„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 121,1–2)
Molnár Pál főgondnokjelölt:

1952-ben születtem Sajószentpéteren, lelkészcsalád gyermekeként nevelkedtem Vadnán. A miskolci Földes-gimnázium után a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végeztem. Tíz évig a B-A-Z Megyei Kórház belgyógyászatán dolgoztam, negyven éve vagyok a Szerencsi Városi Rendelőintézet aktív belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa. Feleségem, Arday Márta nyugdíjas egészségügyi szakdolgozó, nagymamaként két gyermekünktől született hat unokánkat nevelgeti szeretettel. Három ciklusban Görömböly és Tapolca önkormányzati képviselője voltam. Több egyházi alapítvány kuratóriumában, tanintézmény igazgatótanácsában is szolgáltam. A Miskolc-Tetemvári Református Egyházközségnek 1988 óta presbitere vagyok, hat évig diakóniai gondnoka is voltam. Egyházmegyei gondnoki, kerületi presbiteri főjegyzői tisztséget viseltem, jelenleg kerületi főgondnok és zsinati tag vagyok. Az élő Istenbe vetett hitemnek és az egyház által rám bízott kötelezettségeknek a legjobb tudásom szerint szeretnék továbbra is eleget tenni. Munkatársaimmal hisszük, hogy a ránk bízott javaknak jó sáfárai maradtunk és tudunk lenni.
Miért vállalta a jelölést?
Barna Sándor püspökkel kétéves ciklusa alatt békességgel együtt tudtam működni, az ő kérésére vállalom az újabb megméretést. Az eddigi testvéri együttműködésben látom – újbóli megválasztásom esetén – a jövőben egyházkerületünkben a szolgálatom kiteljesedését.
Mely területeken tartja leginkább szükségesnek a változást?
Főleg a kerületi oktatási intézményekben a helybeli gyülekezetek képviselete nem érvényesül következetesen. Ennek személyi feltételeit is szeretnénk biztosítani. Továbbá a megfogyatkozó gyülekezetek az egyházi közösségekhez való tartozásának megerősítése szükségessé teszi a látogatások gyakorítását. A kisebbségek bevonására való törekvést, felzárkóztatásukat tartom még kiemelten fontosnak. A lelkipásztorok egyéni affinitásának erősítését, támogatását – akár anyagi értelemben is – erősíteni szükséges. A közös hálaadó alkalmakon folytatni szeretnénk a tiszáninneni közösség építését, hagyományaink és identitásunk erősítését. A krisztusi közösséghez tartozás élményét a nagyobb alkalmakon tovább kell építenünk.
Mit tenne azért, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek az egyházhoz?
Iskoláinkban a helyi gyülekezetek kérdését szorosan idekapcsolom, kiemelten az iskolalelkészi munkán keresztül. Az osztályközösségek gyülekezeti élettérbe kerülése fontos alkotóelem lehet. Közösségi alkalmak szervezése és gyakorítása, ahol életkoruknak megfelelően részt tudnak venni és ezáltal aktívan bekapcsolódni a gyülekezetek életébe. A jól használt közösségi média és tartalom ezt erősítheti, egyben egy fiatal közösség építőköve is lehet, ahol modern nyelven adhatnak hangot hitbeli megerősödésüknek. A nyári táborok során alkalmat kell teremteni az isteni és emberi közösség jobb, szorosabb formálására, a személyes és közösségi élmények megélésére. Ezek során a fiatalok között kell új közösségi vezetőket találni, akik személyükön keresztül is hitelessé válnak, így tovább építhetik, mélyíthetik a közösségeket.
Mikor mondott legutóbb nemet egy népszerűnek ígérkező ügyre? Miért döntött így?
Luxusberuházások megvalósulására, támogatására kerületi forrásból többször kellett nemet mondanunk. Ezen sokszor szűkös erőforrásokat a közösségek finanszírozására fordítottuk. Továbbá olyan, politikai irányokból érkező megkeresésekre, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a hitéleti, közösségi élményekkel, és nem egyházi célt szolgáltak.
Mitől tart vezetőként a leginkább?
Egyrészt az intézmények elszívó hatásától a lelkipásztori munka rögösebb útjáról, vagyis azon kollégáink lemorzsolódásától, akikre nagy szükségünk lenne. A leginkább mégis attól, hogy választások felfokozott hangulatában kialakult feszültségek és csoportosulások mindig sokat ártanak a közösségnek. A sérelmek enyhítése, a megbocsátás fontos elemek a közösségi együttműködés érdekében. Az intézmények és a vezetők személyének hitelessége a református identitás kiteljesedésében mutatkozik meg leginkább. Imádságban hordozzuk a megbékélés ügyét, és a választás nyugodt bölcsességét kérjük a Mindenhatótól!
Fotó: Molnár János