„A célodhoz wisz”

Balogh Roland Márk hatodik éve tagja a közösségnek, nyugodt hangon mesél arról, hogyan formálta őt az itt töltött idő. – A koronavírus-járvány idején kezdtünk, szóval nem volt egyszerű. Két hónapot voltunk bent, aztán jöttek a lezárások, mindenki hazament, és lényegében egy teljes tanévet online töltöttünk. Csak 2021 őszétől kezdődött újra igazán az élet a kollégiumban. Azóta viszont látványosan fejlődött a közösség. Egyre nyitottabb, egyre jobb lett a hangulat, és ma már tényleg családként működünk – mondja. Arra a kérdésre, hogyan érzi magát a kollégiumban, így válaszol: – Jól, bár az utóbbi időszakban kevesebb időm jutott a közösségi életre, mert sok mindenbe belekezdtem, és szeptembertől belefogtam a PhD-mbe is. De amikor van energiám, szívesen szervezek programokat. Volt, hogy csak spontán leültünk beszélgetni, vagy bevásárlás után összeültünk egy estére. Itt mindenki nyitott, és bármikor lehet társaságot találni. Lelki szinten nekem rendkívül sokat adott ez a hely. Lovász Márton, a lelkészünk, önmagában rengeteget jelent a közösségnek. Ahogyan ő képviseli a keresztyénséget családapaként, lelkészként és szakemberként, az példaértékű. A mentorommal is kiváló kapcsolatom van, hozzá bármivel fordulhatok, szakmai vagy személyes ügyben is. Ezek az emberi kapcsolatok lelkileg is megtartanak.

Amikor a jövőről kérdezzük, határozottan válaszolja: – Szeretnék egyetemi oktató lenni, ha így hozza az élet. De emellett fontos számomra, hogy a cigányságot képviseljem, hogy a cigány értelmiségi fiataloknak legyen hangja. Tagja vagyok a Roma Kerekasztalnak, és azt látom, hogy ott van lehetőség tenni valamit. Hiszem, hogy nekünk, akik már eljutottunk idáig, felelősségünk visszafordulni a közösség felé.

A szakkollégium Balogh Roland Márknak nemcsak otthon, hanem életútformáló közeg is. – Egy kis faluból jöttem, a cigánysorról. Szegények voltunk, de gyerekként ezt nem éreztem. A szüleim egyszerű, kétkezi munkásemberek voltak: apámnak nyolc általánosa van, anyám szakmunkás. Apai ágon a nagyszüleim írástudatlanok voltak, anyai nagyanyámat pedig a szülei tanították meg alapszinten írni-olvasni. Sok tervem kezdetben még nem volt. A legközelebbi gimnáziumba mentem, a legkönnyebb tagozatra, csak hogy legyen valami. Az érettségi után sem tudtam, merre tovább. Aztán beiratkoztam magyar szakra, és ide kerültem a szakkollégiumba. Akkor kezdett el minden megváltozni. A mentoraim, Andrea és Márton szakmai vezetése hatására kezdtem el nagyobban gondolkodni. Ők biztattak, hogy menjek tovább mesterszakra, és most már a doktori képzésben vagyok. Nélkülük nem biztos, hogy idáig eljutok – meséli.

A szakkollégisták támogatása kézzelfogható nemcsak lelki, hanem anyagi formában is. – A kollégiumban lakunk, és a havi ösztöndíjból fizetjük a szállást. Gyakorlatilag ingyen lakunk itt, ráadásul a város egyik legszebb, legmodernebb kollégiumában. Emellett minden szakmai támogatást megkapunk – hívja fel a figyelmet. Balogh Roland Márk fontosnak tartja a folyamatos megújulást is. – Jót tesz, hogy mindig jönnek új emberek. Az is jó, hogy a vezetőség nyitott az ötleteinkre – megkérdezik, milyen képzéseket szeretnénk, és ha tudják, megvalósítják. Így tényleg azt érezzük, hogy rólunk, nekünk szól ez a hely – hangsúlyozza.

Végül szóba kerül a vallás is. – Keresztyén családból jövök, így nekem sosem volt teher a hit gyakorlása. A bibliaórák, az istentiszteletek nem kötelezőek, hanem lehetőségek. Soha nem éreztük, hogy bármi erőltetve lenne. A kollégiumi lelkészünk személyisége távol áll ettől, ő inkább meghív, mintsem kényszerít. És ez az egész közösségre igaz – emeli ki.

Balogh Roland Márk családjában korábban senkinek sem volt érettségije, de a szülők hitték, hogy a tanulás érték. – Nem volt példaképem. A tanáraim voltak azok, akik először mutatták meg, mit is jelent gimnáziumba vagy egyetemre menni. A családban akkor lett először másnak is érettségije, amikor én az egyetemet elkezdtem. Néhány idősebb rokon úgy döntött, hogy leérettségizik, amikor látta, hogy ez lehetséges – árulja el.

A szakkollégium imatermében csend honol, a falon közös fotók szív alakba rendezve. Balogh Jenifer, a kollégium egyik leginspirálóbb hallgatója épp a doktori szigorlatára készül. Története egyszerre személyes és példamutató. Egy fiatal nőé, aki a tudományos pályát választja. – Az itt lévő hallgatók nagy része, engem is beleértve, elég szegény környezetből jön. A szüleink nem túl iskolázott emberek, legtöbbjük csak nyolc általánost végzett. Ez nálunk természetes volt – meséli őszintén. Aztán elmosolyodik, mintha egy régi, de fontos emléket idézne fel: – Ezt mindig elmesélem a fiataloknak, mert nekik is szól a történetem. Egyszer a nagymamám elvitt málnát szedni, negyven fok volt, egész nap dolgoztunk. Alig ettünk valamit, nem is volt nagyon mit. A nap végén megkérdezte: „Na, mi a könnyebb, a toll meg a papír vagy a málnásláda?” Mondtam, hogy a toll és a papír. Erre azt felelte: „Akkor tanuljál, mert ha nem, ez lesz a sorsod!” – meséli. Jenifer halkan hozzáteszi: – Az a nap életem egyik fordulópontja volt. Még aznap este belázasodtam, annyira kimerültem, de az a mondat belém égett. Akkor döntöttem el, hogy tanulni fogok, nem akarok közmunkás lenni, nem akarok napról napra élni. Azt akartam, hogy ha egyszer családom lesz, ne azt lássák, hogy nincs kenyér az asztalon. A nagymamám és édesanyám mindig kerített valamit, hogy soha ne éhezzünk. De tudtuk, milyen az, amikor szűkösen él az ember. Ezért is tartottam ki a tanulás mellett. Nekem a tanulás volt a kiút – jelenti ki határozottan.

A szakkollégiumba kerülve Jenifer élete új irányt vett. – Ez a hely nemcsak lakhatás, hanem egy közösség, egy család. Itt nem nézik, ki honnan jött, csak azt, mit akar elérni. A mentorom, Andrea és a lelkészünk, Márton rengeteget segítettek, emberileg is, lelkileg is. Ők hittek bennem akkor is, amikor én még nem mertem igazán hinni magamban – hangsúlyozza.

Balogh Jenifer ma már a doktori képzésen vesz részt, de mellette aktív a roma értelmiségi közösségek munkájában is. Azt szeretném, ha a cigány fiataloknak lenne hangjuk. Ha nemcsak beszélnének rólunk, hanem mi is beszélhetnénk magunkról. Szeretném, ha minél több hozzám hasonló fiatal vállalná a közösségét, a gyökereit, és azt mondaná: igen, én innen jöttem, de ide tartok – mondja.

Jenifer szerint a szegénység csak az egyik akadály a tanulásban, a többi sokkal összetettebb. – A roma fiatalok nem azért nem tanulnak, mert nem akarnak, hanem mert nincs rá lehetőségük, támogatásuk, biztatásuk. A társadalom gyakran nem is akarja, hogy tanuljunk. És ez az, amin változtatni kell. Mert van bennünk ambíció, van bennünk erő – jelenti ki eltökélten. Ahogy mesél, látszik rajta: nemcsak a saját útját járja, hanem mások számára is szeretne utat nyitni: – Ha nekem sikerült, másnak is sikerülhet. Csak valakinek egyszer el kell hinnie, hogy a toll tényleg könnyebb, mint a málnásláda.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium délután életre kel. Kiss Andrea, a kollégium szakmai vezetője, aki immár kilenc éve dolgozik az intézményben, így beszél erről: – Mivel ez egy multidiszciplináris szakkollégium, szinte minden karról vannak diákjaink, így a képzéseinket is úgy alakítjuk, hogy mindenki találjon bennük hasznos ismeretet. Napközben az egyetemen vannak a diákok, estére viszont beindul az élet a házban, kezdődnek a programok, a közös esték, a szakmai előadások és a közösségi alkalmak – meséli.

A hallgatói tanács aktív, sokszínű csapat. Van köztük cigány és nem cigány származású hallgató, határon túli diák, fiú és lány, fiatal és idősebb is. A hallgatói programokat ők szervezik, legyen szó színházlátogatásról, közös főzésről, vagy akár társasjátékozásról. A szakkollégium képzési programja három fő pilléren nyugszik. Az első modul általános kompetenciafejlesztés: nyilvános beszéd, protokoll, projektmenedzsment, időgazdálkodás – minden, ami az egyetemi oktatásból gyakran kimarad, de a munkaerőpiacon nélkülözhetetlen. A második modul a spirituális fejlődést támogatja: a református hit és életvitel alapjait ismerteti, püspöki beszélgetésekkel, közös istentiszteletekkel és lelki alkalmak sorával. A harmadik modul pedig a cigánysághoz kapcsolódó kulturális ismereteket ad át – cigány irodalom, romológia, képzőművészet.

– Fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink ne csak tudományos, hanem emberi és közösségi téren is fejlődjenek. A mi mottónk: „A célodhoz wisz”. Ezt közösen alkottuk meg a diákokkal, és nagyon kifejezi a lényegünket: segíteni mindenkit abban, hogy elérje a célját. A hallgatóknak mentoraik is vannak, akik nemcsak tanulmányi, hanem személyes támogatást is nyújtanak. A bekerülő hallgatókat Mózes Áron igazgató úr segíti megerősíteni a pályaválasztásukban, kidolgozni a karriercéljaikat. A mentor nemcsak az egyetemi eligazodásban segít, hanem a karriertervük, megvalósítását is segíti a diákoknak. Van, aki már a tudományos pályára készül – velük tutor dolgozik, külön figyelemmel – tájékoztat a szakmai vezető.

A közösségben alig van lemorzsolódás, sőt, sokan elkezdik a doktori képzést is. Az ösztöndíjrendszer teljesítményarányos, akár kilencvenötezer forintig is terjedhet, de nem csak a tanulmányi eredmény számít. Az is fontos, ki mennyit tesz a közösségért, önkénteskedik-e, segít-e a programok szervezésében, vállal-e közösségi feladatot. A nyelvvizsga, a bibliaórákon való részvétel, a közösségi munka mind beleszámít. A szakkollégium életében kiemelt szerepet kap az önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás. A hallgatók rendszeresen részt vesznek szeretetszolgálati munkában, tanodákban, középiskolákban tartanak előadásokat, és bemutatják a saját életútjukat, hogy más fiatalokat is ösztönözzenek a tanulásra. – Sokkal hatékonyabb, ha egy fiatal beszél arról, hogy honnan jött és hova jutott. Így a diákok is elhiszik, hogy van értelme a tanulásnak, és van jövőjük – hívja fel a figyelmet a szakmai vezető. Az intézményt 2011-ben alapították, jelenleg 32 hallgató tanul benne. Országosan tizenegy hasonló szakkollégium működik, évente közös tanévnyitóval. – A célunk az, hogy a hallgatóink később felelős, nyitott és befogadó tagjai legyenek a társadalomnak. Itt mindegy, ki honnan jön, csak az számít, milyen ember és mit tesz a közösségért – hangsúlyozza Kiss Andrea.

– Korábban ifjúsági munkás voltam, és nekem az a legfontosabb, hogy a nálunk tanuló fiatalok boldogok legyenek. Mindenkihez más út vezet: van, akinek elég egy apró támogatás, másnak több segítség kell. A mi feladatunk, hogy mindenkit eljuttassunk oda, ahova a szíve vezeti – mondja. A szakmai vezető szerint épp ez a közösség ereje: – A nálunk tanuló fiatalok nagyon különböző hátterűek. Van, aki nagycsaládból jön, mások nevelőszülőknél vagy lakásotthonban nőttek fel. De vannak olyan hallgatóink is, akik nem hátrányos helyzetűek, mégis itt szeretnének lenni. Ez tudatos döntés a részünkről, mert a való világ is ilyen. A közösségünk egy kis modellje annak, hogyan lehet együtt, elfogadással, egymástól tanulva élni.

A kollégiumban minden hallgató célja más: van, aki felsőfokú szakképzésben tanul, mások alapképzésen, mesterszakon vagy doktori programban vesznek részt. – Mi azt gondoljuk, hogy ki-ki addig fusson, ameddig szeretne. Ha valaki PhD-t akar, legyen rá lehetősége, ha pedig valakinek a diploma megszerzése a legnagyobb cél, az is óriási eredmény. A mi dolgunk, hogy mindenkit támogassunk ebben – fejti ki Kiss Andrea.

A szakkollégium egyik különlegessége, hogy a hátránykompenzáció és a tehetséggondozás egyszerre van jelen. Az ösztöndíjak mellett a hallgatók gyakornoki programban is részt vehetnek, amelyet maga az intézmény finanszíroz. – A fiatal kiválasztja, hová szeretne menni dolgozni, mi pedig megpróbáljuk elhelyezni. Két-három hónapig gyakornokként dolgozhat, akár 150 ezer forintos támogatással. Volt már rá példa, hogy az adott munkahely később alkalmazta is a hallgatót – mondja a szakmai vezető.

A program nem csupán tapasztalatot ad, hanem önbizalmat is. – Amikor egy cigány származású fiatal bekerül egy ilyen közegbe, és ott jól teljesít, az nemcsak róla, hanem a közösségről is üzen valamit. Megmutatja, hogy a tehetség nem származás kérdése. A szakkollégium emellett munkaerőpiaci felkészítést is biztosít: a hallgatók álláskereső tréningeken, jogi alapismereti és munkajogi képzéseken vesznek részt. Ezeken a programokon olyan gyakorlati tudást kapnak, amely megkönnyíti az elhelyezkedésüket. De a legfontosabb mégis az emberi dimenzió, a közösség, ahol mindenki számít. Mi nemcsak diplomát szeretnénk adni, hanem társadalmilag érzékeny, felelős fiatalokat nevelni. Olyan embereket, akik a saját szakterületükön képviselik a közösségüket és bátran vállalják a származásukat, hovatartozásukat. Mert igenis ott kell lenniük a döntéshozó helyeken is – szögezi le.