Nemcsak közönséget, közösséget is épít a Reformátusok Lapja

Mekkora mérföldkő az interneten való megjelenés a lap számára?
Egy új korszak kezdete. Hosszú előkészület és sok munka előzte meg, de mostantól teljesen más lehetőségeink nyílnak arra, hogy megszólítsuk az olvasókat – különösen azokat, akikhez eddig nehezebben jutottunk el, például a külhoniakat vagy a fiatalabb korosztályokat. A digitális jelenlét nemcsak azt jelenti, hogy a friss tartalmaink online is olvashatók, hanem azt is, hogy hetvenévnyi kiadvány válik hozzáférhetővé. Megvan minden az 1956-os alakulás óta, ez számunkra is különleges érték, nem beszélve a 1948-ban elindult elődlapunkról, az Útról, amelynek szintén minden példányát meg tudtuk őrizni az utókornak, és most ezek is felkerülnek az internetre. A szerkesztőségben egyébként kézbe is vehetik az olvasók ezeket a régi lapszámokat, és előfordul, hogy be is jönnek, mert keresnek valamit. Nem tudok róla, hogy bármelyik felekezet ilyen teljességgel tette volna hozzáférhetővé a saját sajtóörökségét: egyszerre kínálva archívumot és friss, naprakész tartalmat. És ebben óriási szerepe van az elődeinknek, akik gondosan bekötötték és megőrizték ezt a gyűjteményt. Most rajtunk a sor, hogy mindezt továbbvigyük – egy új platformon, új közönségek felé is nyitva.

Miről tanúskodik ez az örökség?
Egészen sajátos szemszögből, az egyház szűrőjén keresztül mutatja meg a korabeli társadalmat. Már önmagában az is egyfajta korrajz, hogy miről, kik és hogyan írtak például az ötvenes években: ez egyfajta lenyomata annak, hogyan gondolkodtak akkor a világról, a hitről, az egyházról. Mi magunk is rendszeresen használjuk a régebbi lapszámainkat – most már digitálisan is. Segítségünkre van például abban, hogy visszakeressük: jártunk-e már egy adott gyülekezetnél, vagy miről készült korábban interjú. Mindig is fontos volt, hogy a református egyház eseményei, döntései, a tisztségviselőinek és gyülekezeti lelkészeinek szolgálata helyet kapjon az újságban. Most leginkább a misszióra helyezzük a hangsúlyt: olyasmit szeretnénk az emberek kezébe adni, ami segít választ adni az életkérdéseikre.

Miért tartják ezt a legfontosabb küldetésüknek?
Mert hisszük, hogy az evangéliumnak van ereje gyökeresen megváltoztatni egy ember életét: a Reformátusok Lapja éppen ennek az örömhírnek szeretne a közvetítője lenni. Nem tudhatjuk, kihez jut el egy-egy lapszám: lehet, hogy éppen egy válságban lévő emberhez. Emlékszem, egyszer egy áhítaton az egyik fiatal munkatársunk így fogalmazott: felelősségünk van abban, amit leírunk. Ha csak egyvalakinek megváltoztatja az életét egy cikkünk, már volt értelme annak, amit csinálunk.

Bátran felteszik a kérdéseiket olyan ügyekről is, mint az abortusz, a válások, a házasságok és a szexualitás. Mennyire nehéz vállalni egyházi lapként ezeket a dilemmákat?
Számunkra ez nem nehéz. Inkább azt látjuk kihívásnak, hogy ma sokan érzelmileg túlfűtött közegben, zárt információs buborékokban élnek. Nekünk ebben a zajos világban is azt az értékrendet kell képviselnünk, amit Isten Igéje alapján igaznak és valóságosnak tartunk. Mindenkinek az életében eljöhet az az idő, amikor felteszi azt a kérdést, hogy mi a bűn, mi az élet értelme, vagy belefut olyan keresztyén tanításba, amiben nincs világossága, és magyarázatot keres rá. Mi ezért foglalkozunk olyan témákkal, mint az abortusz, az eutanázia, a pornográfia, a generációk közötti ellentétek vagy éppen a férfivá válás és a férfiak szerepe a társadalomban.

Kik a szerkesztőség tagjai?
Egy igazán jó csapat, és nagy örömömre egyre fiatalabb: néhány kollégánk – Kovács-Sipos Bíbor és Páll László – a húszas éveik elején jár. Ők egészen más témákat hoznak be, jól ismerik a korcsoportjukat, frissek, mégis azt a szilárd értékrendet képviselik, amit a szerkesztőségünk. Bölcs meglátásai, tudása, szókimondó egyénisége miatt nagy kincs nekünk az olvasószerkesztőnk, Regéczy-Nagy Enikő, ahogy online olvasószerkesztőnk, Arany Lajos is évtizedes tudással és tapasztalattal gazdagítja a mindennapi munkánkat. Tördelőnknek, Illényi Évának és kreativitásának köszönhetjük az igényes formai megjelenésünket. A címlapot közösen találjuk ki, mindenki bedobja az ötleteit, de van olyan újságírónk is, Hegedűs Bence, aki szerencsénkre örömmel utazik, így el tudunk jutni gyülekezetekbe, hogy riportot készítsünk róluk.

Miért tartják fontosnak, hogy a lehető legtöbb gyülekezetet bemutassák?
A református egyház a gyülekezeteiben él, ezért kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy hírt adjunk az ott zajló életről: a nehézségeikről éppúgy, mint a példaértékű szolgálataikról és eredményeikről. Bizony, sok lelkész embert próbáló körülmények között szolgál. Előfordul, hogy felhívnak egy-egy közösségből, és megkérdezik, miért nem jártunk még náluk. Mi ennek örülünk, mert azt jelzi, hogy várnak minket – és ez megerősít abban, hogy nem engedhetjük meg magunknak a Budapest-központúságot.

Mit gondol, érték manapság kézbe vehető, nyomtatott újságot készíteni?
Miközben hosszú idő és rengeteg munka után mi is eljutottunk odáig, hogy létrehozzuk az online felületünket, a printnek egészen más a megítélése, valahogy más a súlya, hiszen ha valami egyszer nyomtatásban megjelenik, azt már nem tudjuk megváltoztatni. Amit leírunk, az maradandó, visszakereshető lesz évtizedek múlva is. És bár a digitális világ gyorsabb, a nyomtatott lap másfajta tempót kínál. Sok olvasónk heti ritmusának természetes része, hogy kézbe veszi az újságot, leül vele, átlapozza, elmélyül benne. Ez egészen más, mint a naponta változó, pörgő online tartalmak világa. A print figyelmesebb, koncentráltabb befogadást tesz lehetővé. Ráadásul fizikailag is jelen van – megtartható, továbbadható, sokan el is teszik a lapszámokat, évek múlva is előveszik azokat. Ilyen értelemben dokumentáljuk is az egyház életét. Emellett közösségformáló szerepe van: főleg vidéken előfordul, hogy a lapot körbeadják, egy-egy cikk beszélgetést indít el egy gyülekezeti alkalmon. És néha olyan helyekről is visszajelzést kapunk, hogy kézbe vették a Reformátusok Lapját, amire nem is számítanánk – legutóbb például a Műszaki Egyetemről. A nyomtatott forma egyébként a szerkesztői munkát is másfajta fegyelemre tanítja. Másképp, más stílusban írunk nyomtatásban. Minden lapszámot többen is átolvasunk az elejétől a végéig. Ilyenkor minden oldalt kiteszünk a falra, így mindenki átnézheti – és gyakran még ekkor is találunk javítanivalót. A printnél nincs „visszavonás” gomb – ez nem bénító, inkább mélyebb felelősséget jelent. És van még valami, ami személyesen is sokat jelent: megvan annak a varázsa, amikor az ember kézbe veszi az újságot, és érzi a papír és a nyomdafesték illatát. Számomra ez a pillanat mindig emlékeztet arra, hogy érdemes ezt a munkát végezni. És külön öröm, amikor bemegyek egy újságoshoz és látom, hogy ott van a lapunk a kiemelt helyen. Igaz, néha előfordul, hogy a pult alól kell elkérni – de még ez is mosolyt csal az arcomra.

A külhoni magyar reformátusokhoz is jóval könnyebben el tudnak jutni ezután a cikkeik.
Így van, hiszen vannak olvasóink a határon túlról, a Kárpát-medencéből, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Dél-Amerikából vagy az Európai Unióból. Az ottani szórványgyülekezeteknek sokkal könnyebbé válik az előfizetés az online oldalnak köszönhetően. Mert mi belőlük is közösséget szeretnénk kovácsolni, tartjuk velük a kapcsolatot, sokan rendszeresen betelefonálnak, érdeklődnek. Jó érzés tudni, hogy nemcsak olvasóink vannak a világ minden táján, hanem testvéreink is.

A világi újságírásból érkezett a laphoz. Mi a különbség?
Szerettem az előző munkámat, de egy idő után azt éreztem, hogy olyan tevékenységre vágyom, aminek valódi hatása van az emberek életére. Persze, a világ minden táján ezt vallják az újságírók, hogy a munkájuk formál, alakít. De én úgy tapasztalom, hogy igazán mély, maradandó változást akkor lehet elérni, ha az ember szembenéz a hitélet kérdéseivel. Ez az a terület, ahol nemcsak információt adunk át, hanem reményt, irányt és – ha jól tesszük a dolgunkat – Isten üzenetét is továbbítjuk.

Mennyire hatja át a mindennapi újságírói munkájukat az, hogy hitéleti lapnak írnak?
Nagyon is. Folyamatosan kutatjuk azokat a témákat, amelyek nemcsak az olvasókat, hanem minket magunkat is mélyen foglalkoztatnak. Engem az is nagyon érdekel, hogy más országokban hogyan kezelik a hit kérdéseit, így aztán rengeteg podcastet hallgatok, főleg angol nyelvterületről, az angolszász kultúrából. Így nemcsak az értekezlet előtt tartott áhítatok, hanem ez a szüntelen keresés és kérdezés is meghatározza az életünket. Ez nem csupán munka számunkra – inkább olyasvalami, ami átszövi a mindennapjainkat, és amiben benne van az életünk. Ebben élünk, gondolkodunk, kérdezünk.