„Protestáns vagyok, azaz protestálok, mert ott van a szívemben a felelősség” – indokolja határozott kiállását a Meseország mindenkié című mesekönyv gendermeséi kapcsán megkérdezett és a nemi érzékenyítésről véleményét kifejtett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékalapító professor emeritája.
Mit szól az Önt ért támadásokhoz? Ön tudományos érvekre hivatkozik. A petíciót aláíró pszichológusok is szakmai érvekre hivatkoznak.
Fájlalom, hogy éppen a pszichológus kollégák szaladtak így nekem, amikor mi szakmaetikai parancsként esküszünk fel arra, hogy legyünk a másik emberrel elfogadók, megértésre, megbeszélésre törekedve. Nem firtatom az indulatok hátterét, mindenki maga számolhat el ezzel a lelkiismeretének. Valóban szociálpszichológiai munkákra hivatkoznak az engem bírálók, de a hivatkozott irodalom más korosztályra vonatkozik, nem a 3-6 éves gyerekekre. A vitatott mesekönyv viszont ennek a korosztálynak szól, pedig a gyerekek később sajátítják el a mássági toleranciát.
Miért fontos ez az életkor a gyermekek életében?
Azért, mert óvodáskorban kap meg a gyermek kulcsingereket, szülői mintát, amely segíti, hogy mélyen azonosuljon, identitásába ágyazza nemi hovatartozását. Ebben az időszakban a látott minták, a példák, igy a mesék is fontosak. Bejuttatnak üzeneteket, amiket a gyermek kritika nélkül fogad. Még nincsen viszonyítási alapja, tehát, ha a mesében két hercegfiú szeret egymásba, akkor ez a számára természetessé válik, a fiúk között az ilyesmi éppúgy lehetséges lehet, mint akár a lányok között. Ha viszont azt akarjuk, hogy a gyermek felnőve majd toleránsan fogadja el ezt és ne ítélje el az ilyen kapcsolatot, azt bizony nem ebben az életkorban kell és lehet megtanítani. Akkor, amikor már képes humán értékek alapján becsülni az embert, etikai mércék, valós emberi értékek alapján.
Azon túl, hogy szakmaiatlansággal vádolták kollégái, azt is mondták, hogy megszólalásának „várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.
Nyers, kíméletlen és igaztalan kritika, amit írtak. Én lennék gyűlöletkeltő? Ki indította el ezt az áradatot? Nem a mesekönyvre reagáltam, hanem arra, mit mond a tudomány a nemi viselkedésre szocializálásról. Most láthatják, hogy sok-sok ezren vannak, akik ezt az objektív megalapozottságú véleményt megerősítik, ezáltal mellém állnak. Támadóim vélekedéses, azaz ideológiai alapon érvelnek. Toleranciára volna szükség, hogy elfogadják, másoknak is szabad másként gondolkodni, mint ők.
Miért tartotta fontosnak, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, és elmondja, nem tartja jónak azt a mesekönyvet, amelyben például két herceg egymásba szeret?
Egyrészt azért, mert megkérdeztek és van véleményem, ehhez közlési bátorságom is. Másrészt nem tudom elfogadni, hogy a tudománnyal és természeti törvényekkel szemben uralkodó eszmék határozzák meg, hol vannak a nemi identitás határai és férjen bele az átlagosba, a normába sokféle kapcsolati szélsőség. Ne a normát tágítsuk, azt bízzuk a természetre, hanem az elfogadó emberségre tanítást fokozzuk, ne ítélkezzünk! Minden sejtemben református, keresztyén vagyok. Protestáns, azaz protestálok, mert ott van a szívemben a felelősség. Csak úgy teszek, mint Luther tette, amikor a wormsi birodalmi gyűlésen elutasította tanai visszavonását, mondván: „Itt állok, másként nem tehetek.” Hű vagyok saját identitásomhoz.
A mesék gyógyíthatnak
Az egyedülléttől – szeparációtól –, szorongástól, sötétségtől, sőt a gyermeki védtelenségből, kicsiségből eredő gyermeki félelmet is finoman, szeretettel, szelíden gyógyíthatják a mesék – mondja Bagdy Emőke. „A mesék értéke, hogy van egy magatartási és erkölcsi üzenetük, amely beivódik. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig a jutalmát.” Egy kutatás azt is bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akik olyan meséket hallgatnak, amelyekben a rossz nem kapja meg a büntetését, agresszívabban viselkednek.