Lovas András püspökjelölt:
„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek...” (Jn 15,16)
Lelkipásztori szolgálatom hangsúlyai mindig a helyi gyülekezet missziója, az igehirdetés és az imádság elsőbbsége voltak. Semmit sem én értem el, miközben Isten titokzatos módon mégis gazdag gyümölcsöt termett a Budapest-Gazdagréti Református Egyházközségben végzett több mint húszéves lelkipásztori, majd tízéves dunamelléki missziói lelkipásztori szolgálatom alatt. Sokféle gyülekezeti helyzetben szolgálhattam a kis gyülekezettől a nagyig, hasonlóan sokféle szakmai és személyes kihívással találkoztam mentori munkám során, amiért hálás vagyok. Továbbra is az a vágyam, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület minden gyülekezete élő, Krisztust sugárzó közösség legyen a településén. Feleségem Votin Dóra festőművész, három felnőtt gyermek szülei vagyunk. A Budapesti Református Teológiai Akadémián végeztem, majd missziológiai tanulmányokat folytattam az Egyesült Államokban (1993. Master of Theology; 2004. Doctor of Ministry).
Miért vállalta a jelölést?
Isten iránti engedelmességből. Nem kerestem, nem vártam, nem akartam – de a kegyelmi ügy utáni felbolydulásban mintha egy csendes hang kérdezte volna tőlem, kész vagyok-e nagyobb felelősséget vállalni közösségeink helyreállásáért. A jelölést elvállaló döntésem első csírája ebben az időszakban fogant meg bennem, később határozott igenné szilárdult, amit követett lelkipásztor testvéreim kérdése, vállalnék-e jelöltséget. Már nem mondhattam nemet.
Mely területeken tartja a leginkább szükségesnek a változást?
A változásra úgy tekintek, mint a Lélek friss fuvallatára – ezért elsősorban nem területekről, struktúrákról beszélek. A legnagyobb változásra a szívünkben van szükség: lelki megújulásra. Ha Isten Lelke megérint, reménységet kapunk, és hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus evangéliuma elég erős a gyülekezetek missziói megújulásához, bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Egyházunk missziójának elsődleges fókusza a gyülekezet legyen. Megérett az idő arra is, hogy a vezetést a gyülekezeti szolgálatoktól az egyházkerületi és zsinati szintig krisztusibb és biblikusabb módon gyakoroljuk: közösségileg, imádságosan, csapatban, világos jövőképpel. Az evangéliumi megújulásból pedig önállóbb és szabadabb viszony születhet a mindenkori politikai vezetéssel.
Mit tenne azért, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek az egyházhoz?
A fiatalokat a fiatalok által érhetjük el és tarthatjuk meg a leghatékonyabban, ezért támogatással és bizalommal fordulnék olyan ifjú lelkész és nem lelkész vezetőkhöz, akik a szolgálat újabb formáival kísérleteznek. Támogatnék minden olyan református kezdeményezést és szervezetet, amely bibliai és hitvallásos alapokon, ugyanakkor a mai világ valóságát figyelembe véve keresi a fiatalok evangelizálásának, tanítványozásának, majd szolgálatba állításának útjait (Refisz, SDG, Sófár, Ifjúságépítők, egyetemi missziók), különösen, ha szolgálatuk a gyülekezeti ifjúsági munkát erősíti. Elsősorban nem programokba, hanem krisztusi, odaszánt, kreatív fiatalokba kell fektetni erőforrásainkat ahhoz, hogy egyházunk ezen a téren erősödjön.
Mikor mondott legutóbb nemet egy népszerűnek ígérkező ügyre? Miért döntött így?
Különböző szolgálatokra történő felkérésekre gyakran kell nemet mondanom. Ilyenkor kettős motiváció vezet: egyrészt, hogy az elvégzett munkám ne váljon felszínessé, másrészt, hogy gondot viseljek önmagamra lelki és testi értelemben.
Mitől tart vezetőként a leginkább?
Egyrészt attól, hogy a feladatok mennyisége következtében sérülhet a személyesség: mind az Úrral, mind a szolgatársakkal való kapcsolatban. Másrészt nagy veszteség lenne, ha a püspöki szerep miatt az őszinte testvéri visszajelzések elmaradnának, vagy képtelen lennék azokat meghallani. Harmadszor: csalódást jelentene, ha a felmerülő ügyek és gondok annyi időt és energiát emésztenének fel, hogy a jövőképben megfogalmazott célok megvalósítása lelassulna.