A világnak elsősorban nem változásra, hanem megváltásra van szüksége. A helyreállítás már az utóbbiból fakad. Krisztus követői ezért ma sem mondhatnak le arról a világról, amelyért felmagasztalt Uruk az életét adta. Mark Meynell angol teológussal és íróval a keresztyénség és politika kapcsolatát, valamint a felelős választás és társadalmi részvétel lehetőségeit jártuk körül.
Mit árul el rólunk, Krisztus-követőkről a világnézetünkből fakadó társadalmi részvételünk?
A történelem során a különböző teológiai álláspontot képviselő keresztyének eltérő módon viszonyultak a világhoz. Az egyik oldalon az ókori görög világszemlélet nyomán – amely a szellemi életet részesítette előnyben, és megvetette a testi valóságot – az első évszázadokban különösen szentnek tartották azokat, akik teljesen elzárkóztak a földi dolgoktól. A sivatagi atyák a pusztaságba vonultak, a még náluk is szélsőségesebb Oszlopos Simeon pedig évtizedeket töltött egy magas oszlopon.
A visszavonultság azonban aligha felel meg a bibliai valóságértelmezésnek. Idővel egyre többen felismerték, hogy az építő együttműködés a társadalommal nemcsak szükséges, hanem kifejezetten gyümölcsöző is. A másik véglet az, amikor az állami intézményeket Isten országával azonosítjuk. Ez a szemlélet különösen Nagy Konstantin császár után erősödött meg. A Szentírás alapján egyikkel sem azonosulhatunk: nem oldhatjuk fel a világban való részvétel és az attól való különbözőség állandó feszültségét. Jézus tanításait és az egyháztörténelmet figyelmen kívül hagyva ma is sokan e két út valamelyikére lépnek.
Ha nem kerülhetjük el, és nem is uralhatjuk ezt a világot, mégis hogyan érdemes viszonyulnunk a hatalomhoz?
A római levél 13. fejezete szerint Isten azért rendelt uralkodókat, elöljárókat és más hatalmasságokat, hogy rajtuk keresztül békét, igazságot és biztonságot adjon. Pál ezen a helyen polgári engedelmességre hív, mivel Isten a politikában is munkálkodik. Mindezt keresztyénellenes közegben, a Római Birodalomban írta, amely később ki is végezte őt. Ha az igeszakaszt kiragadnánk a kontextusából, arra a következtetésre juthatnánk, hogy minden kormányrendelet betartása keresztyén kötelesség. Isten Igéje azonban nem puszta utasításokat ad, hanem bölcs megkülönböztetésre hív. John Stott – egykori szolgatársam – egyik igehirdetésében a fenti igeszakasz mellé
Mark Meynell angol teológus és író
A jelenések könyve 13. részét állította, amely szerint az állam – ha úgy tetszik, a fenevad – az istenellenes erők szolgálatába is kerülhet. Itt is érzékelhető a két látásmód közötti feloldhatatlan feszültség. Az egyházat pusztító hatalmakkal szembeni ellenszegülés ma is minden keresztyén közös feladata. Megkülönböztetésre van szükség: a kritikátlan együttműködésre az utóbbi, a hatalom démonizálására az előbbi igeszakasz adhat helyes korrekciót.
Hol ér véget az elhívásunkból fakadó egyéni küldetésünk, és hol kezdődik a közösségi keresztyén felelősség?
Hadd említsek egy harmadik feszültséget is: az, hogy egyedül nem változtathatjuk meg a világot, nem mentesít minket a jó cselekvése alól. Mindannyiunk személyes felelőssége, hogy istenfélő és igaz életet éljünk, szeretettel és irgalommal fordulva mások felé, kiállva a megvetettekért és az elfelejtettekért. Ugyanakkor imádkoznunk kell az intézményesen cselekvő egyházért is, amelynek mi magunk is részét alkotjuk. A keresztyén közösségek egyik ismertetőjegye a társadalom peremére szorultak iránti közös felelősségvállalás. Reménységünk, hogy a megváltozó életek hatására egyre többen kezdik el ugyanezt, tenni – lassan átformálva a társadalmat. Jézus is így járt el: maroknyi esendő emberre bízta a küldetését, akik közül többen képzetlenek, sőt részben hitetlenek voltak. És mégis: kétezer év távlatából látjuk a hatásukat a világra.
Van-e bármi közük a keresztyéneknek a politikához?
„Senki sem mondhatja: »Jézus Úr«, csakis a Szentlélek által.” (1Kor 12,3) Ha Jézus úr, akkor a cézár nem az. Ezzel minden földi hatalom viszonylagosságát is kimondjuk– ebben az értelemben hitünknek van politikai jelentősége. Ugyanakkor ez nem jelent közvetlen pártpolitikai állásfoglalást, hanem inkább mércét ad: ehhez kell viszonyítanunk minden politikai rendszert és döntést. Bármilyen kicsik vagy jelentéktelenek voltak is a zsidók vagy a keresztyének a Római Birodalom egészéhez képest, mégis üldözték őket, mert nem voltak hajlandók az uralkodót az egyedül Istennek járó tiszteletben részesíteni. Megtérésem óta számomra sem a brit király, az elnök, az állam vagy egy ideológia a legfőbb tekintély, hanem egyedül Jézus Krisztus. Bármi mást állítson is a közgondolkodás, ez az igazság változhatatlan.
Mark Meynell tíz éven át a Langham Preaching európai és karibi térségének igazgatójaként szolgált, és a szervezet munkáját a mai napig segíti. A londoni All Souls Church – amelyet John Stott tett nemzetközileg ismertté – egykori szolgálattevője. Önkéntesként, két egyesült királyságbeli minisztériumban is tevékenykedett káplánként. Ugandában egy teológiai fakultás megbízott igazgatója volt. Számos könyv szerzője. Nős, két felnőtt gyermek édesapja.
A teljes írás a Reformatusoklapja.hu oldalon található.
Örömmel látjuk honlapunkon, ahol számos cikkünk díjmentesen is elérhető – ez a tartalom előfizetéssel olvasható teljes terjedelmében.