit alapvető kérdései, az Istenhez sóvárgó ember életérzése, a hozzá Krisztusban lehajoló Atya szeretete, az egyéni felelősség kérdése és a Szentlélek vezetése.

„Lelki gyermekeket, hitben éretleneket tanítanak, de a lelki felnőtteknek is segítenek a megszentelődés útján járni” – hangsúlyozta a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének docense, aki szerint a szerző rövidsége és világossága törekvése a száznál is több kiadást megért, mai napig népszerű Szikszai-féle imádságoskönyv dicséretes hagyományát követi. „Teológiai árnyaltság és Isten által áthatott élet gazdagsága éppen e rövidségben tud koncentrálódni” – mondta a nagyerdei református gyülekezet presbitere, aki az áhítatos könyv fohászainak rendkívüli változatosságát is kiemelte. „E sokféle megszólítás, Urunk egyre sokoldalúbb, összetettebb megismerése mindannyiunkat meggazdagíthat.

2perc6.jpg

Fotó: ttre.hu

Ezek a rádióban elhangzó napi imádságok sokszor kegyetlen hírek, harsány reklámok közé ékelődnek be, ami egyes hallgatókban a szent és profán kiábrándító találkozásaként csapódik le, míg mások, így Fazakas Gergely is, ezek megrendítő együttállására lesznek figyelmesek. E kettősségről és a műfaj létjogosultságáról Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója kérdezte – már élőben – Fekete Károlyt. „Nem szabad szétszakítani a kettőt, baj az, ha csak a templomban töltött órákat érezzük igazinak, vagy éppen fordítva” – válaszolta a püspök. Mint mondta: a keresztyén ember igenis otthon van a világban, formálja is azt, hisz át tudja hatni a legszentségesebbel a profánt. „Ha Isten egyszülött Fiát adta érte, semmi bajunk lehet a világgal. Hitetlenséggel és istentelenséggel van problémánk.” Fontos, hogy meglegyen a helye a szentnek az életünkben, hitünk pedig megjelenjen az emberi kapcsolatainkban és a munkánkban is, sőt tudjunk gyönyörködni a világan.

Galsi Árpád reményét fejezte ki, hogy ez a kiadvány segíthet felgyorsult világunk miatt széttöredezett életünk gyógyulásában, lelki állóképességünk erősítésében. Lelki állóképességünk hiányát legtöbbször legközelebbi családtagjaink érzik, mert egy-egy szerencsétlen megnyilvánulásunkkal az ő napjukat rontjuk el – tette hozzá a szerző. A püspök szerint ahogy a lemerülő telefonunk feltöltéséről sem feledkezünk meg, úgy kellene a lelkünkre is időt szánni, minden nap Istenre hangolni az életünket, előtte megélni belső mélységeinket és magasságainkat. A kézbe vehető formátum is azt segíti, hogy megállhassunk és megadhassuk minden nap a lehetőséget arra, hogy életünk valósága és Szentírás üzenete találkozzon.

A teljes beszélgetést visszanézné? Mutatjuk!

Két percben

Fekete Károly:

Két percben.
Ige – gondolat – fohász

Kálvin Kiadó,
Budapest, 2020

Tervező: Mikáczó Kamilla

Oldalszám: 248, méret: 124×183 mm

Belelapozna vagy megrendelné? Kattintson!