A beregi Vámosatyán, lelkészcsaládban felnőtt Gaál Botondot gyermekkora óta foglalkoztatta, milyen rend szerint működik a teremtett világ. Pályáján a természettudományos gondolkodást és a teológiai kérdésfelvetést kapcsolta össze; e két terület párbeszédét kereste Debrecentől Edinburgh-on át Princetonig. A Széchenyi-díjas teológus szerint a természettudomány és a keresztyén gondolkodás nem szükségképpen áll szemben egymással: eltérő kérdéseik ellenére kölcsönösen ösztönözhetik egymást.
A templom mellett nőtt fel. Emlékszik, mikor vált személyessé a kapcsolata Krisztussal?
Vannak, akik egy bizonyos eseményhez vagy időponthoz tudják kötni a Krisztus- követésük kezdetét, én nem tudok ilyet megjelölni. A hitem gyarapodó kibontakozás eredménye volt, mindmáig az. Folyamatosan fedezek fel magamban olyan új érzéseket, gondolatokat, amelyek a hitem gazdagodását jelzik. Különösen igaz ez azokban a helyzetekben, amikor az isteni kijelentés nagy igazságait a teljes Szentírás összefüggésében vizsgálom, és tudományosan próbálom megragadni a Krisztus-esemény titkát. A teremtett értelmem ilyenkor azt láttatja be velem, hogy a mindenség sorsát Isten Jézus Krisztusban rendezte el.
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának elvégzése után először matematika– fizika szakos tanár lett, majd a tanítással párhuzamosan végezte el a teológiát. Hogyan választotta ezeket az iskolákat?
Gyermekkoromtól foglalkoztatott a teremtés kérdése és az, miért működik a világ egy bizonyos rend szerint. Ennek a szabályait az emberi elme igyekszik megragadni, megismerni, méghozzá sok sikerrel.
Gaál Botond teológus, nyugalmazott professzor
Felmértem, hogy ha ezzel szeretnék foglalkozni én is, először természettudományokat kell tanulnom, és csak azután szabad hitbéli kérdéseket fölvetnem a teremtett renddel kapcsolatban. A matematika–fizika szak nagy lendületet adott, különösen is az elméleti fizika, majd ezen ismeretek birtokában kezdtem keresztyén hittudományt tanulni és lettem felszentelt református lelkész.
Miért gondolta úgy, hogy csak a természettudományok megismerése után érdemes a hittudományokban elmélyednie?
Nem gondolom, hogy mindenképpen a természettudományok segítségével kell a keresztyén hittudományt művelni, mert épp úgy lehet vizsgálni a történelemtudomány, a művészetek, a jogtudomány, társadalomtudomány és a többi diszciplína felől, de nekem ehhez volt tehetségem. Ráadásul fiatal koromban ez az interdiszciplinaritás izgalmas kérdés volt a világ tudományos életében.
Végzettségei megszerzése után egész pályája során a keresztyén gondolkodás és a kortárs természettudományok kapcsolatát vizsgálta. Mivel kezdte a kutatást? Miben talált először közös pontot?
Doktori disszertációmban a térszemlélet és az időszemlélet úrvacsorával való kapcsolatát vizsgáltam, ezt követően tértem rá a reformátori teológia további kutatására. Bár ennek a hatalmas területnek elsősorban a megigazulástan képezi a velejét, a protestantizmus történetében éppen a sákramentumok értelmezése kapcsán támadtak éles nézeteltérések a római teológusokkal, majd meghatározó viták és elkülönülések keletkeztek a kezdetben egységesnek látszó protestáns teológiában is. Ebből viszont az következett, hogy mind a római, mind a protestáns egyházak úrvacsoratanát szükséges volt új szempontok alapján tudományos vizsgálat tárgyává tennem. Amikor az egzakt tudományok elméleti alapvetését érvényesítettem a különböző felekezetek tanításának vizsgálatakor, a leglényegesebb különbséget mindig az úrvacsoraértelmezésben találtam. Ez húzódik meg minden egyéb elkülönülés vagy tanbéli eltérés mélyén.
Megítélése szerint, mit adott a keresztyénség a tudományos világnak?
Az ókori görög filozófiát vizsgálva azt látjuk, hogy az akkori bölcsek számára az volt az elsődleges valóság, amit az ész megalkotott. A környező természeti világot méltatlannak tartották arra, hogy az értelmükkel vizsgálják. Viszont a keresztyén felfogás szerint az értelem nem arra való, hogy állandóan istenségeket hozzunk létre – miként a görögök is tették –, hanem teremtett voltánál fogva annak segítségével tárhatjuk föl a természet törvényeit, a rend mibenlétét. E szemlélet zökkentette vissza a helyes kerékvágásba a görög tudományt, és ennek az lett a következménye, hogy a keresztyénség és a természettudományok hosszú ideig együtt fejlődtek. Sok-sok, egymásnak ellenszegülő vitával, de gyakori egyetértéssel zajlott e folyamat bő másfél ezer éven át. A franciák révén azonban nagy szakadás következett be, és a XIX. század elején úgy tűnt, hogy a természettudományok és a keresztyén teológia élesen különválik egymástól. Ugyanennek a századnak a második felében viszont olyasmik estek meg, amikre sokáig nem tudott választ kapni sem a tudomány, sem a keresztyénség: történt ugyanis, hogy az elektromágneses erőtér magyarázatát egy mélyen keresztyén gondolkodású természettudós adta meg. Maxwellről van szó, a bibliás skót reformátusról, aki olyan felfedezéseket tett, amelyek átírták az addig elfogadott tudományos nézeteket – és senki sem tudta, milyen gondolatokat követve juthatott ezekhez a felfedezésekhez.
A Princeton Egyetemen kapott lehetőséget, hogy erre a kérdésre választ keressen. Milyen út vezetett e régi, rangos intézménybe?
Princetonban a Center of Theological Inquiry (CTI) kutatóintézetet a keresztyén gondolkodás és a természettudományok kapcsolatának vizsgálatára hozták létre. Olyan tudóst kerestek, aki együtt tudná „olvasni” a matematikát, a fizikát, a filozófiát és a teológiát annak érdekében, hogy a Maxwell-probléma megoldódjon.
A teljes írás a Reformatusoklapja.hu oldalon található.
Örömmel látjuk honlapunkon, ahol számos cikkünk díjmentesen is elérhető – ez a tartalom előfizetéssel olvasható teljes terjedelmében.