Új imakönyv jelent meg a Kálvin Kiadónál

Előtted, Uram... címmel verses imádságok gyűjteményét adta ki a Kálvin Kiadó. Az imádságokat magukénak érezhetik azok, akik régóta beszélgetnek Istennel, és azok is, akik most indulnak el a hit útján.

Verses imádságok gyűjteményét tartja kezében az olvasó. Az Istenhez szálló fohászok nyolc fejezetbe rendezve a teremtés és a megváltás csodáját éppúgy felölelik, mint a hétköznapi élményeket, a reggeleket, az estéket, a találkozásokat. A szerző Hajdú Zoltán Levente, református lelkipásztor, aki elvezeti olvasóit a belső utak mély, néha meghitt, néha pedig felkavaró világába éppúgy, mint az isteni és emberi közösség egészen kézzelfogható valóságába. Az imádságokat magukénak érezhetik azok is, akik régóta beszélgetnek Istennel, és azok is, akik most indulnak el a hit útján.

kép Imádság közben

Egy megszokott mozdulat,
és imádságra kulcsolom kezem.
Rakom egymás mellé
a gyenge és tétova szavakat.

De mintha a lelkemben
kapaszkodna össze
minden törvény és akarat,
szándék és elhatározás,
hogy veled találkozzanak,

bátorodik, s lesz tieddé a szó,
békül a lélek, a lelkem.
Köszönöm, Uram,
hogy te formálsz ma is
imádságot bennem.

Ámen.