Böhm József, a műgyűjtő neurológus

Nemzedékről nemzedékre címmel nyílik március 22-én időszaki kiállítás a Bibliamúzeumban. A tárlat Böhm József erdélyi származású orvos gyűjteményét tárja a látogatók elé, aki – folytatva szülei örökségét – több mint huszonöt éve foglalkozik műgyűjtéssel. A beszélgetésben kitérünk a mostani időszaki kiállításra, arra, miként lett műgyűjtő, illetve a terveire is.

Böhm József

Erdélyi származású orvos, aki neves neurológus lett Németországban. Hogyan került Romániából Németországba?

Marosvásárhelyen születtem, ahol a szüleim a magyar orvosi egyetemen tanultak, majd Bihar megyében, Szalacson és Nagyváradon jártam iskolába. Később innen jutottam el Kolozsvárra, következtek a gimnáziumi évek, a testvéremmel együtt válogatott asztaliteniszezők voltunk, és itt volt lehetőség a komolyabb edzésekre. Utána a kolozsvári orvosi egyetemre kezdtem járni, de ez megszakadt, mert az öcsém után nem sokkal, 1981-ben kitelepültünk Németországba a családdal. Itt előbb le kellett érettségiznem, majd a mainzi egyetemre mentem, hogy orvostanhallgatóként folytathassam a tanulmányaimat. Mellette pedig tovább pingpongoztam, hogy pénzt is tudjak keresni, kétszer német válogatott is voltam…

Hogyan folytatódott az itteni pályafutása?

Orvosként végeztem, de az asztaliteniszt sem hagytam abba, évekig játszottam Saarbrückenben, Grenzauban, Lübeckben és Berlinben is. Több állomáson keresztül eljutottam Drezda mellé, az újonnan nyíló freibergi klinikára, ahol rövidesen intézetvezető lettem. A neurológiai osztályt bízták rám, amelyet aztán 2015-ig vezethettem. A perifériás idegek diagnosztizálására specializáltam magam, ez segített abban, hogy eljussak Berlinbe. Ezen a szakterületen helyezkedtem el egy magánpraxisban, ahol a mai napig dolgozom.

A műgyűjtés hogyan vált az élete részévé?

Az első impulzus még édesapámtól jött, aki az 1960-as években kezdett el foglalkozni gyűjtéssel. Az elején nem értett hozzá, de továbbképezte magát, és főleg nagybányai művészek műveit vásárolta. Az 1970-es években összeismerkedett Jakobovits Miklós festővel, aki segített neki, tanítgatta őt, elmondta például, miként lehet megkülönböztetni az eredeti képet a hamisítványtól… Édesapám nemcsak a festményeket szerette, hanem a művészekkel beszélgetni is. Többször engem is elvitt a kiállításokra, műtermekbe, ahol aztán én is megkedveltem a művészetet, megismertem Jakobovits Miklóst is. Ő a barátsága és a tanácsai mellett képekkel is megajándékozott minket.

Böhm József erdélyi származású, Németországban élő orvos és műgyűjtő. Marosvásárhelyen született orvos szülők gyermekeként. Kolozsváron orvosnak tanult, de a család 1981-ben Németországba emigrált a Ceaușescu-rezsim miatt, így a tanulmányait végül itt fejezte be. Idővel a freibergi kórház intézetvezető főorvosa lett. 1997 óta – szülei örökségét folytatva, gyűjteményüket folyamatosan bővítve – műgyűjtéssel is elkezdett foglalkozni, aminek eredményeként mára mintegy háromszázötven festmény és szobor tulajdonosa.

Amikor aztán kimentünk Németországba, noha szüleimtől kaptam képeket, egy jó ideig nem foglalkoztam művészettel ilyen szinten. Végül 1997-ben részt vettem egy Düsseldorf melletti településen, Kempenben egy kiállításon, ahol a nagybányai művészetet mutatták be. Ide édesapám javaslatára én is adtam képeket, és megismerkedtem a többi résztvevővel. Nagy élmény volt látni azt, amilyen szenvedéllyel beszélnek a képekről, a művészetről. Teljesen magával ragadott ez a közeg, eldöntöttem, hogy én is elkezdek komolyabban gyűjteni.

Miből áll a gyűjteménye? Mi az, ami hangsúlyos benne?

Jakobovits Miklós úgy tanított, hogy Nagybányán túl is van művészeti világ Erdélyben. Az erdélyi művészetről írt könyvéből tájékozódtam, illetve ő is mondott nekem neveket, akiktől érdemes gyűjteni. Elkezdtem utánanézni a szászoknak, felépítettem egy német anyagot, majd az 1945 utáni erdélyieket is gyűjtöttem. Később összeismerkedem Ingo Glass bánsági származású szobrásszal, aki azt mondta nekem, hogy a valaha a Habsburg Birodalomhoz tartozó közép-európai népek körében mindig is jelentős volt a konstruktív művészet, próbáljak meg ebbe az irányba tájékozódni.

BIBLIAMÚZEUM

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményéhez tartozik a Bibliamúzeum. 1988-ban jött létre a Ráday Kollégium épületében, majd a 2011-es átszervezés után az állandó kiállítás megújult, hagyományos és modern eszközök segítségével mutatja be a többi között azt, hogy a mai kor emberének miért lehet fontos a Biblia. A felső szinten időszaki tárlatok láthatók, a jelenlegi megnyitója március 22-én, pénteken 17 órakor lesz.

Böhm József

Amikor mindez letisztult, hogyan folytatódott a munka?

Úgy láttam, hogy az erdélyi művészet meglehetősen ismeretlen, nincsen igazán képviselve a kontinensen, így elkezdtük Németországban a munkát: megkerestem múzeumokat, elkezdtem kiállításokat szervezni a Lipcse melletti Altenburgban katalógussal, aztán Passauban, utána Brüsszelben is kiállítottunk. És miután voltunk nyugaton, úgy gondoltuk, hogy induljunk el keletebbre is. Jártunk Győrben, majd jöttünk tovább Gyulára, onnan átment az anyag Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre. Marosvásárhelyen Soós Zoltán akkori múzeumigazgató, jelenlegi polgármester megrendezett négy erdélyi múzeum anyagából és a gyűjteményünkből Erdély két világháború közötti művészetéről egy kiállítást a Kultúrpalotában. A kiállítás katalógusába román, magyar és szász művészettörténészek írtak, tehát itt szélesebb együttműködés is megvalósult. Erdély sokszínűségét, gazdagságát bemutatni, ez volt az egyik fontos célja és hozadéka ennek.

Mit szeret ebben a munkában?

A művészetet magát, számomra ez szenvedély. Érdekes utánajárni egy-egy műnek, feldolgozni annak a történetét, mi van az elkészítés hátterében. Szeretem ezeket kideríteni, akár családokhoz elmenni egy-egy kép kapcsán, beszélgetni velük, utána művészettörténészekkel is megbeszélni az eredményeket. Amikor elkezdtem, persze be akartam én is bizonyítani, hogy amit csinálok, az elismerendő, de ez hosszabb távon csak úgy megy, ha az ember azzal foglalkozik, ami értéket teremt, és ezt látja is benne. Én hiszek abban, hogy a művészetnek fontos szerepe van az ember formálásában, gondolkodásában, fejlődésében. Olyan értékeket ad át a vizuális kultúra, amelyeket más nem tud. Nem tudom, ez missziónak nevezhető-e, de az biztos, hogy ez hajt ebben. És nem utolsósorban örömet is tud nyújtani. Szeretném, ha azt az örömöt, amelyet én átélek a képek által, a kiállítások révén más is megtapasztalja.

Mit tart fontosnak ahhoz, hogy valaki sikeres műgyűjtő legyen?

Mindenekelőtt állandóan szükséges kiállításokra járni, művészettel foglalkozni, kapcsolatban lenni más gyűjtőkkel és művészettörténészekkel. Fontos tehát a kapcsolatépítés, de persze utána kell járni annak is, hogyan lehet gyarapítani a gyűjteményt. Egy idő után viszont nagyon jó azt látni, ahogy egy kiállítás önjáróvá válik. Mondok egy példát. Két éve Szászországban, egy kastélyban kiállítottuk a konstruktív közép-európai anyagunkat. Ennek híre ment, és úgy alakult, hogy ezzel eljutottunk a budapesti Vasarely Múzeumba, majd onnan Ulmba, a dunai svábok múzeumába, ahol a Duna menti népek konstruktív művészetét mutattuk be. Szalay Tamás, az ulmi igazgató a Vasarely-kiállítás alapján jutott el hozzám.

Hogyan került el a kiállítás a Bibliamúzeumba?

Egy korábbi kiállítás kapcsán megismertem Ébli Gábort, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docensét. Ő javasolta nekem, hogy szervezzünk időszaki kiállítást a Bibliamúzeumban, ahol van egy ügyes csapat, amely mind az elrendezésben, mind a fényviszonyok beállításában nagyon alapos. A vezetőkkel már kapcsolatban voltam egy ideje, ismerték a képeinket. Így most jött el az ideje annak, hogy ott jelenjünk meg. Ami újdonság lesz, hogy a klasszikus és a kortárs anyag is ki lesz állítva, tehát második világháború előtti és utáni alkotások is láthatók lesznek, közép-európai, magyar és erdélyi művek egyaránt. A múzeummal rendkívül jó kapcsolat alakult ki, csakugyan lelkes és jó szakemberek, öröm velük együtt dolgozni.

Van elképzelése arról, hogy ezt az örökséget ki fogja továbbvinni?

Igen, több elképzelésem is van. Az egyik, hogy a gyűjtemény egy részét – például turisztikai ajánlat részeként – valaki gondozásba veszi, és állandó kiállítást szervez belőle, akár több hagyatékkal együtt. A másik elképzelésem, hogy a képeket biztonságban raktározzuk, és a gyermekeim továbbviszik. Azaz azt is el tudom képzelni, hogy a gyűjtemény a harmadik nemzedéknél is megmarad a családban.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!