Előtted megy

„Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” (Mk 16,1–8)

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Ezt kiáltják a keresztyének egymásnak már messziről húsvét vasárnap reggelén szerte a világban.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Bárcsak úgy űzné el ez az örömhír minden kétségünket, bajunkat, szomorúságunkat, tanácstalanságunkat, hitetlenségünket, reménytelenségünket, a korrupt lelkületet, az agresszivitást, az erőszakot, úgy űzné el a gőgöt, a dölyföt, az önfényezést, mint ahogyan a felkelő nap űzi el magától értetődően a sötétséget, a félhomályt, a ködöt, a bizonytalanságot!

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Jézus Krisztus a felkelő nap a világ életében, így ünneplik őt, így énekelnek az ősi himnuszok évszázadok, évezredek óta. Ezért mentek az asszonyok is napfelkeltekor oda, a sírhoz.

Így lesz, meglátjátok, így űzi majd el a sötétséget az életünkből is, csak bízzatok benne! Csak higgy benne, hogy ő az! Abban, hogy ő szólal meg benned, amikor felkiáltasz: Uram, Istenem! Ő az, aki kiterjeszti föléd óvó kezét, amikor vihar rázza meg az életedet. Ő az, aki a rosszat jóra fordítja, nemcsak benned – pedig már az is milyen nagy csoda, hogy a rossz benned jóra tud fordulni! –, de a világban is. A világban is, körülötted is. Mennyi áldás származhat a bajból is! Köszönd meg neki, amikor megszólítják egymást azok, akik régen szóba sem álltak egymással. Köszönd meg, amikor kimutatják másik iránt érzett szeretetüket azok, akik ezt eddig „sikeresen” titkolták. Köszönd meg, hogy mindig vannak, akik újra keresni kezdik Istent és az ő akaratát. Kétezer éve hány élet fordult meg a pusztulás felé vezető úton és indult el az élet útján!

Látod? – Cselekszik! Munkálkodik, és ennek egyetlen magyarázata van: az, hogy feltámadt!

Feltámadt, él! – Hogy nincs éppen itt? Talán azért nincs, mert még nem indultál el oda, ahol nemcsak úgy „van”, hanem ahol „előtted megy”.

Isten, a feltámadott, nem „van”, mint valami világ felett lebegő princípium: ő él, cselekszik, jön. Ne visszafelé keresd! Indulj el, kelj útra, de ne hátrafelé menj! Ne azzal próbálkozz, hogy valahol a történelemben visszafelé megkeresd a nyomait, ott, ahol még volt igaz hit, ahol az elődeink bezzeg még mennyire hittek benne! S mi majd hátha észrevesszük, hol halványultak el ezek a nyomok, Istennek a nyomai, a történelemben. Itt nagyon fontos a hetedik vers, ez a látszólag mellékes utasítás, parancs: „előttetek megy Galileába...” Indulj el, mert „előttetek megy”! Mi csak utána tudunk menni, előtte nem. Ezt mondta az ifjú követ, Isten angyala, az asszonyoknak, és ezt mondja nekünk is: – Indulj el, mert előtted megy, Galileába!

– Galileába? Hát az meg hol van? – A Biblia szerint Galilea nem szent, nem kiváló hely, hanem kifejezetten nyomorúságos és szegény. Így mondják: a „pogányok Galileája”. Jöhet-e onnan valami jó, származhat-e bármi jó Názáretből? Ott a pogányok élnek, a hitetlenek! De van ott még valaki: Jézus Krisztus. Mert arra megy. Mondhatnánk egy kicsit keserű – vagy inkább vidám – iróniával: ne a templomban keresd! A templom egyébként is elsősorban arra való, hogy ott erőt gyűjts. A belső életed is arra való, hogy ott gyűjtsd az erőt. De társaddá, útitársaddá Jézus csak ott válhat, ahol az életed zajlik: a családodban, a munkádban, a betegségedben, a magányodban, a társas kapcsolatodban: abban, amiben vagy. Ahol a döntéseid születnek; ahol bizonytalankodsz, ahol tanácstalan vagy, ahol küzdesz a másik szeretetéért és küzdesz azért, hogy te szeretni tudj; ahol harcolsz a gyengeségeiddel, ahol, ahol, ahol... Írjuk oda a kipontozott rész fölé azt, amiben éppen vagyunk. Oda megy előttünk. És talán ne is keresd, inkább kövesd. Inkább indulj el utána, hiszen előtted megy, oda, arra, ahova a te utad vezet, ahol megtalálod. Őt és azt, hogy mi a dolgod, ahol megtalálod, ki a testvéred, ahol megtalálod, kit bízott rád és te kire vagy bízva.

Emlékezzünk a nagycsütörtöki evangéliumra: fölemelni azokat, akik ránk vannak bízva, abba a magasságba, abba a szemmagasságba, ahol mi vagyunk – mert Jézus is így tesz velünk. Oda indulj el, ahol megtalálod, hogy kinek mondhatod el: ő él! Találkozz vele, engedd, hogy rád találjon!

Persze, annak is van értelme, hogy racionális, de legalább meggyőző magyarázatot keressünk arra a valóságra, amelyet az első húsvét óta így nevezünk: feltámadás. Biztosan van is ilyen magyarázat. Ne adjuk fel a vágyat az intellektuális megértésre, a törekvést! A budapesti Hold utcai gyülekezetben nem véletlenül ez az egyik jelmondatunk: „fides quaerens intellectum”, a hit, a megtalált hit törekszik az értelemre – így mondta ezt a nagy tudós, Canterburyi Szent Anzelm a XIII. században. De egy percig se higgyük, hogy a magyarázat, a bizonyíték a feltámadásra valahol az okos teológiai könyvekben rejtőzik. Tényleg szeretnéd megérteni Jézus történetét? Az ő születését, azt a titokzatos születést? Tanítását, azt a mély és magas tanítást? Azt a megrázó halált és a föltámadást? Szeretnéd megérteni a szamárhátat Jeruzsálem utcáján? A sötétséget, amely ráborult az életére? A Gecsemáné-kert magányát és kínjait? Szeretnéd megérteni a nagypéntek eget-földet megrázó döbbenetét? A nagyszombat kétségbeesett csöndjét? És szeretnéd a hét első napjának – vasárnap a hét első napja a keresztyén időszámításban! – derengését megérteni? Amikor lassan földereng az asszonyoknak, hogy feltámadt, hogy nincs ott, ahol keresik?

Nincs izolált intellektuális megértés. A könyvek, amelyeket milliószámra írtak erről a történetről magyarázatként, lényegesek. Az is az, amit az elődeink ránk hagytak hagyományban, hitben. A Szentírás után ebben az örökségben talán az a kultúra, az a csodálatos zene, azok a passiók a legfontosabbak, amelyek közel hozzák hozzánk a történetet. De a megértéshez mindez kevés. Mert ahhoz te kellesz: a te életed, a te bűnvallásod, a te bátorságod, a te bizalmad, a te hited – az a bizonyos „megremegés”. Az a remegés, amely megjelent az asszonyokban – az idézett bibliai rész utolsó sora ez: „remegtek”. A feltámadás hírétől megremegtek! Amikor tizennégy évvel ezelőtt megszületett a barátságunk Vásáry Tamással, erről beszélgettünk. A feltámadásról úgy, mint a Big Bangről: arról az ősrobbanásról, amely rezgésként, remegésként ma is érzékelhető. Az asszonyokat remegtette meg először, s azóta hány ember élete rezonált rá!

Ha azzal a tanácstalansággal közelítesz, mint az asszonyok az üres sírhoz, ha nem tekinted ismertnek ezt a régi történetet, akár még legyintve is, akkor jársz jó úton. Akkor megnyílik az igazi megértés lehetősége, akkor megsejtetted már, hogy olyan magyarázat, olyan megértés nincs, amelyből te hiányzol, amelyből a te életed hiányzik. A feltámadás a te életedben van! Benned van az az erő, amelynek forrása Krisztus feltámadása. Mint ahogy benned él a nagypénteki áldozat és a nagycsütörtök fájdalommal teli kérése: legyen meg a te akaratod! Nem a beletörődés szava ez, hanem a vállalásé.

Jézus Krisztus története nem pusztán egy kétezer éves vallás alapításának a története, hanem a tiéd. Fogadd el, lépj bele, találd meg benne magadat, támadj fel erre az életre! Ámen.

A szerző a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke