Miközben minden korábbinál többet beszélünk a nemiségről és szexualitásról, a téma körül egyre több bizonytalanság, indulat és fájdalom jelentkezik. Ezen a területen is fenyegetnek a szélsőségek. Az egyik véglet szerint a szexualitás jelentősége az alapvető fiziológiai szükségleteinkkel azonos, az étkezéssel és az alvással. Ezért nem kell nagyobb jelentőséget és elvárásokat támasztani a szexuális magatartással szemben, mint amit az étel-ital és a pihenés kapcsán megfogalmazunk. A másik véglet pedig végső identitássá emeli a nemiség megélését (genderel-mélet), mint ami a legfontosabb mutatója az emberi élet minőségének. Ezért a nemiség szabad önmeghatározása szerint kell értelmezni és átrendezni az életet.
Nem meglepő tehát, hogy a téma folyamatos (akár a legfontosabb?) ütközőzóna a társadalom és a keresztyénség között, illetve a keresztyén felekezeteken belül is.
ELVÁLASZTHATATLAN RÉSZE AZ EMBERSÉGNEK
A bibliai teremtéstörténetekben kiemelt jelentősége van a nemiségnek. Az 1Móz 1-ben, ahol Isten az élettelentől halad az élő felé, az embert utolsóként, a saját kép mására teremti (1Móz 1,26),
„Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá.” (1Móz 1,26)
aki ezért a Szentháromság nyomán istenképű. Mindez azon alapvető ránk bízott feladaton túl, hogy Istent képviseljük a világban, magában foglalja a kapcsolati szükségletünket vertikálisan (Isten-ember) és horizontálisan (ember-ember) egyaránt (1Móz 1,27).
„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1,27)
Az ember ezért kezdettől fogva férfi vagy nő, egymás közötti kapcsolatai a nemiség helyes megélése által valósulnak meg.
Az 1Móz 2 ezután kifejezetten az ember teremtésével foglalkozik. Isten maga állapítja meg Ádám életéről, hogy kiegészítésre szorul. Mindezt egy tökéletes világban, az Édenben teszi. Mivel hiánya a nemiségéhez kapcsolódik, ezért Isten biológiai nemiségét tekintve nőt, azaz Évát alkotja meg segítőtársaként (1Móz 21–23).
„Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.” (1Móz 2,21–23)
Majd meghívja a férfit és a nőt, köteleződjenek el egymás irányába, megélve földi keretek között a Szentháromság Istent tükröző legszorosabb köteléket és életközösséget: a házasságot (1Móz 2,24).
„Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24)
A nemiség jelentősége tehát elsősorban az emberek egymás közötti kapcsolatában rejlik. Lehetőséget ad mély kapcsolatok és az egyént meghaladó személyközi egység megélésére, amely által az ember egyértelműen a Szentháromság Isten tükörképe lehet.
„Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” (1Móz 3,15–16)
Bár a megélés körülményei természetesen torzultak a bűnesettel (1Móz 3,15–16), a nemiség ma is az emberi lét elválaszthatatlan része maradt. Így vált mindig is a legnagyobb örömök és a legmélyebb sérülések színterévé.
A teljes írás a Reformatusoklapja.hu oldalon található.
Örömmel látjuk honlapunkon, ahol számos cikkünk díjmentesen is elérhető – ez a tartalom előfizetéssel olvasható teljes terjedelmében.