Szeptemberben véget ért a nyári szünet, a nyaralási szezon, a kéthetes szabadságok időszaka. A diákoknak elkezdődött a következő tanév, a felnőttek pedig tovább hajtják a munka malomkerekét. Sokan ezzel az érzéssel és kérdéssel indultak el az előttünk álló időszakba: mikor jön a következő szünet, ünnepi hosszúhétvége vagy szabadság?! Bennem pedig az a kérdés motoszkál, hogy vajon mennyire számít önzésnek a vágy a pihenésre és a kikapcsolódásra.
Valamelyik filmben hallottam: még a legodaadóbb szülőnek is szüksége van arra, hogy legalább néhány százalékban önző legyen, vagyis odafigyeljen önmagára. A mennyei Atya számszerűsítette az egészséges önzés mértékét 14,28 százalékban, amikor a teremtésben és a negyedik parancsolatban elrendelte a hetedik napot, mint a vele töltötendő minőségi időt és a testi-lelki pihenés, feltöltődés idejét. Az óemberi gondolat szerint a vasárnap és az istentisztelet órája is áldozat az idő oltárán, mert a sajátunkról mondunk le Istenért. A Krisztusban újjászületett ember lelkülete szerint a vasárnap szentsége és Istennek való odaszentelése az a szükséges önzés, amikor arra a valakire figyelünk, akinek minden gondolata és érzése körülöttünk forog. Ezért a vasárnap szent ideje erőforrás és csak nyereség, nem pedig lemondás.
Nem önzés engedni, hogy a Szentlélek alapjaitól kezdve felépítsen bennünk valamit, és ne csupán kármentés és a romok helyreállítása legyen a lelki életünk. Nem önzés, hanem a felelősségteljes keresztyén élet része odafigyelni önmagunkra.
Keresztyénként az óemberünkkel együtt az önzést is szeretnénk minél inkább levetkőzni, mert azt gondoljuk, hogy szöges ellentétben áll a krisztusi lelkülettel. Lelkipásztorként, főgondnokként, presbiterként, hitoktatóként, pedagógusként, szociális gondozóként, szülőként, de alapvetően hívő keresztyén emberként az életünk nagy részében másokat helyezünk magunk elé. Éppen ezért személyes küzdelem az egyensúly megtalálása a munka, a szolgálat és a lelkiismeret-furdalás nélküli feltöltődés ideje között.
„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20,28)
Szimpatikussá válik Pál apostol sorrendje. Legyen gondom magamra, hogy gondom lehessen másokra. Önzőnek lenni másokért! Céltudatosan megengedőnek lenni saját magunkkal szemben az időbeosztásunkban. Lelkiismeret-furdalás nélkül megnézni egy filmet a családdal a moziban. Elmenni színházba, és feloldódva beleélni magam valamelyik karakterbe. Időt szánni testmozgásra: futásra, edzésre, focira… Kézbe venni egy nem szakirodalmi könyvet, és nem megküzdeni, hanem sodródni a betűkkel és a szavakkal. Elmenni nyaralni, strandra vagy túrázni. Kiszakadni a folytonos készenlét állapotából. Részt venni cursillón, biatorbágyi csendeshéten, zarándoklaton vagy bármilyen alkalmon, ahol kaphatok és nem csak adhatok.
Felszabadult hittel örömteli keresztyén életet élni, és nem csak kötelezvények között lavírozni – valami ilyesmit jelent az a bizonyos 14,28 százalék önzés, amikor odafigyelek magamra, jobban mondva tudatosan megélem, hogy a Mindenható odafigyel rám, mert neki fontos a pihenésem és a feltöltődésem is. Nem is azért, mert kötelező, hanem azért, mert szükségem van rá. Egészségügyi hasonlattal élve: nem önzés megelőzés céljából orvoshoz menni, és nem csak akkor, amikor már kész a baj. Nem önzés engedni, hogy a Szentlélek alapjaitól kezdve felépítsen bennünk valamit, és ne csupán kármentés és a romok helyreállítása legyen a lelki életünk. Nem önzés, hanem a felelősségteljes keresztyén élet része odafigyelni önmagunkra, különben csak szünettől szünetig és szabadságtól szabadságig éljük az életet. De még csak ne is vasárnaptól vasárnapig, hanem merjünk abban a folytonos vasárnapban élni, amelynek vannak minősített időszakai, amikor az önzés nem egocentrikusság, hanem teocentrikusság.
A vágy a pihenésre és feltöltődésre a Maslow-féle szükséglethierarchia alapvető szükségletei között helyezkedik el, de nem csupán fiziológiai létfeltétel, annál sokkal több. Azért létfeltétel, mert Isten a vele való személyes kapcsolatban tölti be minden szükségünket és készít fel mindarra, amire teremtett és elhívott. Ezért egészséges önzés és felelősségteljes keresztyén döntés lelki és testi értelemben is engedni a páli tanácsnak: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra…” Keress rá időt és teret!
A szerző a Nyírpazonyi Református Egyházközség lelkipásztora.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!