Technológiai mobilitás, egyházi stabilitás

Generációs kutatások foglalkoznak azzal, hogy a fejlődő technológia hogyan hat az emberek biológiai, mentális működésére, mennyiben alakítanak rajtunk az eszközeink. Melyek a legfőbb jelenségek manapság?
Napjainkban leginkább a Z generációsokat, a digitális bennszülötteket vizsgálják, akiket már gyerekkoruktól kezdve okoseszközök vettek körül. A legtöbb kutatás a szorongás és a FOMO (Fear Of Missing Out, azaz félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk) jelenségét emeli ki, ezek ugyanis különösen jellemzők esetükben. Természetesen mindkettőnek megvannak az offline megfelelői is, viszont az online csatornák kétségkívül felerősítik őket. Nagyon meghatározó, hogy a Facebookon és utána az Instagramon is mindenki egy tökéletes világot akart bemutatni, illetve az életének általában csak a pozitív részeit osztotta meg. Ez a folyamat az elmúlt évtizedben eszkalálódott, mindenki csak az előnyös mértékig tüntette fel magát, a tökéletesség látszatát keltve. Emiatt az is szorong, akinek ezt „kell” csinálnia nap mint nap, és az is, aki azt érzi, hogy „én meg sehol nem vagyok a többiekhez képest”, nem vagyok olyan vidám, nincs annyi sikerem, nem vesz körül annyi élmény, annyi ember. A FOMO egyfajta kényszerességet is magával hoz: néznem, mérnem kell magam ehhez a mércéhez, és bizonyítanom a virtuális közösség számára. Ha erre képtelen vagyok, megjelenik a vitális és a mentális elgyengülés, ami könnyen fiatalkori kiégéshez vezethet. Az elmúlt években megjelentek a tökéletesség kultuszának ellenpólusaként olyan posztok és mozgalmak, amelyek arra irányulnak, hogy mutassuk be a valóságot, mutassuk be magunkat valóságosabbnak. Itt van például a TikTokot is kihívó BeReal alkalmazás: itt megengedheted magadnak, hogy valóságosabb képet mutass, mint mondjuk az Instagramon, de ennek is van azért egy bezáró, beszűkítő hatása. Azt üzeni, hogy légy ott, foglalkozz vele, nézd-várd a napi posztolásra hívó üzenetet. Ezek mellett arról is szólnak tanulmányok, hogy ha túl sok időt töltünk online, megjelenik egy virtuális személyiség, amely lassan rárakódik a sajátunkra. Ilyen szempontból veszélyeztetettebbek a fiatalok. Mivel azonban digitális bennszülöttek, ösztönösen jobban tudnak adatokat ellenőrizni, kevésbé csúsznak bele például a konspirációs teóriákba, amely az X generációra és az idősebbekre különösen veszélyes a közösségi médiában.

Ez az új típusú média és az általa kiváltott hatás gyengíti vagy erősíti a vallásosságra való nyitottságot?
Egy ilyen felgyorsult, rengeteg impulzust gyártó és fogyasztó világban nagyon nehéz a lelki tartalmakra fókuszálni. Az mégiscsak feltételez egyfajta lelassulást, elcsendesedést, befelé fordulást, ami ellentétes a média nyilvánosságalapú szerkezetével. Nem mindenre alkalmas az online világ sem. Vannak egyébként ifjúsági kutatások, főleg amerikai eredményekkel, hogy a spirituális nyitottság egyre inkább jelen van a fiatalok életében – viszont nem mindegy, hogy mivel találkoznak az online térben.

Mivel találkoznak?
A XXI. századi ember jellemzően saját magának építi fel a vallását. Ennek az elemei korábban is megvoltak, csak kevesebb volt a választási lehetőség. Jelenleg, akármilyen nyersen is hangzik, de a digitális világban az egyház csak egy szereplő a piacon. Mindegyik történelmi felekezet egy a sok közül, miközben a paletta egyre szélesebb. A hálózati kommunikáció lehetővé teszi, hogy ősi vallások, mint például az északi istenek tisztelete, lábra kapjon. Mostanában az online térben a különböző totemekhez kapcsolódó hitvilág vált nagyon népszerűvé, illetve az okkultizmus, az átkok, a jóslás. Ezeknek kiváló felületet adnak a közösségi médiumok: online összeszemezgeti magának a fogyasztó, mi az, ami éppen szimpatikus, trendi vagy izgalmas számára a lehetőségek közül. Fontos, hogy a keresztyén egyházak a digitális térben is hangsúlyosan jelezzék, hogy ez nem így működik.

Képes az egyház kommunikálni az üzenetét ebben a térben?
Az egyházunk mindig is kihasználta a kommunikációs forradalmak vívmányait, legismertebb ebben a folyamatban a reformáció és a könyvnyomtatás kapcsolata. A hálózati kommunikáció robbanása óta azonban már csak használói vagyunk a média eszközeinek. Úgy szoktam mondani, hogy inkább megyünk a trendek után, mintsem hogy formálnánk azokat. Pedig szerintem az egyháznak lenne lehetősége formálni is. Keresztyénként vannak olyan válaszaink, amelyekre szüksége van az embereknek, akkor is, ha a végtelen információs zajban nem érzik azok hiányát az életükben.

Az egyház valószínűleg nem fogja létrehozni a metaverzum (WhatsApp közösségi oldalak, Facebook, Instagram) konkurensét, ezekhez a platformokhoz kell valamilyen mértékben alkalmazkodni.
A metaverzumot mostanra hirdetésekre, marketingtevékenységekre optimalizálták. Te eladsz valamit, amit a másik megvesz. Ezen kívül jelen vannak a személyes profilok, amelyekre ráépült az influenszermarketing. A Facebook napjainkban már egyrészt hírmegosztóként működik, másrészt kifejezetten alkalmas hivatalos személyes profilok és a saját brandek kialakítására. Ebben a térben vannak megszabva a lehetőségeink felhasználóként. Fontos ezért időről időre egyénként és adott esetben szervezetként is feltenni néhány kérdést: Mi a célunk a jelenléttel? Akarok-e ezek között bármit? Akarom-e keresztyénként? Akarom-e egyházként? Vannak jó példák az online jelenlétre, TikTokon is megjelentek nagyon szimpatikus keresztyén felhasználók. Például egy katolikus pap, aki sallangmentes videókat készít, az őt felkeresők kérdéseire válaszolva. Követik, érdeklődnek, látszik, hogy van igény a válaszaira. Nyilván nem lesz vele mindenki elégedett, de hozzáillő a forma, és jól is működik az oldala. Közben van, aki próbálkozik, de nagyon izzadságszagúak a videói, és nem tud egyről a kettőre lépni. Számára talán nem ez a médium a megfelelő. És ez csak a személyes része. Szervezetként egyáltalán nem biztos, hogy a TikTokon kell próbálkozni, a trendeknek megfelelve. Mert egyébként azt az időt, amit erre fordítunk, lehetne sokkal hasznosabb dolgokra is szánni. Fontos látni, hogy a média csak egy lehetőség, illetve mindig meg kell keresni az adott üzenetnek leginkább megfelelő médiumot.

Vannak még egyházi vonalon olyan szereplők, akik tudnak élni a lehetőséggel?
Én nagyon szeretem a mai keresztyén blogok többségét, pláne, ha közéleti kérdésekhez is nyúlnak, párbeszédre hívnak, hangsúlyozzák, hogy a véleményeket nyugodtan lehet ütköztetni, nem feltétlen baj, ha nem értünk egyet. Illetve, ami még nagyon pozitív, amikor lelki fókuszú kommunikáció folyik. Ezeknek az oldalaknak a kulcsa, hogy mindig kicsit túlmutassanak az adott helyen, az adott személyeken. Jó látni, ha az a cél, hogy úgy mondjunk el egy üzenetet, ami akár személyes, akár aktuális, akár rólunk szól, akár másról, hogy végső soron Krisztusra mutasson. Erre mindenképpen lehetőséget teremt az alternatív nyilvánosság, a hálózati kommunikáció.

Olyan üzenetet közvetíteni, ami túlmutat rajtunk, ami közelebb visz Istenhez. Ebben áll tehát a keresztyén újságírás, tartalomgyártás?
Ami számomra a keresztyén kommunikáció legszebb része, hogy elmesélhetünk emberi történeteket. A történetmesélés egy jó lehetőség arra, hogy kapcsolódhassunk egymáshoz. Nem a száraz információk, a közlemények építenek közösséget, hanem a személyes élmények, valamint az újra és újra elmondott, örökérvényű igazságok. De igen, a legfontosabb azt elmesélni, hogy találkoztunk Krisztussal. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindennel, amit ma csinálunk, valamilyen formában definiáljuk azt is, hogy mi a XXI. században a keresztyénség, mi ma a reformátusság. Érdemes lenne az egyéni és a közösségi kommunikációban is a református egyházi örökségünket képviselni, és hangsúlyozni, hogy a reformáció mindig aktuális. Hiszen nekünk az a célunk, hogy részt vegyünk az egyház küldetésében, belépjünk a misszió folyamatába. Természetesen egy újságíró másképp szolgál, mint egy lelkész, de a kulcs, mint minden keresztyén ember életében, itt is az, hogy beengedjük a munkánkba a Szentlélek munkáját. Ez egy megfoghatatlan dolognak tűnik, de valójában ez a legfontosabb, így lesz élővé a kommunikációnk is.