Nyolcvan kárpátaljai gyerek szállt fel egy képzeletbeli hajóra Nagyberegen, hogy egy hétre maguk mögött hagyják a háború árnyékát: új barátságok születtek, közös éneklések és játékok töltötték meg a napokat, nem utolsósorban kimondhatták félelmeiket, szomorúságukat, a haragjukat. – Az volt a célunk, hogy a gyerekek kiszakadjanak a külvilág zajából, együtt éljék át a játékokat, az élményeket és a próbatételeket, miközben egymáshoz és Istenhez is közelebb kerülnek – válaszolja kérdésünkre Dizseri Ágnes, a Magyarországi Református Egyház Bárka Osztálya határon túli programjainak felelőse.
Az Ukrajnában dúló háború a legtöbb család életét felforgatta. Sokan apa nélkül nőnek fel miatta. Előfordul, hogy az édesapa hadifogságba kerül, más családokban külföldön dolgozik. Olykor az édesanya is munkát vállal a határon túl, hogy eltartsa a családot. A Bárka táborba is sokan indultak ilyen élethelyzetből.
Új barátságok születtek, közös éneklések és játékok töltötték meg a napokat
Június második felében látogatunk el mi is a helyszínre: a Nagyberegi Református Líceumba, amely most nyolcvan gyermeknek ad otthont. Az iskolások tíz gyülekezetből, valamint a munkácsi Bóbita Gyermekfejlesztő és Lelkigondozó Központból érkeztek. – A háború óta még erősebben érezzük az összetartozást a kárpátaljai testvéreinkkel, ezért döntöttünk úgy, hogy elhozzuk a Bárkát az itteni gyerekeknek is – ad magyarázatot a minket fogadó Dizseri Ágnes.
– Tavaly októberben és idén tavasszal már tartottunk egy-egy háromnapos napközis tábort Mezőkaszonyban, negyven gyermek részvételével. December óta készültünk a nyárra, amelyet elsőként a Beregi Református Egyházmegye gyülekezeteiben hirdettünk meg. Nagyon örülünk, hogy ennyien jelentkeztek. Olyan hetet terveztünk a gyerekeknek, amely tele van önfeledt játékkal és közösségben szerzett élményekkel, hogy ezzel valamennyire oldjuk a bennük felgyülemlett bizonytalanságot és feszültséget, helyette örömöt és kapaszkodót adjunk nekik, amiből később, hazatérve is erőt meríthetnek.
Dizseri Ágnes, a Magyarországi Református Egyház Bárka Osztálya határon túli programjainak felelőse
A szervezők többnapos felkészüléssel vágtak neki a tábornak. A stáb tagjai közül számosan maguk is kárpátaljaiak, így nap mint nap ugyanazokkal a félelmekkel és bizonytalanságokkal szembesülnek, mint a táborozó gyerekek és családjaik. A Bárka nekik is lehetőséget ad arra, hogy egy időre kiszakadjanak ebből a valóságból. – A koronavírus előtt rendszeresen jártam gyülekezeti és cserkésztáborokba. Mire enyhült a járványhelyzet, a háború nehezítette meg, hogy ezek az alkalmak újrainduljanak. Örülök, hogy most ismét lehetőségünk nyílt erre – mondja a beregszászi Gogola István, aki fedélzetmesterként a gyerekek biztonságáért és mindennapi szükségleteinek ellátásáért felel.
A tábornak otthont adó egyházmegye esperese, Tóth László hálásan mutat rá: a háborús helyzet ellenére semmi sem akadályozza, hogy a résztvevők biztonságban és nyugalomban töltsék együtt ezt a hetet. Délelőtt korosztályok szerint bontva zajlanak az élménypedagógiai foglalkozások, délután pedig játék, sport és kézműveskedés várja a gyerekeket. A táborozók medencézhetnek, kutyás foglalkozáson vehetnek részt, vagy bekapcsolódhatnak az animátorok által vezetett programokba. Az esti áhítatot követő játékban pedig már valamennyi csoport együtt vesz részt. Az egyik csapat kapitánya, az élménypedagógiai foglalkozás vezetője a beregszászi Knobloch Erzsébet.
A gyerekek beleéléssel énekeltek
A civilben pedagógusként dolgozó stábtag először mintegy tíz évvel ezelőtt találkozott ezzel a módszerrel a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely képzésén, és azóta is meghatározónak tartja a gyerekekkel és fiatal felnőttekkel végzett munkájában. Az élménypedagógiai foglalkozások során a résztvevők érzelmileg is bevonódnak a feladatokba, ezért a játékok közben az örömtől és az izgatottságtól a bizonytalanságig sokféle érzés felszínre kerülhet. A közös feldolgozás és beszélgetés segít abban, hogy ezeket biztonságos közegben megfogalmazzák.
AMIKOR A JÓ GYEREKKEL VAN A LEGTÖBB BAJ
Ahhoz, hogy a felnőttek valódi támaszai lehessenek a gyerekeknek, a saját lelki állapotukra is figyelniük kell. Ezért hívták meg a táborba Szabó Zita pszichológust és mentálhigiénés segítő szakembert, aki a kísérőknek tart külön délelőtti foglalkozást.
– Kárpátalján az elmúlt években általános érzéssé vált a tehetetlenség, amely az egyik leginkább lélekölő állapot. Sok szülő próbálja leplezni a félelmeit a gyerekei előtt, ők azonban így is megérzik a szorongást, csak nincs eszközük arra, hogy kifejezzék az érzéseiket. Ilyenkor a gyermek „láthatatlanná” válhat: nem kapcsolódik be a játékokba, motiválatlan, nincsenek vágyai vagy kérései.
A szervezők egy vidám koreográfiát is megtanítottak a matrózoknak
Ez a legveszélyesebb, mert a „jó, csendes gyerek” mögött könnyű nem észrevenni a bajt – hívja fel a figyelmet a kárpátaljai születésű szakember. – Az itteniek évek óta azt tapasztalják, hogy nincs ráhatásuk a külső eseményekre. Belefáradnak a próbálkozásba, és ez apátiához, szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethet. A foglalkozáson azt keressük, milyen belső erőforrásokra támaszkodhatnak a résztvevők. Fontos felismerni, hogy a jó szervezőkészség, az empátia vagy a kommunikáció mások szolgálatában is eszközzé válhat Isten kezében.
ISTEN EMBEREKET IS KÜLD
A csongori Tamási Judit tizenkét gyermeket kísért el a táborba. Mint mondja, eleinte senkit sem ismert, de a révkalauzok – a gyermekeket kísérő pedagógusok és hitoktatók – közös felkészítőjén hamar közösségre talált. – Nem szeretek másokra támaszkodni, de ráébredtem, hogy Isten a segítségemre ad embereket.
Szabó Zita pszichológus szerint a tábor egyik legnagyobb értéke, hogy kiszámítható kereteket teremt a gyermekeknek.
– A napirend, a világos szabályok és az állandó pontok szükségesek. A gyerekek ugyan szívesen feszegetik a kereteket, igazán mégis ezek között érzik magukat biztonságban. Ezen a héten azt is megtapasztalhatják, hogy van beleszólásuk a saját világukba: eldönthetik, mivel játszanak, milyen színű ceruzát választanak, hogyan oldanak meg egy feladatot. Ezek a hétköznapi döntések segítenek visszaadni a kompetencia érzését – magyarázza a szakember. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az iskolások gyakran nehezen fogalmazzák meg az érzéseiket. Éppen ezért a „Hogy vagy?” helyett érdemes inkább azt kérdezni tőlük: „Mi történt veled?”
– Gyakran nem is annyira szavakra van szükségük, mint inkább olyan felnőttre, aki elbírja a fájdalmukat anélkül, hogy megijedne tőle vagy elterelné a szót – ezt már Zilahi Rékától, a Bárka egyik lelkipásztorától tudjuk meg.
– Az első napokban a gyerekek még alig beszélnek arról, mi zajlik bennük. Ezért is szeretnénk megmutatni nekik, hogy a félelemnek, a szomorúságnak és a haragnak is megvan a helye – magyarázza a fiatal lelkész. Ezért választották a tábor kerettörténetének az Agymanók című animációs filmet. A reggeli és esti áhítatok után a stábtagok annak szereplőit – Derűt, Haragot, Bánatot, Majrét és Undort – keltik életre.
A gyerekek kreatív feladatok során dolgozhattak össze
A Derűt alakító Réka felidézi a gyermekeknek elmondott áhítatot, hogy Jézus hozzánk hasonlóan megélt nehéz emberi érzéseket: gyötrődve imádkozott a Gecsemáné-kertben, a templomból pedig haraggal űzte ki az árusokat.
EGY SZÓVAL: BOLDOGSÁG
A hét előrehaladtával a gyerekek egyre bátrabban nyílnak meg. – Már nem az őszülő szakállú bácsit látják bennem, aki feladatokat osztogat, hanem csapattársat. Bevonnak a játékokba, és ez azt mutatja, hogy kezdik otthon érezni magukat – mondja Gogola István. – A sok nehézség ellenére megőrizték azt a képességüket, hogy tudnak örülni egymásnak. Előfordulnak ugyan kisebb súrlódások, de estére mindig sikerül megbeszélniük őket.
A gátlásosabbak más módon is megoszthatják az érzéseiket. A szervezők titokdobozt helyeztek el az udvaron, amelybe leveleket dobhatnak a ki nem mondott gondjaikról, vágyaikról és nehézségeikről. Ezeket csak a tábor lelkipásztorai olvashatják el. – Névtelen és aláírt üzenetek egyaránt érkeznek. Akik a nevüket is odaírták, azokkal leülünk beszélgetni, és együtt imádkozunk – avat be a részletekbe Pálfalvi J. Viola, a Bárka vezető lelkipásztora.
A hatodikos Gellért az egyetlen gyerek Mezőkaszonyból. Kíváncsian várta, kik lesznek az új barátai. Csütörtök délutánra már büszkén mutatja a pólóján sorakozó aláírásokat. Kinga és Jázmin karkötőt készítenek. – Csak hétfő óta ismerjük egymást – mondják nevetve és egymást átölelve, de a péntek esti Ki mit tud?-on már közös énekprodukcióval állnak színpadra.
Az áhítatokat az Élet fái téma kapcsolta össze, itt éppen Pálfalvi J. Viola prédikál a gyerekeknek
A tizenhárom éves Milán helyiként jól ismeri a líceumot, mégis napok óta a táborkezdést várta. – A csapatunk ezt a szlogent választotta: „Mi vagyunk a pirosak, mindig összetartanak” – újságolja lelkesen. Firtatásunkra azt válaszolja, ha egy szóval kellene jellemeznie ezt a hetet, ezt választaná: boldogság. A fiú számára az áhítatok és az éneklések is emlékezetesek maradnak. – A kedvencem, a Tüzed, Uram, Jézus is elhangzott, kiskorom óta ismerem.
A HIT MEGSOKSZOROZZA A TŰRŐKÉPESSÉGET
A Bárka nem hittantábor, de szeretné megadni a gyerekeknek a lehetőséget, hogy Istenre találjanak. A tábor lelkipásztorai, Pálfalvi J. Viola és Török László minden napot áhítattal indítanak és zárnak, amelyeket az Élet fái témája fűz össze.
– Olyan bibliai történetekről hallhatnak, amelyekben valamilyen fa jelenik meg. A jó és rossz tudásának fájától jutunk el a keresztfáig és Krisztus feltámadásáig, a záró istentisztelet középpontjában pedig már az új teremtés áll. A tanításokkal mindig az ő élethelyzetükre próbálunk reflektálni. Erre jó példa az egyik esti áhítat, amikor arról a történetről beszélgettünk, hogyan édesítette meg Mózes egy fa segítségével Márá keserű vizét. Illusztrációként egy LEGO-figurát próbáltam útmutató nélkül összerakni. Amikor nem sikerült, eljátszottam a türelmetlenséget. Innen jutottunk el ahhoz a kérdéshez, miként reagálunk, amikor valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Isten jelenléte nem csupán egy-egy különleges pillanat, hanem folyamatos, élő kapcsolat. Az egész táborral ezt szeretnénk megerősíteni a fiatalokban: minden helyzetben bátran forduljanak az élő Úrhoz – foglalja össze Pálfalvi J. Viola. Hogy ennek milyen hosszú távú hatása lesz, azt szerinte csak évek múlva lehet majd megítélni.
Török Lászlónak más a véleménye, ő úgy látja, a magok már most csírázni kezdtek. – Az egyik élménypedagógiai feladat során arra kértem a gyerekeket, hogy minél többen kapcsolódjanak be, de nem mutattak hozzá sok kedvet. Félhangosan megjegyeztem, hogy ez a feladat talán túl nehéz lesz. Rögtön kijavítottak: hiszen az áhítaton is azt mondtam, hogy Istennek semmi sem lehetetlen! Ettől kezdve egyre többen akarták bebizonyítani, hogy mégis sikerülhet – mosolyodik el.
Az áhítatokat az Élet fái téma kapcsolta össze, itt éppen Pálfalvi J. Viola prédikál a gyerekeknek
Az áhítatok üzenetét a keretmese és a rövid színpadi jelenetek is segítik befogadni, a keresztyén énekek pedig könnyebben megszólítják a résztvevőket. Egyik délután a beregszászi egyetem ifjúsági gyülekezete, a FRIGY adott dicsőítő koncertet. – Maximalistaként gyakran izgulok, de amikor kinéztem a közönségre, és megláttam, milyen lelkesen énekel velünk az egyik kisfiú, minden feszültségem elszállt – mondja Huzina Szintia, a formáció zongoristája.
A táborba ellátogatott Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök is, aki arról beszélt a gyerekeknek, hogy a keresztyénség különösen a nehéz időkben válik megtartóerővé. – A hitünk megsokszorozza a tűrőképességünket, és abban is megerősít, hogy ne egymás ellenségei, hanem felebarátai legyünk.
CSAK HISZEM, VAGY VÁLASZOLOK IS RÁ?
A Bárka táborba ellátogatott Zán Fábián Sándor püspök, aki nemcsak igei bátorítást vitt a gyerekeknek, hanem saját életének egy meghatározó történetét is megosztotta velük. – Nyolcadikos koromban még egészen másképp képzeltem el a jövőmet. Később azonban Isten beleszólt a terveimbe. Egyre jobban megértettem az Igéjét és azt, mennyire szeret bennünket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Egy ismerősöm egyszer feltette nekem a kérdést: „Csak hiszed Jézus szeretetét, vagy válaszolsz is rá?” Hozzátette: ha valóban válaszolok rá, az egész életem meg fog változni. A püspök elmondta, időre volt szüksége, amíg ez személyessé vált számára.
– Amikor másodszor is megkaptam ezt a kérdést, már határozottan azt tudtam válaszolni: én is szeretem Istent, és követni fogom őt. Az Úr valóban megáldotta ezt az elköteleződést: a lelkipásztori szolgálatra hívott el, később pedig rám bízta a kárpátaljai református közösség vezetését. A táborozókat az efezusi levél szavaival bátorította: „Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben...”
Arra emlékeztette őket, hogy Isten szeretete nem bizonytalan ígéret, hanem biztos alap, amelyre építhetik az életüket. – Isten titeket is elhívott, hogy legyetek a követői, mert úgy szeret. Hiszem, hogy a Bárka olyan válaszokat ad nektek, amelyek később is támpontot jelenthetnek az életetekben, átélhető módon mutatja meg az evangélium örömhírét, és formálja a jellemeteket is.
Zán Fábián Sándor püspök saját gyerekkorát is felidézte
A hét legnépszerűbb programja talán a medencézés, de legalább ekkora várakozás előzi meg a záró esti Ki mit tud?-ot is. A vállalkozó kedvű gyerekek már napokkal korábban próbálnak. Van, aki énekel, más hulahoppkarikázik, megint más cigánykerekezik. Az egyik fiú, Roland, egészen a fellépésig titokban tartotta, mivel készül. A stábtagok is meglepődnek, amikor leül a zongorához.
MINDEN MÁS TEENDŐ MEGVÁR
A tábor vége felé Dizseri Ágnes is megáll egy pillanatra. – Nem tagadom, rendkívül elfáradtunk a stábtagokkal. De amikor végignézek a tábortűz mellett éneklő gyerekeken, és látom az örömüket, minden fáradozás értelmet nyer – mosolyodik el, majd felidéz egy emlékezetes pillanatot:
– Egyik este benéztem egy szobába, ahol öt kisebb fiú lakik. Egyikük már az ágyában feküdt, de nem akart elcsendesedni, inkább hangoskodott. Ahogy elkezdtem simogatni az arcát, megnyugodott, és a kezemet fogva elaludt. Akkor értettem meg igazán, hogy néha nincs szükség különleges programokra vagy nagy szavakra. Elég, ha egyszerűen jelen vagyunk: figyelmet, ölelést és biztonságot adunk nekik. Minden más teendő megvár.
A tábor végére már ez a kisfiú is kívülről fújta azt az éneket, amely végigkísérte az együtt töltött napokat: „Nem lesz egyedül a szívem többé, Glóri, halleluja! / Velem az én Uram mindörökké! Glóri, halleluja!”