Megújult a tirek.hu, a Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapja

 A weboldal megújulásának célja, hogy a Tiszáninneni egyházkerület iránt érdeklődők minél otthonosabban böngészhessenek a tirek.hu oldalán. A fejlesztők igyekeztek a látogatók igényeinek eleget tenni, a megváltozott tartalom mennyiséggel és minőséggel, olvasható Rácsok András, a tirek.hu sajtó és kommunikációs referensének cikkében.

A portál témái között kiemelten azon írásokat, amelyek  lélek felüdülésére alkalmasak, valamint a Napi lelki táplálék rovatot, ahol minden nap négy református kegyesség szerinti igemagyarázat várja az Olvasókat.

Az informálás mellett a tirek.hu célja a közösségépítés, a tiszáninneni közösségtudat erősítése, az együvé tartozás kifejezése, formálása. Emellett markánsabb megjelenést kaptak más egyházkerületek hírei is, amivel tudatosítani szeretnék, hogy a tiszáninneni reformátusok is tagjai egy nagyobb családnak, a Kárpát-medencei reformátusok közösségének.

Újdonságként elindították a kerület honlapjának facebook-os változatát is, ahol tömörebb, és inkább figyelemfelkeltőbb módon kiáltják bele a közösségi oldalt használók tömegébe azt, milyen üzenetet bízott ránk Mindenható Urunk. Az irántuk érdeklődők közösségéről szóló doboz mostantól láthatóvá vált a tirek.hu oldalán is.

A cikk teljes terjedelmében a megújult tirek.hu oldalon olvasható