Országos református kántortalálkozót rendeznek Debrecenben

Dátum
2026. március 27., 16:00 –
2026. március 29.
Helyszín
Debrecen, Debreceni Református Kistemplom és gyülekezeti terme (Piac utca 35.); Debreceni Református Kollégium Díszterme (Kálvin tér 16.)
+ Naptárhoz adom

Március 27–28-án ismét Debrecen ad otthont a református kántorok országos találkozójának és szakmai napjának, amelyre nemcsak kántorokat, hanem lelkipásztorokat, karnagyokat, kórustagokat és az egyházzene iránt érdeklődőket is várnak. A másfél napos program középpontjában az énekeskönyv, az istentiszteleti énekválasztás, a kántori gyakorlat, a kóruséneklés és a liturgikus hagyományok állnak.

Az esemény célja, hogy találkozási és továbbképzési lehetőséget kínáljon mindazoknak, akik az egyházzenei szolgálatban részt vesznek. A szervezők fontosnak tartják, hogy a kántori és egyházzenei szolgálatot végzők személyesen is találkozhassanak, szakmai inspirációt merítsenek, megosszák egymással tapasztalataikat, és új lendületet kapjanak szolgálatukhoz.

A találkozó március 27-én, pénteken 17 órakor énekes esti imádsággal, vesperással kezdődik a Debreceni Református Kistemplomban. A zenei szolgálatot Karasszon Dezső vezeti, az igeszolgálatot Fekete Károly püspök végzi. A reformáció századának élő liturgikus gyakorlatát felidéző alkalmat követően Karasszon Dezső előadást tart A nagyhét saját énekei és liturgiája

Râșnov középkori hagyomány és mai gyakorlat címmel.

Kantortalalkozo_2025_IMG_8144

Fotó: egyhazzene.reformatus.hu

A szombati szakmai nap a Debreceni Református Kollégium dísztermében folytatódik. A délelőtti program az énekeskönyv köré szerveződik: Herbály Eszter és Bódiss Tamás az istentiszteleti énekválasztás gyakorlatáról és az új énekeskönyv szerkezetének lehetőségeiről beszélnek. Szó lesz majd arról is, hogyan viszonyuljunk a régi és újabb énekekhez, mikor mit énekeljünk, és milyen szerepet tölthetnek be az énekeskönyv egyes fejezetei.

Ezt követően a kántori, egyházzenei munka gyakorlati kérdései kerülnek előtérbe. Sipos Csaba Gárdonyi Zsolt és Sietze de Vries kurzusain szerzett tapasztalatait osztja meg, Nagy Csaba Zoltán az intonációk használatáról beszél, Mike Ádám pedig kiskórusra alkalmazható énekfeldolgozásokhoz ad gyakorlati tanácsokat.

A délutáni programban hangszerbemutató és minikoncert is szerepel. A szakmai napot két előadás zárja: Németh Zsuzsa Bach egyházi évhez kapcsolódó korál- és kantátavilágáról szól, Berkesi Sándor pedig Templom és iskola címmel ének- és kórusgyűjtemények gyakorlati használatáról tart előadást.

Azok számára, akiket szolgálatuk nem szólít haza, a program virágvasárnap, március 29-én is folytatódik. Délelőtt ünnepi zenés istentiszteletet tartanak a kistemplomban annak 300 éves jubileuma alkalmából, délután pedig városi keresztút indul a nagytemplomtól.

A részletes program az egyhazzene.reformatus.hu oldalon érhető el.

Magyar Ref Kántortal_2026_03_27-28