Steinbach József: A fiatalok felé különösen fontos a hiteles élet

A népszámlálási adatok arra tanítanak bennünket, hogy az evangélium üzenetét ma is le kell fordítanunk – hívta fel a figyelmet Steinbach József püspök az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kiemelte, hogy nem direktívákat kell megfogalmazni, hanem értő füllel meghallgatni egymást. A műsorban szó volt a hiteles egyházról, a missziói szolgálatokról és a keresztyén közösségekről is.

Krisztus evangéliuma egyetemes, mindenkinek szól. Az egyháznak mindent meg kell tenni azért, hogy meg tudja szólítani az embereket. Hisszük, hogy aki az élő Istent megismeri, annak az élete átalakul, egyénileg és közösségben is, családban, barátságban és munkahelyen egyaránt – fogalmazott a püspök a rádióműsorban. Hozzátette: Isten Igéje, szeretete egyetemes. Az evangélium megismerése rendet tesz az egyre kaotikusabbá váló világunkban. Fontosnak nevezte, hogy értő szívvel meg tudjuk egymást hallgatni, ennek hatására kialakul ugyanis egy bizalmi viszony, ez a magvetés. Ám erre időt kell szánni és türelmesnek lenni, amiben most nem vagyunk túl jók – fejtette ki Steinbach József. Szeretettel emlékezett vissza egy korábbi hittanosára, aki harminc év után kereste fel újra, mert az akkori tanításra emlékezve szeretett volna újra erőt meríteni Isten Igéjéből.

Az evangélium egyik legjobb megértési és megélési lehetőségének a közösségi alkalmakat mondta a püspök. Ahogy fogalmazott: ő az indirekt alkalmakban hisz, ezekben látja a megoldást az evangélium átadására, amelyhez a modern technika okos használatára is szükség van. A közösségeknek megtartó erejük van, kapaszkodót jelentenek, ahol a tagok odafigyelnek egymásra. Kitért arra is, hogy a fiatalok felé különösen fontos a hiteles élet. A lelkipásztornál és a keresztyén embernél sem tökéletességet jelent a hitelesség, mert ebben a világban nincs perfekció, nincs tökéletesség, de erre lehet törekedni. A hitelesség: szeretni az embereket és mindenkit meghallgatni. Fontos, hogy a lelkipásztornak a próbatételek idején is példát kell mutatnia, azt, hogy van hite, hogy nemcsak prédikálja ezt, hanem folyamatosan könyörög az őt megerősítő hitért – fejtette ki.

Steinbach József inforádió 09.27.

Fotó: InfoRádió

Steinbach József kitért az egyház társadalmi szolgálataira is. Kiemelte az oktatásban és a szociális területen végzett kitartó és átfogó munkát, amit egyházi intézmények végeznek. A közoktatásban 180 ezer gyermekkel foglalkoznak az óvodától a felsőoktatásig. A szociális szférában is körülbelül ennyi gondozott van, ide tartozik a gyermekvédelem, a házi segítségnyújtás, a lakás- és idősotthonok. A szeretetszolgálatok is nagy szakértelemmel segítenek mindenhol, ahol szükséges.

A beszélgetésben szó volt még a keresztyén ébredésről is, ami Európában kevésbé, a világ más részén jobban tapasztalható. Steinbach József ezzel kapcsolatban kiemelte: nagyon sok súlyos esemény történik körülöttünk. 2020 óta egyik próbatétel érkezik a másik után. Azért imádkozik, hogy Isten ezzel egy ébredést készítsen elő. Hozzáfűzte: magunkban is kell keresni azt a hibát, amin változtatni lehet. – Hisszük azt, hogy a Biblia egy olyan gyönyörű kijelentés, amelynek a lényegét, ha megfelelően kommunikálnánk, akkor az emberek ezt meghallanák – mondta el a püspök.

Az InfoRádió Aréna című műsorát itt nézhetik meg.