A folyó mellé ültetett fa

Mindig szakmai szemmel figyeli a faállományt, vagy kikapcsolódásként is meg tud élni egy erdei sétát?

Szinte soha nem tudom teljesen kikapcsolni az ökológust és a kutatót a fejemben. Mindig foglalkoztat, hogy milyen lehetne a környezet, ha az ember nem alakította volna át. Kevés olyan terület található a Kárpát-medencében és szerte a világon, ahol ne lenne nyoma az emberi beavatkozásnak. Ökológusként nyomasztó szemlélni, hogy mit tettünk a természettel. De már törekszem arra, hogy azt is észre vegyem, amink még van. Amikor a feleségemmel vagy a barátaimmal kirándulunk, figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy tudjam élvezni a természetet. Egy Tisza-tavi evezés szinte mindig a traumából indul, majd elengedem az emberi beavatkozás okozta károk figyelését. Át tudom formálni a gondolataimat arra, hogy ez a tó nem is létezne, ha az ember nem hozza létre, és már nemcsak az inváziós fajokat látom, hanem a gazdag madárvilágot is.

Fő kutatási területe a tölgyfák, a faj védelme. Miért ezt választotta?

A szülőfalum Kárpátalján, a beregszászi járásban, egy síksági, kocsányos, tölgyes erdő mellett helyezkedik el, a Tisza, a Latorca és Borzsa folyók formálta síkon. Idős, jó állapotú, kocsányos tölgyes erdők tarkították a tájat. Beleszülettem ebbe a közegbe, együtt éltünk, fejlődtünk. Családommal és barátaimmal gyakran jártuk az erdőt, horgásztunk, fürödtünk a folyóban, gombát szedtünk, gyógynövényeket gyűjtöttünk, vagy vágtunk májusfát a szeretett lánynak, kikapcsolódtunk, túráztunk.

A Beregi Hírlap 1992. július 18-i számában így írnak a vidékről:

Olyan szakmát választottam, amely megtart a természetközeliségben, és tehetek a védelméért. Gyerekkoromban sok minden érdekelt, a történelem és a sport is vonzott. Az iskolában a biológiatanárom hatására jelentkeztem a beregszászi főiskolára, ahol biológia–földrajz tanári szakon végeztem. Kohut Erzsébet tanárnő a mentorom volt, és megismertette a botanika világát, amit rendkívül vonzónak találtam. Később, a doktori képzésben a gondviselés két olyan témavezetőhöz vezetett, akikkel rendkívül jó viszonyban, közösen gondolkodtunk növényzetről, természetvédelemről, tájgazdálkodásról, tájhasználatról. Ezért vagyok ma is ebben a szakmában, mert jó példákat láttam.

A tölgyfának mély gyökerei vannak, ezért nem könnyű kidönteni. Stabilitása életének, hitének is egyfajta szimbóluma?

Az egyik kedvenc fafajom a kocsányos tölgy, latinul Quercus robur. A robur jelentése: robusztus, erős, masszív. A tölgy is ki tud dőlni, ez az adott talajtól is függ, de valóban nehezen fordítja ki a szél. A tölgy szimbolizálja az életküldetésemet. Jeremiás könyvében olvashatjuk: „Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.” (Jer 17,8). Fiatalkorom óta az a vágyam, hogy olyan erős legyek, mint egy folyó mellé ültetett fa. Ez a törekvésem néha sikerül, néha meg nem. Életigémnek tartom ezt az igeszakaszt, a tölgyfát pedig életem jelképének. Általában is a nagy, erős fákat szeretem. A tölgyfa számára ideális a termékeny, gazdag talaj. Hosszú életű fajta, de kedvező számára a frissen kialakított élőhely is, egy felhagyott legelőn is jól hasznosítja a környezete adottságait. Viszonylag könnyen megtelepszik. Más fajok is szeretik a tölgyest. Védelmet és tápanyagot biztosít állatoknak, növényeknek. Több ezres az élő közössége, és akár több száz is lehet az a faj – rovar, madár vagy moha –, ami csak tölgyön él. Különösen fontos eleme a Kárpát-medencei biodiverzitásnak. Megszerettük.

Viszont veszélyben van. Ön és munkatársai kutatásokat végeztek arról, mi pusztítja a tölgyállományt, és publikálták is az eredményeiket. Hogyan foglalná ezeket össze?

A kutatócsoportunk egyik kutatási területe a hagyományos tájhasználat és annak fenntarthatósága. A táj és ember kapcsolatáról és biológiai sokféleségéről kutattunk Gyimesben, Kárpátalján, Szerbiában, a még hagyományos tájgazdálkodást folytató közösségekben. A másik terület a tájváltozás: a növényzet, az erdők és gyepek átalakulása a Kárpát-medencében. Azt kutatjuk, hogyan alakultak ki az élőhelyek, változott az erdők természetes állapota, a biológiai sokféleség. Ebben számomra a legizgalmasabb a síksági tölgyesek vizsgálata. Kutatásunk alapja a régebbi erdészeti és a mai tudományos szakirodalom volt a kocsányos tölgyesek gazdálkodásáról, fejlődéséről és természetes megújulásáról. Tanulmányunk azt mutatta ki, hogy ma a kocsányos tölgy a saját erdejében nehezen tud felújulni. Ennek okát a XX. század elején a térségünkbe behurcolt idegenhonos mikroszkopikus gombafajban, a lisztharmatban véltük felfedezni, ami megakadályozza azt, hogy csemete vagy magonc állapotából fává nőhessen a kocsányos tölgy. Mint faj ugyan nincs veszélyben, mert sok helyen képes megújulni, például erdőszegélyben, felhagyott legelőn, vasút mentén, csak a saját erdejében nem, ami problémát jelent az erdőgazdálkodó és a természetvédelem számára is. Egyelőre nincs rá válaszunk, hogy mit tehetünk ezzel a gombafajjal, de előrelépés, hogy felismertük a tényt, és közösen gondolkodhatunk a különböző szakmák képviselőivel a megoldáson.

Főleg jó időben megtelnek a vízpartok, kirándulóhelyek. Látjuk természeti értékeink átalakulását. Ez számíthat az erdeink hatékonyabb védelmében?

Egyéni és rendszerszinten is problémásnak tartom azt, hogy elszakadtunk a természettől. Nagyon kevesen vannak már, akik a természetből élnek, vagy az idejük nagy részét kint töltik. Ezt nem tartom jó iránynak. Szüksége van az embernek arra, hogy minél többet legyen a szabadban, de a természetnek is hasznos az, ha látjuk, milyen állapotban van. Észre kell vennünk azt, hogy kisebb lett, vagy eltűnt az az erdő, amit megszoktunk, vagy százéves fákat letermeltek. Mi, kutatók úgy tudunk segíteni, ha közreadjuk az ismereteinket, jelen vagyunk, meghallgatnak minket. Magamat a természet részének tartom, szervesen bele vagyok ültetve. A családomnak a föld a megélhetést is jelentette, gazdálkodtunk. Először tizenévesként eszméltem rá arra, hogy az az erdő, amit szeretek, aggasztóan fogy, egyre nagyobbak a tarvágások, kevesebb az öreg, nagy méretű fákkal tarkított erdő, ezt szívszorongatónak találtam, és hozzájárult ahhoz, hogy a doktori kutatásaim a síksági tölgyesek fenntartható gazdálkodásról szólnak. Érdekelt, hogy mi és miért történik.

Egy százéves tölgyfa árnyékában beszélgetünk. A gyerekeinknek mi alapozzuk meg a világot, amit örökül hagyunk, beleértve a természeti értékeket is. A jövő nemzedékeinek mit adunk át?

Nagyon nehéz, de nem lehetetlen beültetni a fejekbe, hogy felelősek vagyunk a teremtett világunkért. Önzőségnek gondolom, hogy feléljük azt, amiből hagynunk kell másoknak is. Ennek okát abban látom, hogy eltávolodtunk a természettől. A keresztyén értékrend arra is tanít, hogyan lehet böjtöt tartani, önmegtartóztatást, vagy a saját igényeinkből, kényelmünkből lejjebb adni. Magunkat nem feláldozva, vagy ha kell, azt is. Ez megvan a Kárpát-medencei népi, tájhasználati bölcseletben és a biblikus tanításban is. A Szentírás ad némi támpontot. Akár az Istennel folytatott mindennapi dialógusban is feltehetjük a kérdést, hogy ő vajon mit szeretne tőlem, milyen jövőt szán a teremtett világnak. Amikor ilyeneken gondolkodom, akkor képtelen vagyok nem azt érezni, hogy Isten ránk bízta a földet. Nem hiszem, hogy olyan Istenünk van, aki beleegyezne abba, hogy feléljük a teremtményeit, élő közösségeit, ökoszisztémáit. Gyönyörű világot teremtett, és bizonyára azt akarja, hogy minél hosszabban, minél jobb állapotban fenntartsuk azt. Terelgessük előre, gazdálkodjunk benne úgy, hogy óvjuk és gondozzuk! Ezt kell átörökítenünk az utánunk érkezőknek is.

Tényleg az utolsó órában vagyunk? Mit fogalmazna meg az erdők védelméért?

Nem biztos, hogy jó megközelítés: az utolsó órában vagyunk, és elpusztítjuk a természetet. Azt gondolom, hogy a természet tudna regenerálódni nélkülünk, de saját magunkat lőjük lábon, ha olyan életképtelen vagy lerontott természetet hagyunk magunk után, amely nem lesz képes fenntartani az utánunk jövő generációt. Ez nem csupán a természet érdeke, hanem a miénk is. Az egy tévhit, amit a fogyasztói társadalom próbál lenyomni a torkunkon, hogy ha pénzünk van, akkor megvehetjük akár a természetet is. Miközben az élelmet, a faanyagot a természet gazdálkodásából állítjuk elő. Ha nem viselünk rá gondot, vagy nem úgy állunk hozzá, hogy maradjon érdemben utánunk érték, akkor nem fog sikerülni. Emberként felelősséget bízott rám az Isten, hogy az összes többi teremtményét hordozzam a szívemen. Ilyen szempontból valóban a teremtés koronája lehetek, mert nekem adta ezt a felelősséget, hogy vigyázzak a természet kincseire. Kutatóként hiszem azt, hogy minden tudás, amit kimunkálunk, az a teremtett világunk hasznára válik.