Mint egy nagy család

A Nagyvárad téri gyülekezet 1908-ban alakult, két és fél évtizeden keresztül a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület Család utcai imatermében tartották alkalmaikat. A templomépítés gondolata 1921-ben merült fel először, amikor a Budapesti Református Egyházközség presbitériuma elkezdte a Külső-Ferencváros-Tisztviselőtelepi Református Missziói Egyházrész szervezését

Az első világháború hőseinek emléket állító templom építésének gondolata a gyülekezet első főgondnokhelyettesétől, Zakar Alberttől származott, miután a világháborúban ő is elvesztette öccsét, akit elesett bajtársaihoz hasonlóan hazájától távol helyeztek örök nyugalomra. Mivel a harctéren elesettek hozzátartozóinak nem volt lehetőségük leróni kegyeletüket, ezért sokan szorgalmazták az emléktemplom építését. Az akkori presbitérium elfogadta az indítványt, és az építendő hajlékot az Emlékezet Templomának nevezték el.

A Dudás Kálmán tervezte neoeklektikus templomot 1930- ban kezdték építeni, és 1935-ben szentelték fel. Falain ma is márványtáblák őrzik az első világháborúban elesett, a gyülekezethez közel álló katonák emlékét, ólomüveg ablakain pedig többek között a Trianon előtti Magyarország hatvannégy vármegyéjének címerei láthatók.

A gyülekezeti terem falán most is ott függ díszes, aranyozott keretében a gyülekezet 1930-ban írt alkotmánya, amelyet a templom alapkőletételekor 62-en írtak alá. A szignók között olvashatjuk gróf Klebelsberg Kunó, gróf Bethlen István, Ripka Ferenc főpolgármester, Sipőcz Jenő főpolgármester-helyettes, Darányi Kálmán későbbi miniszterelnök és Ravasz László püspök aláírását is. Az alapító okiraton első helyen Horthy Miklós aláírása látható, aki személyesen is részt vett a templom alapkövének letételén, és fővédnöke volt az Emlékezet Temploma építésének.

Az alkotmány alatt egy kis üvegvitrinben még ma is őrzik azt a pennát, amellyel az elöljárók aláírták a dokumentumot, illetve azt az ezüstözött kalapácsot is, amellyel, élükön az államfővel, minden felkért vendég ráütött az alapkőre, és ezt mondta: „Isten dicsőségére, az elesett hősök emlékezetére!” Ezt a mondatot később bevésték a templom főbejárata fölé, ahol a mai napig is olvasható.

2009 óta vezeti a múltját gondosan őrző és ápoló gyülekezetet Zila Péter, akit a Hajdúböszörmény-Kálvin téri Református Egyházközségből hívott el a Nagyvárad téri presbitérium, miután Sipos Ete Álmos lelkipásztor tizenhat év Nagyvárad téri szolgálat után, 2009-ben nyugdíjba vonult.

Szerinte a gyülekezetnek úgy kellene működnie, mint egy normális családnak, ahol együtt vannak a szülők, a nagyszülők és az unokák is. E koncepció tetten érhető számos alkalmukon és kirándulásaikon is.

Botos Gyula gondnok elmondása szerint a háromszáz fős gyülekezet egy része nem helyben lakik, sokan jönnek a főváros más kerületeiből vagy az agglomerációból a Nagyvárad térre. Ő például Zuglóból jár át minden vasárnap. – Korábban nagyobb volt a fluktuáció, a 2009-es lelkészváltás megviselte a gyülekezetet, de ez természetes. Azóta szerintem jó közösség alakult ki. Mondtam is a lelkészünknek és a testvéreknek, hogy Istennek valamiért kedvesek a Nagyvárad tériek, mert ő jelen van köztünk, valódi gyülekezetként tekint ránk, nem emberi akaratból összekovácsolt tömeg vagyunk.

– Ami nagyon hiányzik, az a családlátogatás – mondja Zila Péter, aki korábbi szolgálati helyein megszokta, hogy az emberek nyitottak, ismerik egymást, és tudnak egymásról. – Budapesten bezárkóznak az emberek, főleg most, járvány idején – teszi hozzá. Példaként elmondja, hogy 2012-ben az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány segítségével a szolgálati területükön lévő minden lakásba eljuttattak postán keresztül egy gyülekezeti meghívót és egy néhány oldalas traktátust.

– Szinte semmi visszajelzés nem volt, talán két ember, ha eljött – summázza a lelkész az eredményt. Szerinte ez a személytelen megkeresés hátránya. – Sokkal jobb lenne a személyes kapcsolatépítés, ez viszont itt, Budapesten nagyon nehéz, pedig sok mindennel próbálkozunk.

– Ez a próbálkozás a gyerekmunkában is megmutatkozik – veszi át a szót Zila Péterné Marika, aki összefogja a gyermekek és szüleik között végzett szolgálatot a Nagyvárad téren. – Tél végén fánkot sütünk a hittanos gyermekekkel és szüleikkel, tavasszal tavaszváró programot szervezünk, ahol például virágot ültetünk a templomkertbe, nyáron napközis gyermektábort tartunk, advent idején pedig koszorúkészítésre, mézeskalácssütésre hívjuk a gyermekes családokat. Ezeken az alkalmakon sokan megfordulnak, olyanok is, akiket addig és azután sem láttunk. De nem bánjuk, mert Istennek van hatalma egy alkalmon is megszólítani valakit. Másrészt így személyessé válik számukra, és „beleszimatolhatnak” a közösségbe. Elmondhatom, hogy jól szokták érezni magukat.

Zila Péterné Marika szerint éppen ezek miatt szomorú, hogy a járványügyi korlátozások miatt az adventi közös alkalmak idén elmaradnak. – Nagyon fognak hiányozni ezek a programok, a készülődés élménye, mert ez az ünnep része.

A korlátozásoktól mentes időszakban a vasárnapi istentisztelettel egyszerre zajlanak a gyülekezet gyermekalkalmai azért, hogy a családok együtt tudjanak eljönni templomba. Ez a lelkész és felesége szerint is különösen hasznos. A gyerekórák a gyülekezeti teremben, illetve a nemrég felújított altemplom erre szolgáló helyiségeiben zajlanak, a konfirmandusok pedig már nem gyerekórára járnak, hanem a felnőttekkel együtt.

– Mindhárom csoport azonos tematikával dolgozik, és mindegyiknek van felelőse. Ehhez a munkához készítek segédanyagot egy-két háttérinformációval és ötlettel, aranymondás- és énekajánlással. A csoportokban szolgálók maguk készülnek fel az alkalmakra ennek az anyagnak a segítségével, azt használnak fel belőle, amit gondolnak, semmi sem kötelező.

A világjárvány második hulláma miatt hozott korlátozó intézkedésekkel összhangban a Nagyvárad téren csak az online térben tartanak istentiszteleteket, amelyeket a gyülekezet Facebook- és Youtube-oldalán is közvetítenek. – Az istentisztelet után negyedórás-húszperces gyerekórát tartok. Több nehézség is adódik, például statikus a kamera, nagyjából másfél méteren belül mozoghatok, így eszközöket nem nagyon tudok használni, mert nem látszik. Így ez szó szerint vett gyermek-istentisztelet. Nehézség az is, hogy az igemagyarázatnak mindhárom korosztályhoz kell szólnia, így próbálok valamilyen középutat találni – magyarázza Zila Péterné Marika.

Zila Péter elárulja, hogy az istentiszteleteket az első hullám miatt bevezetett, márciusi korlátozások óta közvetítik az interneten, és akkor sem álltak le a sugárzással, amikor már újra lehetett templomba menni.

A gyülekezet diakóniai munkacsoportja a járvány alatt különösen odafigyel a hatvan év feletti gyülekezeti tagokra. – Szinte minden idősebbről tudunk a gyülekezetben. Őket hetente-kéthetente felhívjuk, és beszélgetünk velük egy keveset. Azelőtt havonta egyszer, szombat délelőtt találkoztunk. Volt áhítat, zene és énektanulás. A gyülekezetünk tagja egy nyugdíjas orvos is – ő a vezetője a Diakóniai Munkacsoportnak –, aki ilyenkor húszperces egészségügyi előadást tartott, és egy kis tornával meg is mozgatta őket – sorolja a lelkész az idősek elmaradó programjait, amelyek is voltak jók, mert így kimozdultak otthonról és közösségbe járhattak az idősek. – Ez különösen aktív közössége a gyülekezetnek – teszi hozzá Zila Péterné Marika.

Azt, hogy a gyülekezet egy nagy család, nemcsak a nyaranta megtartott és népszerű generációs táborok mutatják, hanem az is, hogy a házas kör nem csak a fiatal házasok, hanem az idősebb házaspárok előtt is nyitott. A vasárnapi istentiszteletek után tartják a házaspári kört, amely valójában közös ebédet jelent, és beszélgetést mindig egy adott témáról.

– Ebben is törekedtünk arra, hogy ne váljunk szét generációkra. Úgy emlékszem vissza a fiatalságomra, hogy nekem nagyon sokat jelentett, ha bepillanthattam az általam nagyra becsült idősebbek életébe, és kiderült, hogy ők is azzal küzdenek, amivel én, esetleg van benne tapasztalatuk, vagy éppen azt mondják el, hogy „így ne csináljátok” – mondja Zila Péterné Marika. Tapasztalata szerint nem olyan egyszerű ma a fiatalokkal elhitetni azt, hogy jó lesz együtt lenni az idősebb generációval. – De aki belekóstolt, az hamar rájött erre. Volt idő, amikor az idősebb házaspárokat kellett hívogatni, hogy higgyék el, nekik is itt a helyük közöttünk.

– Ha egy családban tud együttműködni a szülők, nagyszülők és a gyerekek generációja, akkor miért ne lehetne ez így a gyülekezetben is? – teszi fel a kérdést Zila Péter. – Igaz, hogy sok esetben ez már a családokban sem működik, de a keresztyénségünk abban is állhat, hogy ebben is tudunk szeretettel lenni, és elhordozni egymást – fűzi hozzá Zila Péterné Marika

A gyerekmunka, a diakóniai szolgálat és a házaspárok köre mellett a gyülekezet tartópillére a nagy múltra visszatekintő kórus, amelyet Balogh Lázár orgonaművész vezet, aki 2009 óta a gyülekezet kántora.

– 1935-ben százfős énekkar működött itt, a Nagyvárad téren, most húsz-huszonöt tagú a vegyeskar. Tizenegy éve vezetem a kórust, amely valóban fontos közössége a gyülekezetnek, létszámában is jelentős a gyülekezeti csoportok között. Nagy az összetartás közöttük, többen vannak, akik először az énekkarba kezdtek el járni, és csak utána találták meg a helyüket a gyülekezetben – fogalmaz Balogh Lázár.

– Sokszor előfordul, hogy ha hirtelen gyülekezeti szolgálatra van szükség, megírjuk a kórus levelezőlistájára, és egyből van jelentkező. Az énekkar jó bázisa lett a gyülekezetnek – véli Zila Péterné Marika.

A pandémia előtt hétfő esténként tartottak próbákat, fellépéseik pedig zömmel a gyülekezet ünnepi alkalmaihoz kötődtek. – Ezenkívül ott szoktunk lenni a Református Zenei Fesztiválon, két éve az egyesített kórus része voltunk a Művészetek Palotájában tartott Református Énekek koncerten. Gyakran járunk kórustalálkozókra, és minden évben ősszel elmegyünk egy-egy vidéki gyülekezetbe énekes szolgálatra, valamint tavaszonként közös hangversenyt adunk a Vajda Péter Ének-Zenei Általános Iskola énekkarával is.

Balogh Lázár szerint a Nagyvárad téri jól éneklő, kifejezetten jó hangú gyülekezet. –Több szempontból is örülök, hogy itt lehetek zenei vezető. Egyrészt a testvéri közösség miatt, illetve hogy ilyen jó csapat van a kórusban, és persze a nagyszerű Angster-orgona miatt is, amelyet az elmúlt években sikerült felújítani. – Ez a hangszer egyedülálló Budapesten, és országos jelentőségűnek is mondható.

– 2007 óta ápolunk testvérgyülekezeti kapcsolatot a kárpátaljai Szernye reformátusaival. Ideérkezésem után abban állapodtunk meg az elcsatolt területen élő gyülekezet presbitériumával, hogy az egyik évben ők jönnek hozzánk kisebb küldöttséggel, a másik évben mi megyünk hozzájuk. A mi utazásunk nagy részben a kórusra épül, de más gyülekezeti tagok is eljönnek velünk. A pénteki nap utazással telik, valamint azzal, hogy beszélgetünk a gyülekezetekben egy év alatt történt eseményekről. Szombaton közös kirándulás vagy más program vár ránk, vasárnap pedig közös istentisztelet, amelyen a kórus szolgál. Sokkal erősebbé teszi a testvéri kapcsolatot, hogy családoknál vagyunk elszállásolva, és így bőven van lehetőség a beszélgetésekre. Természetesen az internet segítségével is tudjuk egymást bátorítani – mondja Zila Péter

Azt, hogy

csupán november végén tudták meg. – Be kell ugranunk egy vidéki helyszín helyett, mert a vírushelyzet miatt a rádió is felfüggesztette a Budapesten kívüli kiszállásokat. Így, ha minden igaz, a járványügyi korlátozások alatt mindegyik, a Kossuth rádióban sugárzott istentiszteletnek egy-egy budapesti gyülekezet lesz a házigazdája – tájékoztat Zila Péter.

A lelkipásztor szerint nagy dolog, hogy az ember adott esetben több tízezer hallgató előtt szólalhat meg, és ebben a félelmes, csüggesztő időben az Isten szeretetéről szóló jó hírrel bátoríthat sokakat. – Ez óriási felelősség is, és szeretnék jól élni vele – mondja a lelkész. Botos Gyula gondnok úgy véli: bár a Facebookon és a Youtube-on is megy majd az istentisztelet közvetítése, rádión keresztül még több emberhez juthat el Isten Igéje.