Súlyosan beteg gyermekek, kétségbeesett szülők, élet és halál határhelyzetei – ezek között szolgál nap mint nap Topolánszky Ákos, a Bethesda Gyermekkórház vezető kórházlelkésze. Szerinte a legfontosabb ilyenkor nem az, hogy minden kérdésre választ adjunk, hanem hogy a szenvedő ember ne maradjon egyedül.
Mi készítette fel arra, hogy nap mint nap a legsúlyosabb emberi sorsok között szolgáljon?
Az én Uram engem mindig a leginkább kiszolgáltatott emberek közé vezetett. Ez határozta meg egész szolgálatomat. Fiatal korom óta súlyos kábítószer-függőséggel küzdő emberek között szolgálok. A ráckeresztúri drogterápiás intézetben, 1987-ben kezdtem a szolgálatomat. Az intézmény az állami egészségügy részeként fekvőbeteg-ellátást végzett, így kezdettől szorosan kapcsolódott a kórházi lelkigondozáshoz.
A Bethesda Gyermekkórház sem volt ismeretlen számomra. Régóta kapcsolatban álltam az intézménnyel, ismertem Velkey György főigazgatót és a kórház újraalapítóját, az áldott emlékezetű Dizseri Tamást, a feleségem pedig immár tizenöt éve vezeti a Bethesda Korai Fejlesztő és Diagnosztikai Központját. Így amikor felkértek erre a szolgálatra, nem idegen közegbe érkeztem, hanem olyan közösségbe, amelyet már jól ismertem. Bizonyos értelemben hazai pályára léptem.
Milyen sajátos feladatokkal jár a kórházlelkészi szolgálat a hagyományos gyülekezeti lelkipásztori munkájához képest?
Gyakran az élet legnagyobb próbatételeiben kell jelen lennünk. Itt nem a hétköznapi, megszokott helyzetek a jellemzők, hanem a szélsőséges élethelyzetek. A kórházban egészen különböző szenvedésekkel találkozunk. Ilyen például a palliatív ellátás, amely az életvégi helyzetbe kerülő gyermekek és családjuk kísérését jelenti. Az égésosztályon súlyosan sérültekkel, máshol életveszélyes betegséggel küzdő gyermekekkel és hozzátartozóikkal találkozunk. Nekünk ezek a helyzetek hívást jelentenek: jelen lenni, kísérni, támogatni és az evangélium üzenetével reményt adni.
Milyen lelki segítségnyújtásra számíthatnak az itt lévő betegek?
Szolgálatunk mindenki előtt nyitott, akinek segítségre vagy beszélgetésre van szüksége. Telefonon, e-mailben vagy személyesen is elérhetnek bennünket. Emellett jelen vagyunk a kórház mindennapi életében: járjuk az osztályokat, találkozunk a betegekkel és hozzátartozóikkal. Ezek a pillanatok hordozzák a változás és a segítségnyújtás lehetőségét. Elsősorban mindig az érintettek igénye határozza meg, szükség van-e ránk. Gyermekek esetében természetesen a szülők vagy gondviselők jelzik ezt. Így gyakran egészen különleges, sokszor megrendítő élethelyzetekben
Topolánszky Ákos, a Bethesda Gyermekkórház vezető kórházlelkésze
találjuk magunkat. Emlékezetes számomra, hogy már az első itt töltött hetemen megkereszteltünk egy életveszélyes állapotban lévő csecsemőt az újszülöttosztályon. Ilyenkor különösen is átélhetővé válik a kórház jelmondata: „Jutalmam, hogy tehetem.” Ezekben a helyzetekben valóban mindennek tétje van.
A teljes írás a Reformatusoklapja.hu oldalon található.
Örömmel látjuk honlapunkon, ahol számos cikkünk díjmentesen is elérhető – ez a tartalom előfizetéssel olvasható teljes terjedelmében.