Megjelent a Sárospataki Református Lapok karácsonyi száma

 A Tiszáninneni Református Egyházkerület egy évben négyszer megjelenő lapjának karácsonyi száma hamarosan elérhető a gyülekezetek lelkipásztorainál. Lapajánló.

Lapunk Meditáció rovatában ezúttal Almási Ferenc nagyrozvágyi lelkipásztor írását találhatja a Kedves Olvasó, aki a várakozásról osztja meg gondolatait. Élő teológia rovatunkban a presbiteri tisztről alkotott vélemények között válogathatnak Győri István, Kádár Ferenc és Szathmáry Béla tollából.

Szokásainkhoz híven hírt adunk a négy egyházmegyében az elmúlt szám óta történt gyülekezeti eseményekről. A beszámolók között sok más mellett találunk írást a boldvai csendes napról, az emődi gyülekezet hálaadásáról, az andornaktályai szórványközpont felépüléséről, valamint a lácacsékei szórványtalálkozóról is. Intézményi híreinkben többek között a gimnáziumaink diákotthoni életébe tekinthetnek bele, és beszélgetést olvashatnak a nemrég Imre Sándor-díjjal kitüntetett pataki refi igazgatójával Szatmáriné Tóth-Pál Ildikóval.

„Az igazat mondd, ne csak a valódit...” rovatunkban arról kérdeztük Fazakas Sándor egyetemi tanárt, Bogár László közgazdászt és Köntös László főjegyzőt, hogyan látják Magyarország helyét az Európai Unióban 2011 végén.

Missziói rovatunkban kerületünk cigánymissziós életjeleiből villantunk fel párat és a megnyílt kontraszt kiállításra hívogatjuk az érdeklődő Olvasóinkat.
Folytatjuk Kálvin rovatunkat, és a lap hasábjain beszélgetünk Sziráki Szűcs Gáborral, a miskolci Balázs Győző Református Líceum igazgatójával.

Mindezek mellett még sok színes és értékes írással igyekszünk kedvében járni Olvasóinknak a Sárospataki Református Lapok reformációs számának 40 színes oldalán. Az újságot, melynek ára továbbra is 250 Ft, keresse lelkipásztoránál.

Rácsok András, szerkesztő


Lelkipásztorok az egyházmegyei sajtóreferenseknél szerezhetik be gyülekezeti terjesztésre az újságot:

Abaúji egyházmegye - Konc Gáll László - 30-607-6870
Borsod-gömöri egyházmegye – Rácsok András – 30-681-5395
Egervölgyi egyházmegye - Papp Zsolt - 30-637-3470
Zempléni egyházmegye - Szabó Ágnes - 30-622-5729

A korábbi számok tartalma megtalálható a www.srl.tirek.hu címen.