A gyerekekben rejlő tehetség felfedezésében és kibontakoztatásában hatalmas szerepük van a pedagógusoknak. Demarcsek Zsuzsa mesterpedagógus, a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója nap mint nap bizonyítja ezt a gyakorlatban. Az intézmény vezetésén túl a tehetséggondozás és a hátrányos helyzetű fiatalok integrációja mellett több színjátszó kört is vezet, köztük a tiszavasvári Ham Ko Ham csapatot. A számos szakmai elismeréssel jutalmazott társulat legújabb előadása A pör. A darab a kirekesztettség, a megbélyegzés témakörét dolgozza fel.
A történet tavaly kezdődött, amikor egy lelkes pedagógus feltette a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola diákjainak a kérdést: ki szeretne „drámázni”? Mindenki jelentkezett, és elkezdődött az a kemény munka, amely eredményeként létrejött egy igazi, összetartó közösség, ami már inkább család, mint egyszerű társulat. Itt mindenki szereplő, rendező, forgatókönyvíró egyben, minden résztvevő szava és véleménye egyenlő súllyal nyom a latban. A csapat tagjai együtt fejlődnek, közösen örülnek a sikereknek, és ha úgy adódik, együtt hidalják át az útjukat keresztező nehézségeket. Mindehhez elengedhetetlen volt Demarcsek Zsuzsa szeretete és szakértelme, tenni akarása, hogy a felszínre hozza a hátrányos helyzetű gyerekekben is megbújó talentumot, aminek köszönhetően a társulat tagjai itthon és nemzetközi szinten is sikeresen szerepelnek.
A Ham Ko Ham társulat jelenleg A pör című színművet játsza. A darab görbe tükröt tart az előítéletekkel teli társadalom elé, miközben kiemeli a roma kultúra értékeit. A cselekmény igaz történetre épül, a „nyúzóvölgyi vérengzésben” alaptalanul elítélt cigányok perét és tragikus sorsát mutatja be. A könnyed és a megrendítő elemek összjátéka a darabban segít befogadni a nézőnek azt az üzenetet, ami magában hordozza az ítélkezés, a kirekesztés és az ártatlanul megbélyegzett életek maradandó sebeit.
A diákok azonban nem csak a színpadon kamatoztatják a megszerzett tudást, azon kívül is erősödnek. A mesterpedagógus elmondása alapján a szövegértésük, a beszédkészségük és a fogalmazásuk is nagy mértékben fejlődött az előző évekhez képest, ami valószínűleg a szövegtanulásnak, vagyis végső soron a művészeti oktatásnak köszönhető. A pör előadása után alkalmunk nyílt beszélni Demarcsek Zsuzsával a munkájáról, amelyet a tehetséges gyerekek felfedezése és kibontakoztatása érdekében végez, mindarról, amit a hátrányos helyzetű fiatalok integrációjáért tesz.
Hogyan lehet megszólítani, motiválni a hátrányos helyzetű gyerekeket?
A hátrányos helyzetű gyerekeknél próbáljuk a szülőket is „nevelni” és bevonni, de fontos elnyerni a bizalmukat is, és megadni a tiszteletet nekik. Az egyik igen sikeres csoportomat meghívták Németországba, egy nemzetközi színjátszó fesztiválra. A szülők közül többen nem engedték el a gyereküket külföldre, mivel féltették őket. Beültem az autóba, és elmentem a családhoz. Már az, hogy megtiszteltem őket ezzel a gesztussal, nagyon sokat számított. Elmondtam, hogy mit vállalok, és mennyire vigyázok a gyerekekre. A végén elengedték őket, de ehhez el kellett mennem értük, mivel az nem működött volna, ha egyszerűen felhívom őket telefonon. Itt a személyes jelenlét volt a legfontosabb. Később, amikor már megérzi a sikerélményt, magától jön majd. Szükség van arra is, hogy lépést tartsunk a változással, az őket érő problémák feldolgozásában, akár a dráma nyelvén vagy bármilyen művészeti ágban. Így tudnak őszintén és önazonosan dolgozni a színpadon. Szűkek azok a lehetőségek, amelyekkel ezt megtehetjük, de nekünk, pedagógusoknak meg találni ehhez az utat.
Mekkora szabadságot lehet nekik adni ebben?
A szabadság alapvető, legalábbis annak kellene lennie. A munka alapja az igazi együttműködés pedagógus és gyermek között. A tanár nem egy megmondó ember, hanem próbálja elérni, hogy a tanítványai komfortosan érezzék magukat. Partnerként kell kezelni a gyerekeket. Fontos az őszinte légkör megteremtése, ahol oldottan tudnak megnyilvánulni és döntéslehetőség is van a kezükben. Ilyenkor természetessé válik, hogy a gyermek véleményt mondhat, és lehet kritikai észrevétele az én munkámmal kapcsolatosan is, ami nekem is hatalmas segítség.
A drámapedagógia hatása lehet, hogy a gyerek jobban kibontakozik, bátrabban nyilvánít ki véleményét?
Szerintem hatalmas lehetőséget jelent. Mindig azt mondom: ha lehetne, akkor alsó tagozatban a művészeti neveléssel alapoznám meg a jövőt. Ezt nyilván az írni, olvasni, számolni tanulás mellett. A személyiséget, az önbizalmat, a kreativitást, a képességeket kell fejleszteni, kialakítani az önazonosságot és az egészséges énképet, ápolni a lelket, tudatosan tervezni a motivációt és biztosítani az élményt. Ez a legfontosabb, és persze éppen a legtöbb probléma is ezzel van. Nagy feladatunk és lehetőségünk van a művészeti neveléssel. Oldottabb, szabadabb légkört tudunk vele teremteni, ahol támogatást és segítséget kapnak a diákok. Így többet megtudhatunk a problémáikról, amelyekre érzékenyen tudunk reagálni.
Az intézményük református iskola. Hogyan lehet megtartani a művészetben a szabadságot és a keresztyén értékrendet együtt?
Az egyház nem támaszt felénk olyan elvárást, hogy csak kifejezetten egyházi témát dolgozzunk fel. Az általános normák és az értékrend megtartása szükséges, de nincsenek megkötések. Szabadon választhatunk és vihetünk színpadra témákat. A mi esetünkben az alkotói szabadság jelen van. Ezzel együtt minden pedagógus és diák tisztában van azzal az értékrenddel, amelyet képviselünk.
A művészeti oktatásban találkozunk a „csodagyerek” jelenséggel, de hosszú távon, a siker eléréséhez elengedhetetlen a monotonitástűrés és kitartó munka. Hogyan egyensúlyoz az iskola a magas elvárások és a gyermeki lélek védelme között?
Nagyon igaz, hogy egy nem kiemelkedő, de végtelenül szorgalmas gyerek esetében hosszú távon a szorgalom beválthatja a tehetséget. Ha már az elején megcsillan valakiben a tehetség, de nem teszi hozzá azt a pluszmunkát, ami szükséges, az nem működik. Sok múlik a gyerek elköteleződésén, kitartásán, hogy mindent valóban abba az irányba tesz-e, hogy beteljesítse azt a tehetséget, ami adatott neki. Én mindig úgy gondoltam, hogy abból lesz ének-, tánc- vagy színművész, aki az akar lenni. Az akaráson kívül ez azonban rengeteg munkával is jár. Mi próbáljuk a végletekig biztatni és segíteni a gyerekeket, de a döntést nekik kell meghozni. Ha ezt nem tudják meglépni, akkor nem erőltethetjük. Mi irányt tudunk mutatni és szakmai segítséget nyújtani. Ha ebben magasabb szintet igényel, és már mindent megkapott nálunk, akkor is megtaláljuk az utat, hogy hogyan adjuk tovább olyan helyre, ahol fejlődni tud. A döntés viszont akkor is az ő kezében van.
Mi a legnagyobb tévhit, amit a társadalom vagy akár a pedagógusok gondolhatnak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek tehetségéről és lehetőségeiről?
Leginkább az, hogy nem képesek semmire. Amikor Tiszavasváriban először bemutattuk a darabot, az iskolaigazgató összehívta a tanárokat és a szülőket. A darabot követően odajött hozzám a kémiatanár, és azt mondta: „Én semmire nem vagyok képes ezekkel a gyerekekkel.” Majd azt kérte, mondjam el, én hogyan csinálom. Nyilván ezt nehéz így átadni. Azt válaszoltam, hogy a drámapedagógusokkal együttműködve érdemes lenne a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek kiválasztani azt a tananyagtartalmat, amit mindenképpen át kell adni. A tananyag megismeréséhez, feldolgozásához és rögzítéséhez a drámapedagógus készítsen drámás eszközökből álló, kreatív feladatokat, játékokat. Szerintem ez lenne a jövő. Nem a tananyagot kell tölcséren beletölteni a gyerekek fejébe, hanem találni egy utat hozzájuk. Ha ez az út keresztülvezeti őt a játékon, illetve a tanagyag érdekes és izgalmas feldolgozásán, akkor az örömtelivé, élvezetessé válik. Ilyenkor elkezd azért teljesíteni a gyermek, mert az neki jó, nem pedig azért, mert azt elvárják tőle. Van egy Platón-idézet, ami tökéletesen leírja ezt a módszert: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játékkal, mint egy év beszélgetés alatt.” Nekem kifejezetten vannak olyan játékaim, ahol megfigyelem a gyerekeket. Azonnal megmutatkozik, ki kerül központi, vezető szerepbe, és kik maradnak a periférián. Mindenkinek meg kell találni az erősségét, még akkor is, ha nincs központi helyen, hogy a többiek lássák, miben tehetséges a másik. Onnantól, hogy látják egymás adottságait, a viszonyok kiegyenlítődnek.
Milyen módszerekkel lehet felfedezni a tehetséget egy olyan gyerekben, aki gátlásos, vagy esetleg magatartási problémák jellemzik?
Én mindig úgy állok ehhez, hogy add oda az eszközt. A legfontosabb, hogy lehetőséget biztosítsunk a gyermeknek, hogy kipróbálja magát minden területen. Sok olyan projektmunkát csináltunk, ahol a táncos tehetségről kiderült, hogy fantasztikusan ír verset. Menet közben derül fény a gyerekek tehetségére. Ezeknek a lehetőségeknek a megteremtése a kulcs. Mi kétévente iskolaszintű projektet valósítunk meg, mert a szabad alkotás, kreativitás felszínre hozhat rejtett kincseket. A műhelymunkára is jellemző egy téma feldolgozása, ahol olyan tehetségterületek kerülnek felszínre, amelyeket előtte nem tapasztaltunk.
A tehetség gondozása tekinthető egyfajta missziónak?
Részemről mindenképpen. Számomra az integráció elősegítése és a cigány gyerekekkel való foglalkozás a legfontosabb misszió. Nincs olyan gálánk, projektünk, ahol ne foglalkoztatnánk őket. Azért fontosak a versenyek is, mivel azok túlmutatnak az iskolán, és ezeket a témákat be tudjuk mutatni más környezetben, akár nemzetközi szinten is.
Fontos, hogy munka közben közelebb hozzák az Istent és a hitet a gyermekekhez?
Igen. Azzal, hogy tanúbizonyságot teszek a saját hitemről, spontán, természetes módon a tanulóknak, azzal, hogy a személyes megpróbáltatásaimat is megosztom a gyerekekkel, azzal, hogy nyitott szívvel állok eléjük. Lehet, hogy hihetetlen, de ilyen fiatalon is képesek ezt befogadni. Ha megmutatod, hogy neked is vannak problémáid és nehézségeid, és az ezzel való küzdelemben milyen jelentőséggel bír a saját hited, azt bárki megérti. Ezzel együtt fontos az isteni segítség megélése és ennek a megosztása. Az evangelizálásnak a közönségre nézve is van szerepe. Az előadásokba igyekszem belecsempészni ilyen jellegű témákat. Volt konkrétan egyházi témájú előadásunk is, egy passiójáték Akinek meg kell halnia címmel. Próbáltam úgy összerakni a darabot, hogy a gyerekek önazonosnak érezzék, és a saját nyelvükön szólaljon meg. Bemutattuk egy zarándoklaton is. A vezetőségnek nagyon tetszett. Azt mondták, hogy a hitet pontosan így kellene közel hozni a fiatalokhoz. Felemelő érzés volt, hogy még egy országos színjátszófesztiválra is el tudtuk vinni a darabot. Ez egy hatalmas dolog, mivel egy egyházi témájú előadás ritkán állja meg a helyét ilyen eseményen.
A gyerekek traumafeldolgozásában segíthet a színjátszás?
Sok témát fel tudunk dolgozni, amit eltávolítunk a gyerekektől, és távolsággal kezeljük őket. Ez már segít a trauma feldolgozásban. Volt már példa arra is, hogy a családi erőszak jött fel témaként, és át tudtuk beszélni. Nekem is nagy teher ezekkel szembesülni, de egyben erősíti az elkötelezettségemet. Ezzel foglalkozni, dolgozni kell, mivel ezek a traumák később nyomot hagyhatnak, és újratermelhetik önmagukat. A pör című előadás kapcsán a kirekesztettség volt a központban. Ezt a gyerekek nap mint nap megélik. Akkor is, ha ez alaptalan. A tavalyi darabunkban is sok jelenet a cigányság vállalását hangsúlyozta. Amikor előadnak, táncolnak, azzal fizikai munkát végeznek. Nemcsak testileg, hanem szellemileg is leterheli a gyereket ez a tevékenység. Ezzel együtt akkor sem a telefont nyomogatják, vagy a közösségi médiában élik az életüket. Erre próbáljuk ráirányítani a figyelmüket, hogy sokkal nagyobb izgalom és érték, amit saját maguk teremtenek a gyakorlatban. Nemcsak a trauma feldolgozásban jelentős, hanem a szellemi, fizikai aktivitásban is. Vannak próbák, amelyek nehezebbek az átlagosnál. Amikor a gyerekek panaszkodnak, hogy mennyire elfáradtak, olyankor visszakérdezek: „Ugye milyen jó?” Ilyenkor érzed igazán, hogy vagy és létezel.
A Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség fenntartásában működik. Az intézmény számtalan telephellyel rendelkezik a környező településeken, hogy a művészeti oktatás minél több gyerekhez eljusson. Az itt dolgozó pedagógusok egy olyan közeget teremtenek, ahol a fiatalok kibontakoztathatják tehetségüket, megnyílhatnak a közösségben, és megmutathatják azokat a kincseket, amelyeket sokszor mélyen magukba rejtenek.