Az ország egyik legnagyobb létszámú református énekkara, a Központi Református Kórus csaknem tíz éve, 2016-ban alakult. Budapesti tagjaikon kívül számos vidéki gyülekezet énekese is csatlakozott már az együtteshez, akiket református hitük, a közösség, a zene szeretete és a szolgálat öröme köt össze. Az énekkar Kárpát-medence szerte számos zenei esemény résztvevője. Karnagyaik Erdélyi Dániel, aki a Magyar Állami Operaház karmestere, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője karmestere, illetve Berkesi Boglárka zenepedagógus, karnagy, oktató.
Hogy jelenik meg a hit és a reformátusság a kóruspróbákon?
Minden alkalommal áhítattal kezdjük a közös munkát. Még a beéneklés előtt kórusunk lelkészei készülnek rövid igei szolgálattal és természetesen éneklünk is a gyönyörű, új énekeskönyvünkből. Az is különleges együttesünkben, hogy több lelkipásztor tagunk is van– majd minden szólamban ül lelkész énekes, akik a próbák és fellépések előtt is vezetik a lelki ráhangolódást a szolgálatra, gondoskodnak a lelki táplálékról, így segítenek abban, hogy ne csak zenei, hanem lelki közösséggé is lehessünk.
A repertoárt tekintve, mi adja a protestáns meghatározottságot?
A protestáns zeneirodalmon belül igen hangsúlyos a magyar református zeneszerzők munkássága számunkra. Az elmúlt években sikerrel építettünk be a repertoárunkba kortárs zeneszerzők műveit, mert a mai zene bemutatása is fontos nem csak nekünk, hanem a közönség számára is. A zsoltárirodalom – és annak különböző feldolgozásai – is meghatározó szerepet játszanak műsoraink összeállításánál.
„...édesapám presbiter is volt, kórust is vezetett, amelyhez természetesen – amikor bele nőttem – én is csatlakoztam"
A pályája kezdetén miért fordult az egyházzene felé?
Református családban nőttem fel. Egész kiskoromtól kezdve része volt az életünknek hit, a vasárnapi Istentiszteletek. Gyülekezetünk aktív tagjai voltunk, édesapám presbiter is volt, kórust is vezetett, amelyhez természetesen – amikor bele nőttem – én is csatlakoztam. Sokszor szolgáltunk családilag is az Istentiszteleteken, különböző alkalmakon. Az Úristen úgy vezette életünket, hogy a hit a mindennapjaink részévé vált. Az egyházzenei elköteleződés ezért nem volt kérdés számomra, hanem kegyelem, hogy neki szolgálhatok a mai napig.
Segít-e egy karmestert, ha hittel él és dolgozik?
A karmester vagy karnagy, aki sok emberrel dolgozik, példát mutat, tanít… Ha a műsor olyan, akkor pedig kötelessége is a próbák során rávilágítania a zenészek (zenészeknek, énekkarnak, szólistáknak) figyelmét a bibliai szövegek tartalmára. Így juthatnak el a közönséghez az előadói apparátuson keresztül azok a gondolatok amelyek alapján a zeneszerző az adott művet megírta. Számomra ez egyáltalán nem okoz problémát, miután a mindennapjainkat is az Úrba vetett hittel éljük.
„Kötelességem inspirálni a velem együtt alkotó, muzsikáló embereket"
Megengedheti-e magának a karnagy, hogy ő is átélje az énekesek vagy a közönség katarzisát a mű egy-egy pontján?
Kötelességem inspirálni a velem együtt alkotó, muzsikáló embereket. Egészen addig a pontig engedhetem meg magamnak az adott zenemű megélését, átélését, amíg pontosan tudom koordinálni az adott helyzetet, tehát a zenekar vagy kórus – sok esetben mindkettő - egyben tartása mellett megtudjuk valósítani azokat a dolgokat, amiket a próbákon begyakoroltunk, nem öncélú, és valóban inspiráló!
Fél évszázados apai örökséget visz tovább Berkesi Boglárka, karnagy
„...hű maradni, ragaszkodni minden nehézség ellenére"
Háta mögött a Berkesi tradícióval, hogy tekint a felelősségre, ami a kórusmunkával jár?
Felelősségként és lehetőségként tekintek rá. Az, hogy tovább vihetek egy hagyományt és ebben a szolgálatban dolgozhatok én is, ahogy tette édesapám fél évszázadon keresztül, óriási ajándék és kegyelem. Hozzáteszem, hogy a huszonegyedik században, az ingerözönnel elárasztott világban sokkal nehezebb megtartani egy ilyen közösséget, mint annak idején volt édesapámnak, Berkesi Sándornak, a Kántus egykori karnagyának. Elkötelezetten szolgálni és azt komolyan venni, hű maradni, ragaszkodni minden nehézség ellenére -én ezt az útravalót, kaptam tőle.
Mit jelent ön számára az énekkel való szolgálat?
Zsoltárszövegeket, Bibliából vett szövegeket éneklünk, ezek mind hitben erősítenek és bátorítanak. Ezt szeretnénk átadni egyrészt a hallgatóságnak, másrészt megélni a mi közösségünkben. Különleges kapcsolat van közöttünk, hiszen a karnagy és az énekes között nincs semmi és senki más: közvetlenül egymás szemébe nézünk. Nem csak elmagyarázom a zene és a szöveg tartalmát, hanem egymásra pillantva mélyebben is megérezhetjük a zenei üzenetet.
„...a hitünk állandó épülésének a lehetőségét adja"
Ha arra gondolunk, hogy milyen sok kedvező egészségügyi hatása is van a közös éneklésnek, például csökkentheti a pulzust és a vérnyomást, de a tüdőre is kedvező hatással van egyes tapasztalatok szerint, öngondoskodásnak is felfogható, ha valaki kórusban énekel. Mit gondol?
Kodály Zoltán nem véletlenül mondta, hogy semmilyen művészeti tevékenység nem jut el olyan mélységekbe, mint a zene. Nem tudom, hogy pontosan milyen kedvező egészségügyi hozadéka lehet, de abban biztos vagyok, hogy azáltal, hogy a lelkünket táplálja, a hitünk állandó épülésének a lehetőségét adja, kihat a testi egészségünkre is. Még akkor is, amikor fáradtan, kimerülten jövünk a hideg, sötét, téli estéken munka után. Mert amikor itt vagyunk, annyira sokat kapunk ettől az egésztől, hogy köszönettel a szívünkben megyünk haza, és de jó volt!
Az adventi hangverseny minden évben kiemelt szolgálatot jelent a Központi Református Kórusnak. Idén december 14-én a fóti református templomban adtak zenés áhítatot. A koncertet a Kodály Zoltán születésnapjához legközelebbi vasárnapon szokták megtartani, emléket állítva a magyar kórusművészet kiemelkedő egyéniségének munkásságának.
Szereti még a közönség a kóruszenét hallgatni?
Egyre inkább virágkorát éli ez a fajta előadóművészet – és nem csak az egyházi kórusokra gondolok, hanem a világiakra is. Egyre több kórus alakul, egyre több koncertről hallok, egy-egy kórustalálkozón tömegek gyűlnek össze és nem csak énekesekkel telnek meg a koncerthelyszínek, hanem hallgatókkal is.
Zenével megélni az adventi időszakot - Pintérné Tóth Ágnes alapító kórustagként és kántorként is szolgál az együttesben
„ha egy-egy igevers, zenével van aláhúzva, nagyobb katarzist enged meg"
Ön az egyik lelkipásztor tagja a kórusnak, aki egyben a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lelkésze is. Hitének megerősítésében ezek szerint a zene is fontos volt?
Édesapám is egyházzenész, kántor volt, életemben nem nagyon volt olyan időszak, amikor ne énekeltem volna valamilyen kórusban, tehát a zene az egész családunkban nagyon fontos volt mindig is. Igen, a sokszor túl intellektuális protestáns világban mindig a megérteni való dolgokra koncentrálunk, míg a zenével átélt istenélmény egészen más, jól kiegészíti a szavakat. Azt tapasztaltam meg a szolgálatom során, hogy ha egy-egy igevers, zenével van aláhúzva, nagyobb katarzist enged meg.
Volt-e olyan zenemű az életében, ami különösen megerősítő volt vagy megváltoztatott valamit?
Az egyik Mozart Requiemje. Bármikor szívesen hallgatom, és megadatott, hogy néhány alkalommal volt lehetőségem énekesként előadni is a művet. Gárdonyi Zoltán 90. zsoltárra írt kórusműve is formáló erővel bírt akkor, amikor a kántorképző utolsó napján felcsendült. Aki részt vett ezen a zenei kurzuson, tudja, hogy elképesztően intenzív, nehéz próbatétel, és ez volt a zárókoncert egyik darabja. Fúgaszerűen lépnek be a szólamok azzal, hogy „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről, nemzedékre és emlékszem, hogy amikor a szoprán szólammal be kellett volna lépnem, már patakokban folytak a könnyeim. Megrendített a gondolatisága azzal a három héttel a hátam mögött, amin túl voltam. Ahogy Isten formált és a tenyerén hordozott nem csak ebben az időszakban, hanem egész életemben, és hogy a lehető legjobban rendezett el mindent.
Adventben az eljövetelre várva a lelkében dallamokkal, énekekkel készülve mit ad számára ez az időszak?
Ömlik ránk a sok konzum dal, ezeket egyébként néha én is hallgatom, akár önszántamból is, de azt vettem észre az elmúlt években, hogy akkor érint meg az ünnep lényege, akkor érzem az Istennel való találkozás megtapasztalásának lehetőségét, hogyha kórusmuzsikát vagy zenekart hallgatok.
Mi táplálja ezt a közösséget?
Ugyanazért az ügyért vagyunk itt, de ettől még nem lennénk református kórus. Az viszont, hogy minket ugyanaz az Isten hívott el a szolgálatába, olyan kapocs közöttünk, ami nagyon sokféle embert tud közös nevezőre hozni, egy cél érdekében összekovácsolni. Nem megyünk fel soha úgy színpadra, hogy közösen ne imádkoznánk, és túl azon, hogy a tőlünk telhető legmagasabb minőségben megszólaltassuk a műveket az is fontos, hogy megérintsük azoknak a lelkét, akik minket hallgatnak és bizonyságot tegyünk arról az Istenről, aki szolgálatra hívott bennünket.