Minden a csendből indul

Az elmúlt hónapokban imaösvények, gyülekezeti alkalmak és más kezdeményezések hívták a reformátusokat arra, hogy újragondolják személyes és közösségi imaéletüket. A félidejéhez érkezett imádság éve legnagyobb eseményét októberre tervezik: egy hét imádság, amelyen százhatvannyolc órán át egymást váltják majd a könyörgésben a református gyülekezetek.

– Az egyházunk utóbbi éveiben rengeteg olyan esemény történt, amely azt kívánta, hogy 2026-ban valamilyen lelkiségi téma kerüljön a középpontba. Ráadásul ez az év két választással is terhelt, miközben az egyház hozza magával az előző évek önreflexióra hívó belső valóságát. Lehetett volna akár a bűnbánat vagy a bűnvallás éve is – idézi fel Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetője.

– Mégis úgy érzem, az imádság éve jól eltalált tematika, nem emberi leleményességből, hanem Isten vezetése nyomán. Azért, hogy végre el tudjunk csendesedni, a nagy magyarázkodások és szövegek helyett hallgatni, hogy Isten megszólalhasson közöttünk – magyarázza. Hajdú Zoltán Levente szerint a csend nem passzivitás vagy visszahúzódás, ellenkezőleg: olyan lelki tér, ahol az ember végre nemcsak beszél Istenhez, hanem figyelni is kezd rá.

– Sokszor azt hisszük, hogy az imádság ennyi: én beszélek, Isten pedig meghallgat. Pedig mindig párbeszéd. Viszont akkor hallom meg a másikat, ha én nem szólalok meg. Ezért gondoljuk úgy, hogy a csend nem megtorpanás. Minden lelki offenzíva innen indul. Ha nem csendesedünk el, könnyen lehet, hogy számtalanszor beszélünk Istenről, de egyre kevesebbet beszélünk vele – jelenti ki a Missziói Szolgálat vezetője.

Nem véletlen, hogy az imádság éve sem elsősorban új programokat akart kínálni, hanem alkalmat teremteni erre az elcsendesedésre. Az imaösvények, a közös alkalmak a könyörgésre és végül az Egy hét imádság kezdeményezés is ugyanarra mutat: a közösség csak akkor tud megszólalni, ha előbb megtanul együtt Istenre figyelni.

A PÁRBESZÉD KEZDETE

Ha az imádság éve az elhallgatást, az Istenre figyelést célozza, adódott a kérdés: hogyan válhat ebből egyetemes egyházi tapasztalat? A választ végül Császár-Harangozó Dóra, a program koordinátorának javaslata hozta el. – Az fogalmazódott meg bennem, hogy ha az idei év az imádságé, és mindez egybeesik a választások idejével, miért ne szentelhetnénk külön figyelmet a fohászkodásunkban az egyházunk jelenének, jövőjének és maguknak a választásoknak is? – idézi fel a lelkipásztor.

Az Egy hét imádság névre keresztelt eseményt októberben tartják, amikor egy teljes héten át, a nap huszonnégy órájában mindig lesznek, akik imádkoznak. Egy gyülekezet, egy bibliakör, egy ifjúsági csoport vagy akár ketten-hárman vállalnak majd egy-egy órát. Amikor az egyik befejezi, a következő veszi át a stafétabotot, így hét napon keresztül megszakítás nélkül folytatódik az Istenhez fordulás.

– A zsoltárokban újra és újra azt olvassuk, hogy a szerzők az Úr házában éjszaka is ott vannak hálaadással és könyörgéssel. A kérdés az, hogy komfortzónán belüli keresztyénségben gondolkodunk-e, vagy hagyjuk, hogy Isten kimozdítson ebből. Ennek közösségépítő ereje is van: látom a másikat magam mellett, akit lehet, hogy személyesen nem ismerek, de tudom, hogy ugyanazért az ügyért áll Isten elé – fogalmaz Hajdú Zoltán Levente.

A szervezők ugyanakkor nem azt várják, hogy minden résztvevő ugyanúgy valósítsa meg a felhívást. Lesznek, akik csendes esti imaórát tartanak, mások hajnalban gyűlnek össze, megint mások napközben vállalják az egyórás szolgálatot. A keret adott, a tartalmát azonban minden résztvevő a maga közösségéhez igazíthatja. Hogy ehhez segítséget kapjanak a gyülekezetek, az imádság éve honlapján három különböző imaórai vezérfonalat is közzétett a szolgálat (az imadsageve.reformatus.hu oldalon az Egy hét imádság menüpont alatt).

PÁRBESZÉDES IMÁDSÁG

Az egyik az imádságos bibliaolvasásra hív, amelynek gyökerei az óegyházig nyúlnak vissza. Kovács Endre teológus szerint azonban nem a régi módszer felélesztése a lényeg, hanem annak újrafelfedezése, hogy az imádság mindig beszélgetés.

– Nincs másféle imádság, csak a párbeszédes. Sokféle címkét ragaszthatunk rá, sokféle formát ölthet, de végső soron az a kérdés, figyelünk-e arra, amit Isten mondani akar nekünk – fogalmaz Kovács Endre, aki ezért kapcsolja össze a Szentírás olvasását a fohászkodással. – Nem azért, hogy újabb magyarázatokat gyűjtsünk egy bibliai szakaszhoz, hanem hogy az Ige megszólítson, mi pedig válaszoljunk rá – magyarázza.

– A zsoltárok könyve évszázadokon át az egyház imaiskolájaként szolgált. Különböző élethelyzetekbe vezet bele, és arra hív, hogy azokkal együtt álljunk Isten elé: a saját örömünkkel, félelmünkkel, kérdéseinkkel. Ez a dialógus természete – teszi hozzá.

Az ilyen találkozás önismeretre is tanít. Kovács Endre egy Szent Ágostontól származó képpel érzékelteti ezt: Isten nélkül az önismeret a labirintushoz hasonlít. Izgalmas belépni, de nehéz megtalálni a kijáratot. Isten jelenlétében azonban ugyanaz az út már nem bezár, hanem felszabadít.

– Nem is tudok imádkozni anélkül, hogy ne nézzek szembe magammal. Isten jelenlétében máshogy ismerem meg önmagam, mint nélküle – állítja a teológus.

Kovács Endre sorvezetője ezért nem kész válaszokat ad, inkább keretet kínál ahhoz, hogy minden résztvevő a saját élethelyzetéből kiindulva lépjen párbeszédbe Istennel.

PURITÁNOK NYOMÁBAN

Márkus Tamás András lelkipásztor imasablonja az egyházért való közbenjárásra hív. Szerinte a közelgő tisztújító választás nem csupán szervezeti folyamat, hanem legalább annyira lelki esemény, ezért imádsággal is kell készülni rá.

Fogódzót a református puritán hagyományban talál. A lelkipásztor szerint nem azért, mert egy letűnt korszakot szeretne felidézni, hanem mert úgy látja: a protestáns kegyesség elfeledett kincseiből ma is érdemes meríteni.

– Nem gondolom, hogy a ma tapasztalható kegyességi hiány a református egyház vagy a kálvinista teológia velejárója volna. Lehet, hogy manapság kiüresedtek a formák, de ez nem volt mindig így – véli.

Szerinte a puritánok természetesnek tartották, hogy az egyház megújulását az Ige, az imádság és a személyes kegyesség felől közelítsék meg. Ezt a szemléletet szeretné újra láthatóvá tenni az imaóra. – A bibliai alapokat kell látnunk. Krisztus adja a vezetést az egyháznak... Isten ajándéka, az ő kezdeményezése, és nem az ember érdeme vagy önmegvalósítása – jelenti ki.

Ezért a vezérfonal nem azt sorolja, kikért kell könyörögni, hanem azt, milyen vezetőkért. A hangsúly az istenfélelmen, az Ige szeretetén, az imádságos lelkületen, a pásztori szíven és a közösség egységének szolgálatán van. Márkus Tamás András számára ez nem elmélet: a Budapest-Őrmezői Református Egyházközségben a bibliaórák természetes része az együtt elmondott hangos fohász.

– Szeretnénk egy külön csendes napot erre szánni. Ezért készítettem az imaórasablon, szerintem a három közül bármelyik jól használható, és mindegyik más hangsúlyú. Az egyik Isten megszólító Igéjére figyel, a másik az egyházért mondott közbenjárást állítja középpontba, a harmadik pedig arra hív, hogy merjünk őszintén szembenézni közösségeink valóságával. A cél mindhárom esetben ugyanaz: ne kötelesség, hanem találkozás legyen.

KOMOLYAN VENNI

Nehémiás története alapján egészen más irányból közelíthetünk az imádsághoz. Bella Péter és Győri-Daniné Tóth Anett – mindketten lelkipásztorok – olyan bibliai történetet választott, amely nem kész válaszokat kínál, hanem segít őszintén ránézni saját életünkre és gyülekezeteinkre.

– Nehémiás személye rendkívül izgalmas, mert nehéz és összetett kérdésre reagál. Komolyan veszi a saját helyzetét, a lehetőségeit és az elhívását, aztán nekilát Jeruzsálem romjainak újjáépítéséhez. Ebben mintául szolgálhat nekünk is: körülnézni a saját romjaink között, és komolyan venni, amin Isten változtatni akar – mondja Bella Péter.

A sablon nem a megoldásokkal kezdődik, előbb megállásra hív, ahogyan a próféta is megállt. Nehémiás három napig csendben marad, majd éjszaka végigjárja a leomlott falakat, mielőtt bármit tenne. A szerzők szerint a gyülekezeteknek is szükségük van erre az őszinte szembenézésre.

– A mi ajánlásunk tulajdonképpen az imádságos közösségi önreflexió. Nem azért, hogy azt mondjuk: minden rossz. Ha nincs dolgod valamivel, azért lehet hálát adni. De ha tennivalód van magaddal vagy a közösséggel, akkor végre tudsz is mit kezdeni vele – indokolja Bella Péter, majd hangsúlyozza, hogy az önvizsgálat nem öncélú. A próféta sem a romok szemlélésénél időzik, hanem Isten elé viszi mindazt, amit lát, majd a közösséget hívja az újjáépítésre.

A vezérfonal íve is ezt követi. Nem a válaszokkal indul, hanem annak megfogalmazásával, hol tartunk valójában. Innen vezet tovább a közös imádság, majd annak a felismerése, hogy Isten nem a romok között akar bennünket tartani, hanem újrakezdésre hív. A hálaadás ezért nem puszta lezárása az imaórának, hanem annak jele, hogy a reménység már az első lépéseknél megszülethet.

– Nehémiás nem kapkod, nem panaszkodik, nem keres bűnbakokat. Meglátja a valóságot, Istenre figyel, és reménységgel hívja munkába a népet. Ez a történet ma is arra biztat minket, hogy a saját gyülekezeteinkben se féljünk szembenézni a valósággal, mert Isten éppen abból tud újat építeni – véli Bella Péter.

EGYÜTT LENNI ÍGY IS

Az Egy hét imádság nem csupán arra hív, hogy többet imádkozzunk, hanem arra is, hogy ezt együtt tegyük. A három imaórai sablon egyező vonása, hogy nem egyetlen „helyes” imádkozási formát kínál, hanem alkalmazkodik a közösségek gyakorlatához. Van, ahol természetes a hangos imádság, máshol párokban vagy kisebb csoportokban kezdik, megint máshol a vezetett könyörgés jelenthet kapaszkodót. A cél nem az, hogy minden gyülekezet egyforma legyen, hanem hogy mindenki ott tudjon bekapcsolódni, ahol éppen tart.

Márkus Tamás András gyülekezetében az együttes könyörgés régóta természetes. – Mindig tartunk imaközösséget a bibliaórák végén. Az imaszolgálatunk hetente online is összegyűlik, és érdekes megfigyelni, milyen pozitív eredményeket terem. Néha még lelkészként is meglepődöm rajta – ismeri el.

Bella Péter, a Budapest-Baross Téri Református Egyházközség lelkésze szerint sem szabad elfelejteni, hogy minden közösség más úton jár. Ezért a vezérfonalak tudatosan többféle lehetőséget kínálnak: az egyéni megszólalástól a páros beszélgetésen át a vezetett imádságig, hogy senki se érezze kívülállónak magát.

Kovács Endre segédanyaga arra is felhívja a figyelmet, hogy az imaközösség bizalmi tér. Amit a résztvevők egymás előtt és Isten előtt kimondanak, azt a közösség megőrzi, mert csak így válhat a gondolatok őszinte megosztása és a közös könyörgés valódi lelki találkozássá.

Hajdú Zoltán Levente szerint az együtt fohászkodás egyik legnagyobb ajándéka éppen az, hogy kiszabadít bennünket az egyéni hitgyakorlatunkból. – Szeretnénk, ha a gyülekezeteink imádkozó közösségek lennének, és ebben igyekszünk segíteni, támogatni, előbbre mozdítani őket. Nem pontszerű könyörgéseket szeretnénk, amelyeknek egyszer csak vége van, hanem azt, hogy kialakuljanak vagy megerősödjenek működő imaközösségek – fogalmaz a Missziói Szolgálat vezetője.

Talán ez az Egy hét imádságnak a legfontosabb üzenete is. Nem új programot szeretne meghonosítani, hanem lehetőséget ad arra, hogy a református közösségek újra felfedezzék: az imádság személyes kapcsolat Istennel, de egyben olyan közös út is, amelyen egymást hordozhatjuk a hitben.

LEGYEN TERMÉSZETES ÚJRA

A reménység nem elsősorban az, hogy sikerül lefedni a hét mind a százhatvannyolc óráját, vagy hogy minél több gyülekezet csatlakozik a kezdeményezéshez. A szervezők abban bíznak, hogy az együttes megállás Isten előtt nyomot hagy a közösségek életében.

– Nekem nem az a legfontosabb, hogy végig tele legyen a naptár. Sokkal inkább az, hogy akik részt vesznek benne, megtapasztalják: jó együtt Isten elé állni. Hogy az imádság nem kipipálandó feladat, hanem annak eszköze, hogy Isten formáljon bennünket, és egymáshoz is közelebb visz – jelenti ki Császár-Harangozó Dóra. Ha ez megtörténik, akkor az imádság éve sem ér véget decemberrel. Az imaösvények, a vezérfonalak és az Egy hét imádsága mind ugyanarra törekszik: hogy ezek az alkalmak ne egyszeriek legyenek a gyülekezetek életében, hanem újra váljanak a mindennapok természetes részévé.