Kötődési sebeink – Családi kapcsolatainkról a Világ/nézet adásában

A kötődés sajátos jellemzőnk, amely minden kapcsolódásunk mélyén jelen van. A születéskor kialakult kötődés erős alapot teremt az egészséges szociális kapcsolatokhoz, ezzel szemben a zavart kötődés kihívásokat hozhat a mindennapokban. A Világ/nézet legutóbbi adásában Molnár Ambrus Lázár Imre antropológus professzort kérdezte ennek formáiról és negatív hatásairól.

A csecsemő születését követő első fél évben pótolhatatlan az édesanya jelenléte, ezt már számos tudományos kutatás igazolta. De milyen kötődési traumái vannak azoknak a mai felnőtteknek – egy teljes generációnak –, akik 1948 és 1966 között születtek, amikor törvény kötelezte a nőket arra, hogy szülés után hat héttel már térjenek vissza a munkába?

Lázár Imre a kilencvenes években vizsgálta a hozzá érkező, akkor harmincöt-negyven éves asszonyokat, és érdekes ismétlődéseket talált. Nemcsak a pszichológus, hanem az antropológus szemével is vizsgálja a korai anya-gyermek kapcsolatot, amely annyira mélyen rögzíti az érzelmi működést, hogy 60-70 százalékban hordozzuk felnőtt életünkben ezeket a mintákat. Az elkerülő anyai magatartás súlyos empátiahiányos viselkedéshez vezethet. Az első hat évben elszenvedett sérülések hátterében pedig nagyon komoly megbetegedések eredőit vélik a kutatók.

Molnár Ambrus és vendége a kötődésbeli sérülések és a vallásban megtalált új kapcsok lehetőségeiről beszélgettek. Felidézték József Attila költészete ciklusainak sajátos, kötődéssel kapcsolatos formáit. Jézus tanítása a felebaráti szeretetről épp az egészséges kötődés megfelelője – hangzott el a Világ/nézet legutóbbi adásában.