Találkozási pontok Gyulán

Jelentős eseményre készül a Gyulai Református Egyházközség: március 14-én a nemrég felújított, 18. század végén épült református templomból szól majd Isten Igéje a Kossuth Rádió hullámhosszán. Baráth János, a gyülekezet vezető lelkésze és felesége, Baráth Andrea – aki a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda intézményi lelkipásztora – fog szolgálni ezen az istentiszteleten.

Egyházunk egyik vezetője a „református bástya” kifejezést használta a közösségre. Bizonyára ezért is kapták a rádiós istentiszteletre a felkérést, hiszen az elmúlt években annak ellenére is növekedtek, hogy a Békési Református Egyházmegyében hatalmas mértékben csökkent a reformátusság létszáma.

– Sok évvel ezelőtt komoly gyülekezeti élet folyt Gyulán. Amikor azonban tíz évvel ezelőtt feleségemmel ide érkeztünk, épp mélypontot élt meg a közösség: az alkalmakat kevesen látogatták, alig volt különböző rétegeket megszólító program. Előző szolgálati helyünkön sok gyülekezetépítési tapasztalatot szereztünk, amelynek hasznát vettük, habár itt egészen más körülményekkel találkoztunk. Gyulán tágas teret adott Isten arra, hogy elinduljon a gyülekezetépítés – emlékezik vissza a kezdetekre Baráth János.

A házaspár a munkatársképzésre helyezte a hangsúlyt. Gyulán olyan emberekkel találkoztak, akik „ugrásra készen” várták, hogy segítsenek a lelkipásztoroknak a gyülekezetépítésben.

– Ekkor kezdődött az az időszak, amelyért most is hálát adunk Istennek. Nagy lelki megújuláson és megélénkülésen ment át a közösség, sokan csatlakoztak akkoriban. Ma már biztosan többen vannak azok, akik az elmúlt tíz évben jöttek, mint az eredeti tagok. Hosszú távú gyülekezetépítési koncepcióval érkeztem. Ám már rövid időn belül olyan áldásokat tapasztaltam meg, hogy én magam sem tudtam pontosan, mi miért történt a gyülekezetben. Az biztos, hogy nagy lelki éhséget és az ige iránti szomjúságot tapasztaltam – fogalmaz a lelkipásztor.

Baráth János azt is felidézi, hogy a szerdai bibliaóra keretén belül indult Kényes kérdések és őszinte válaszok elnevezésű sorozatot annak idején a városi újságokban is meghirdették. – Az ötfős bibliaóra rövid időn belül ötvenfősre duzzadt. Amikor próbáltam összeállítani, hogy akkor ki kicsoda – mert a többséggel nem találkoztam a vasárnapi istentiszteleten –, kiderült, hogy zömmel olyan emberek érkeztek a programra, akik korábban be sem tették a lábukat a templomba. Semmilyen kapcsolatuk nem volt azelőtt az egyházzal.

Baráth János meglátása szerint a gyulai gyülekezet még mindig a megújulás, a gyarapodás szakaszában van. Ennek pontos okát sem az egyház, sem a lelkipásztorok nem tudják – csak sejtik. – A gyülekezet történetében aranyszálként húzódik – és ma is megtalálható – az egykori erőteljes ébredési korszak hatása.

Amikor a gyülekezeti tagokat látogattam, kiderült, hogy vannak olyan idős testvérek, akik otthonukban éveken keresztül imádkoztak azért, hogy Isten adjon ébredést és megújulást. Egy másik generáció házi alkalom keretében könyörgött ugyanezért. Ezek az imádságok Istennél összetalálkoztak és meghallgatásra találtak. Hisszük, hogy a közösségünk egyik tartóoszlopa az a sok imádságos lelkületű ember, akik komolyan és szeretettel imádkoznak, utána pedig tesznek is ezért a gyülekezetért. Ezért Isten újra és újra áldását adja ránk.

A lelkipásztor hozzáteszi: – Ha egy kifejezéssel kellene jellemeznem a jelenlegi gyülekezetet, azt mondanám, hogy széles spektrumú. Ugyanis van egy imádságos és szolgálatkész magja, ehhez kapcsolódnak azok a csoportok és személyek, akik még nincsenek teljesen beágyazódva a közösségbe. Őket az érdeklődő, alkalmi látogató vagy „csak az ige hallgatója” állapotból szeretnénk eljuttatni oda, hogy szolgálatban részt vevő, önálló taggá váljanak, akik a hétköznapi életükben és a családjukban is képviselik az Isten ügyét. A törekvés eredményes: már működik egy hatvanfős, állandóan szolgáló csapat, illetve van még harminc fő, akik alkalmanként találnak szolgálatot.

Baráth János felidézi, hogy a pandémiát megelőzően egyegy vasárnapi istentiszteleten általában kétszázötvenen vettek részt, a családi istentiszteleteken pedig ennél is többen. De nem is olyan egyszerű megszámolni a híveket a hatszáz fős, két karzatos templomban. Viszont tavaly és tavalyelőtt, amikor a templom felújítása miatt a gyülekezeti teremben kellett megtartaniuk a vasárnapi alkalmakat, a kihelyezett székek számából kiderült, hogy kétszázharminc fő alatt nem volt alkalom, a családi istentiszteleteken pedig négyszázan voltak. Ilyenkor egymás után két istentiszteletet tartottak. A vírushelyzet miatt szigorú intézkedések mellett csak a vasárnapi alkalom látogatható, amelyet az interneten is közvetítenek, ezt ötszáz-ezeregyszáz készülékről is megnézik. A többi programot pedig online tartják.

A lelkész megosztja: a gyülekezet választói névjegyzékében évről évre háromszáz név szerepel. Viszont a jegyzékbe – az egyházi törvénynek megfelelve – csak az kerül bele, aki megkeresztelkedett, konfirmált, részt vesz a vasárnapi istentiszteleten, él az úrvacsorával és áldozatot vállal a közösség anyagi dolgaiban. Korösszetételben kiegyensúlyozott, ám van egy érdekes, az országos átlaggal teljesen szembemenő jelenség a közösségben. A huszonéves fiatalok között sokkal nagyobb létszámban vannak a fiúk, mint a lányok, míg más gyülekezetekben jellemzően inkább utóbbiak vannak többségben.

– Amikor ideérkeztünk, a lelkészen kívül senki sem dolgozott a lelkészi hivatalban. Ő vezette az adminisztrációt, rendezte a temetői ügyeket, a hivatali feladatokat. Az első napomon én sem tettem semmi mást, csak a hivatali dolgokat intéztem. Ezután beszéltem az akkori gondnokunkkal. Megkérdeztem tőle: hogyan lesz így gyülekezet, ha én reggeltől estig csak olyasmivel foglalkozom, ami nem lelkipásztori feladat? Istennek hála, ő is hasonlóképpen gondolkodott, és a presbitérium nyitott volt a változtatásra – mondja el Baráth János. Hozzáteszi: – Intézmény- és temetőfenntartó gyülekezetként számos olyan teendő hárul az elöljáróra, amely elvonja az idejét a lelkészi munkától, ezért új struktúrát alakítottunk ki. A főgondnokon kívül gazdasági, igazgatási és építésügyi gondnokot választottunk, akik ezekért a területekért felelősek, és a legnagyobb szakértelemmel végzik a szolgálatukat. Sok protokolleseményre hívnak bennünket, amelyeken gyakorta a főgondnok képviseli a gyülekezetet. Ezt eleinte nehezen értették a szervezők, de lassan elfogadják. A presbitérium munkáját szakbizottságok segítik: gazdasági, számvizsgálói, missziói, diakóniai, temetői, kommunikációs és informatikai. Így most azon kevés lelkész közé tartozom, akinek első számú feladata a gyülekezet pásztorolása, de még így is sok vezetői feladat hárul rám.

A hétközi állandó alkalmak – bibliaóra, női bibliakör, baba-mama kör, kis- és nagyifi, öfi, konfirmációi előkészítő, szolgálattevők bibliaköre és házaskör – mellett kurzusok is indultak – és a jövőben is indulnak. Ezek közül a legérdekesebb talán a tizenkét alkalmas Apakurzus volt, amelyen a leendő és a már gyakorló édesapákat készítették fel a férfiéletre, a férj- és apaszerepre. – Népszerű még a Református hit alapjai című kurzusunk is, amelyet évente megtartunk, illetve a kétévente megrendezett evangélizációs hetünk is – mondja Baráth János, aki szerint egyházunkban az evangélizáció mára már inkább hitmélyítő alkalommá vált. Ők ezzel szemben a társadalom világi, az egyház és a hit dolgaiban járatlan rétegét szeretnék megszólítani ezeken az estéken. Az eseményre a gyülekezet is felkészül – imádságban, és olyan előkészítő alkalmakon is, amelyeken megtanulják, hogyan kell másokat hívogatni a programra. Ezenkívül a gyülekezet főgondnoka, Kósa Ferenc, illetve Markó István presbiter, egyházmegyei gondnok felkeresik a környező gyülekezeteket is, hogy azokban is hívogassanak.

– Magunkhoz veszünk negyven-ötven plakátot, autóba ülünk a főgondnok úrral, azután bekopogtatunk a lelkészi hivatalokba, a parókiákra. A meglátogatott gyülekezetekből általában egy-két autónyi résztvevő jön el – osztja meg tapasztalatát Markó István. A presbiter azt is felidézi, hogy néhány éve nagy sikere volt Steinbach József dunántúli püspök, majd később Végh Tamás, a Budapest-Fasori Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora igehirdetéseinek.

Baráth János szerint a gyulai gyülekezetben

Ilyen találkozási pont a havonta megtartott családi istentisztelet is, amelyen a gyülekezeti fenntartású Magvető Református Általános Iskola és Óvoda diákjai szolgálnak. Az intézmény 1994-ben kezdte meg önálló működését az 1948-ban államosított református elemi iskola jogutódjaként. Ezeken az alkalmakon a gyerekek mindig olyan bibliai történetet elevenítenek meg, amely kapcsolódik az igehirdetéshez. – A diákokat drámapedagógus kollégámmal közösen készítjük fel a szolgálatra. Nagyon lelkesek, mert tudják, hogy nem szerepelni, hanem szolgálni fognak: ők adják majd át Isten üzenetét a gyülekezetnek – mondja Baráth Andrea. A tanintézmény lelkésze szerint sok öröm és áldás, valamint olyan megtapasztalás van az iskolában, amely Isten munkáját bizonyítja.

Kósa Ferenc még emlékszik az első évek tanévnyitóira és tanévzáróira, amelyeken a szülők az udvaron meg az utcán cigarettáztak és beszélgettek. – Lassú, hosszú évekig tartó folyamat volt, amíg rendeződött a helyzet. Azzal, hogy az iskolának saját lelkésze lett, alapvető fordulat következett be a családi istentiszteleten is. Most már nem arról van szó, hogy a rokonok meg a szülők eljönnek, hogy megnézzék, a gyermekük hogyan szerepel két percig a színpadon. Már olyan – jó értelemben vett – profi előadás folyik egy-egy ilyen programon, amely a szülőket is közelebb hozza a gyülekezethez – mutat rá a főgondnok.

Markó István szerint a családi istentisztelet tulajdonképpen közös hittanóra a gyülekezettel, a szülőkkel együtt, ahol az igéhez szervesen kapcsolódik a drámajáték. – Óriási élmény látnunk, ahogyan a nem vallásos szülők, nagyszülők szájtátva nézik az előadást, és elmerengenek az üzeneten, amely a gyermekük szájából hangzik el.